Filmszemle helyett: panaszkodás és néhány régi magyar film

Beszámoló az Uránia Filmnapokról

Idén elmaradt a filmszemle, helyette az Uránia filmnapokat szervezett, hogy mégse teljen el az év a magyar film ünneplése nélkül, mert szerencsére magyar filmek vannak, csak nem ideiek.

A program összeállításában némafilmektől elkezdve kortárs filmekig mindent láthattunk, a válogatásba a szervezők igyekeztek olyan filmeket bevenni, amelyek elsősorban hangi szempontból hoztak valami újítást, illetve hangi szempontból különlegesek, a háromnapos rendezvény neve: Uránia Filmnapok a filmhang és a filmzene jegyében. Bár igyekeztek lefedni az összes magyar filmes korszakot, mégis felháborodást váltott ki az összeállítás a rendezvény Facebook-oldalán: Janisch Attila rendező kifogásolta, hogy az ő generációjuk szinte teljesen kimaradt ebből a válogatásból. Az egyetlen bekerült film, Xantus János Eszkimó asszony fázik című alkotása egyrészt képviselheti a generációt, másrészt viszont elképzelhető, hogy a rendező halála miatt került be a programba.

A Magyar Filmművész Szövetség gyűlése

A filmnapok ideje alatt a Magyar Filmművész Szövetség rendkívüli közgyűlést tartott szombaton az Uránia nagytermében, két nappal a Filmalap szakmai napja után. A szövetség előre kérte a tagoktól és szakosztályoktól, hogy készítsenek egy beszámolót a mostani helyzetükről: a rendezők részéről Vészi János szólalt fel, a kis műfajokról Babiczky László és Muhi András beszélt, az animációt Ulrich Gábor képviselte, a dokfilmet Papp Gábor Zsigmond, a tudományos-ismeretterjesztő filmek kategóriáját Tóth-Szöllős András, a hangmérnököket Vámosi András reprezentálta, a szinkronosktól Jankovics Kriszta számolt be, a vágók nevében Szalai Károly beszélt, az operatőröktől Kende János, produceri oldalról Pataki Ágnes és Szekeres Dénes, a szaksajtó részéről Schubert Gusztáv beszélt, az art-mozik helyzetállásáról pedig Bakos Edit.

A bevezetőben Tarr Béla, a szövetség elnöke megígérte, hogy foggal-körömmel fognak harcolni azért, ami elhangzik a gyűlésen és cinikusan megjegyezte, hogy igyekszik visszafogni magát, mert olvasta már a Screen Dailyben, hogy nagyon szereti hallani saját magát, ezzel utalt a Vajna és közte zajló párbajra. Egy meglepetés-bejátszás erejéig Jancsó Miklós is részt vett a találkozón, és bármennyire is borús volt a hangulat, Jancsó valamiféle pozitív lökést adott a gyűlésnek: „Mindegy, hogy mit csináltok, csak jó legyen! Hah!” – de ezt a bizakodó hangnemet szinte egyből letörték a résztvevők. Az összejövetel panaszkórussá változott, az egyes „szakosztályok” képviselői sorban felrajzolták a filmszakma mostani siralmas helyzetét, kivéve a két produceri oldalról felszólalót: Pataki Ágnes megjegyezte, hogy el kell ismerni, hogy mégiscsak történik valami, és készülnek a játékfilmek. A producerek előszerződéseket írtak alá a Filmalappal, és alkukat kell kötni, de tapasztalható bizonyos rugalmasság a Filmalap részéről. „Az a célunk, hogy készüljenek magyar filmek, a tökéletes ellenállással nem jutunk semmire” – mondta Pataki, ehhez Szekeres Dénes hozzáfűzte, hogy ő csak pozitívan tud nyilatkozni a Filmalappal folytatott tárgyalásokról. Ezek a vélemények általános felháborodást váltottak ki a körülöttem ülőkből, hülledeztek, kacarásztak, majdhogynem kifütyülték a két producert. Pedig arról volt szó, hogy mindenki őszintén elmondhatja a saját meglátásait a jelenlegi helyzetről és ezt megértően kezelve elindul egy párbeszéd – ehhez képest, aki nem sírt, azt kinevették. Tarr Béla elképzelése már-már utopisztikus: hogy lehetne itt párbeszédről szó, amikor éppen ők nem hajlandóak a Filmalap fele nyitni?

