Andrew Niccol: The Host / A burok Andrew Niccol: The Host / A burok

Szirupos ufószerelem

Andrew Niccol: The Host / A burok

ÉRTÉKELD A FILMET!
A burok
Andrew Niccol
2013

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Andrew Niccol és Stephenie Meyer filmjeként reklámozzák – ennél pontosabban nem is lehetne jellemezni A burkot. Sci-fit, műanyag társadalmat és utópiát kap az előbbitől, földöntúli tinédzserszerelmet az utóbbitól, s mind a rendező, mind a forgatókönyvíró korábbi stílusa, kedvenc motívumai remekül érvényesülnek. Csak az üljön be tehát erre a filmre a moziba, akit nem zavar, ha a terem közepén ülve is a térdét verdesik a szerelmes félemberek történetéből a nézőtérre csorgó szirup hullámai.

Furcsa szerelemespárokról érdemes filmet készíteni – régen felismerték ezt Hollywoodban, s hogy csak egyetlen remek példát hozzunk fel, álljon itt a Találd ki, ki jön vacsorára! 1967-ből, amelyben az „össze nem illő” páros kapcsolatát tágabb kontekxtusba helyezik, égető társadalmi problémát karikíroztak ki a filmben, valamiféle tanulságot szolgáltatva a nézőnek. A Stephenie Meyer regényei alapján készült Twilight-saga hatalmas sikere azt bizonyította, érdemes (=egyértelmű kasszasiker) összeboronálni egy embert egy nem emberi lénnyel. Erre a kaptafára egyébként egy másik új film is készült: néhány hete mutatták be az Eleven testek (Warm Bodies) című különös műfajegyveleget, amely egy tinilány és egy igen fura zombi szerelméről szól... Az alapgondolatot összeszűrni Andrew Niccol kiüresedett, steril falansztereivel és műanyag társadalmaival – ld. a Gattaca, S1m0ne, Lopott idő, Truman-show (utóbbit forgatókönyvíróként jegyzi) – szintén jó ötletnek tűnik, bár kicsit ijesztő elsőre a Niccol-Meyer forgatókönyvíró páros. Mégis tegyük félre az előítéleteket, próbáljuk meg élvezni a filmet s minden kényelmet, amit a plázamozi szolgáltathat. Becsszó, én is megpróbáltam.

Hova fejlődhet tovább az önmagát és környezetét pusztító emberiség? Ez a film az ufós megoldást választja. A filmidő kezdetekor már beköltöztek a földönkívüliek, parazitaként átvették az irányítást szinte az összes emberi test fölött – s nem indulatból tették: ez a fajuk természetes szaporodási és önfenntartási módja. Kis embercsoportok rejtőzködnek még itt-ott – akárcsak a 28 hét múlva fertőzött egyedei elől menekülők. Úgy tűnik, egy, csak egy legény – illetve leány – van talpon a vidéken, Melanie (Saoirse Ronan játssza, figurája valamiféle alkotói alteregó lehet: Melanie / Stephanie?), aki a twilightos Bellánál egy árnyalattal világosabb, de amúgy kiköpött mása. Bár a kis, fehér, fényszőröcskés, világító kukacot az ő tarkóján is beeresztik, egyfajta zengő belső hangként mindvégig jelen marad, és küzd a szeretteiért. A testén uralkodó parazita azonban nem gonosz – ahogy a faja sem, hisz végülis létrehozta a Földön a természettel és egymással harmóniában élők társadalmát –, úgyhogy hamarosan szövetségesévé válik. Egy szükséges Gonosz azonban mégis akad, az új gazdatesteket hajszoló Kereső. A hirtelenszőke, bekötött hajú és – szükségszerűen – halványkék, dülledt kontaktlencsét viselő Diane Kruger feltűnően hasonlít a S1m0ne