A jelenleg a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság és a közmédia fennhatósága alá tartozó kis műfajokról is több körben szó esett, az elmúlt két évben itt sem készültek filmek. Babiczky László kifogásolta az „egyablakos” rendszert, és kiemelte, hogy a megrendelőket csak a tévés műsorkészítési szempontok érdeklik. Muhi András hozzátette: a független és kísérleti film teljesen kiszorult az új rendszerből, és az a legnagyobb probléma, hogy az MTVA-nál egy személy dönt minden felett, így egyfajta ízlés érvényesül. A kis műfajok esetében felmerülő nehézségek valódi problémák, a kisfilmek tényleg bajba kerültek, pedig döntő fontosságúak. A kisfilm a legszabadabb műfaj, és a mai technika lehetővé tette, hogy szinte pénz nélkül is lehet kisfilmeket készíteni, de a minőséghez támogatás kell, és tévés ízlés szerint készíteni kisfilmet a legnagyobb butaság – állítja Muhi.

Az MMKA megbukott és ezen nincs miért tovább rágódni, tovább kell lépni, de ezen a gyűlésen nem ez történt: a beszámolók után az MMKA egykori vezetőségi tagjai álltak a közönség elé és vázolták a múltbeli és mostani helyzetet. Csak ezután indult el egy valamiféle beszélgetés.Tarr Béla egy lehetséges független alap, alapítvány létrehozását javasolta arra az esetre, ha megszűnne az MMK – ami jogilag még ugyan létezik, de gyakorlatilag megszűnt –, és arra kérte a tagokat, hogy próbálják megvédeni az alapítványt. Arról azonban nem esett szó, hogy ennek az alapítványnak honnan lesz majd pénze. Janisch Attila rendező volt az egyetlen, aki szerint nem a Filmalappal kell harcolni, és elismerte, hogy ha nem is tetszik nekik, ha nem is úgy működik, ahogy kellene, de beindult valami, és azt kellene inkább kitalálni hogy hogyan védjék meg a szakmát.

Hol voltak a fiatalok, hol voltak azok a rendezők, operatőrök, forgatókönyvírók stb., akik már javában dolgoznak filmjeiken és támogatást kaptak a Filmalaptól? És hol voltak azok a kíváncsiskodók, akik nem a szakmát képviselik, csak egyszerűen fontos számukra a magyar film? Mert ami most folyik, az lassan ahhoz hasonlít, amit a magyar politikában látunk: van két oldal, és ezek folyamatosan tépik egymást. Most a nagy öregek összegyűltek, siratják a régi rendszert, melynek bukása elkerülhetetlen volt, amelyből ellenőrizetlenül elfolyt a pénz, és számon kérik Vajnáékat. De önvizsgálatot egyik fél sem tart, és bizonyos fokig igaza van az idősebb generációnak, valóban nem tökéletes az új rendszer, de beindult, pénz van, és jónéhány film már támogatást is kapott, fejlesztik a forgatókönyveket, van olyan film, amely már leforgott, vagy éppen most forog, egyszóval elkezdett működni, és ezt hagyni kell. Az MMKA sem egyik percről a másikra állt a lábára, és ahogyan Schubert Gusztáv elmondta, itt egy körkörös történetről van szó, időről időre ugyanazok a problémák merülnek fel, és a panaszkodásból nem jön ki semmi. Azt is hozzátette, hogy ők mindannyian felelősek a kialakult helyzetért – ez a mondat egyik fél részéről sem hangzott el ezidáig.

Szakmai beszélgetések

A majdnem 5 órás gyűlés után az Uránia kávézójában egy jóval pozitívabb hangnemű beszélgetés kezdődött Mozgóképes archívum a digitális korban címmel. A meghívottak Kurutz Márton és Lovas Lajos (Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet / MaNDA), Oksana Sarkisova (OSA), Lukács Bea (Országis Széchenyi Könyvtár TIT), Palyik Katalin (NAVA-MTVA Digitalizációs Műhely Kft.), Kollarik Tamás (NMHH) voltak, a beszélgetést Varga Balázs moderálta. A beszélgetés két témakör köré szerveződött: a gyűjtést és az elérhetővé tételt vázolta fel mindegyik gyűjtemény képviselője. Lovas Lajostól megtudtuk, hogy a MaNDA kb. 13 000 magyar alkotást birtokol, a NAVA rögzíti a rádiós és tévéműsorokat, de náluk lehet elérni a Színház- és Filmművészeti Egyetem vizsgafilmjeit is. Oksana Sarkisova ismertette az OSA-t, amely a CEU-nak egy része, és főként a kommunizmus és emberi jogok témáinak anyagait gyűjti, Lukács Bea pedig a Széchényi Könyvtár gyűjteményéről beszélt, ahol többek között megtalálhatók a filmhíradók is.

Kollarik Tamás mintha a Filmszövetség gyűlésén elhangzottakra reagált volna: elmondta hogy idén az MTVA 50–60 kisfilm elkészítését tervezi, és megpróbálják megnyitni az MTVA gyűjteményét kedvezményesen azon filmesek számára, akik archív felvételeket akarnak használni a filmjeikben. Lovas Lajos megjegyezte, hogy a NAVA-hoz hasonlóan ők is MaNDA-pontokon gondolkodnak, szeretnék, hogy neten keresztül a teljes filmállományuk elérhető legyen ingyenesen könyvtárakban, közintézményekben és oktatási intézményekben, és jogdíj megfizetése ellenében akár otthornól is bárki hozzá tudjon férni.

A beszélgetésen az is elhangzott, hogy mindezen gyűjtemények mellett természetesen más gyűjtemények is vannak, ezek közül a super8.hu-t (Magyarország első és egyetlen Super8 lelőhelye), a Fortepant (online privátfotó-gyűjtemény) és az Europeanát (Európa digitális könyvtára) emelték ki a résztvevők.

Vasárnap a magyar filmhang jelenéről és jövőjéről beszélgetett id. Erdélyi Gábor hangmérnök, Balázs Gábor hangmérnök, Kolozsi László film- és zenekritikus, a moderátor Veiszer Alinda volt. A beszélgetést anekdoták színezték, Balázs Gábor, aki többek közt Mundruczó filmjeinek hangmérnöke, elmesélte, hogy amikor elkészítette az első filmet Mundruczóval (Szép napok), elhatározta, hogy soha többet nem fog vele együtt dolgozni, mert megoldhatatlan feladatok elé került, aztán valamiért újra és újra együttműködnek, mert mindig kap valamit az egyes filmektől, amiért megéri csinálni. Azt is elárulta, hogy a Delta forgatásánál Tóth Orsi és Lajkó Félix annyira halkan beszélt, hogy még ők is alig értették meg egymást, nemhogy a hangmérnök. Id. Erdélyi Gábor Keleti Márton A tizedes meg a többiek forgatását idézte fel, ahol a hangos kocsi arra szolgált, hogy amíg a rendező nem látja, a színészek a hidegben fel tudjanak húzni egy féldecit.

Id. Erdélyi Gábor és Balázs Gábor is kiemelte, hogy a magyar színészek nem figyelnek a hangosokra, szűk az a réteg, amelyik filmszínészettel is foglalkozik, emiatt nehezebb az ők munkájuk.

Kolozsi László kritikus a filmhangkritika hiányának kérdésére azt válaszolta, hogy olykor ki kell térni a hangra, de sokszor az is jelentéses, ha nem esik szó a hangról, ugyanis vannak esetek, amikor jobb nem írni róla.

Az Uránia Filmnapok nem helyettesítette a filmszemlét, de legalább megmozgatta a filmeseket és a közönséget is, voltak jó filmek, jó vetítések és többé-kevésbé volt közönség is. A legnépszerűbb programpontok a némafilmes vetítés Darvas Ferenc zongorakíséretével, Pálfi György Final Cutja és a Hot Jazz Band filmslágerestje voltak. Emellett a galérián fotókiállítás nyílt Gáspár Miklós munkáiból, Zányi Tamás hangmérnök pedig középiskolásoknak tartott hangworkshopot.

Azt azért még hozzá kell tennem, hogy a belépő értéke jelképesen 50 Ft volt filmenként – és még így is voltak olyan vetítések, ahol félig sem telt meg a terem. Csak egy kérdés marad bennem: van egyáltalán ma olyan ember Magyarországon, akinek valóban és önmagáért fontos a magyar film?



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.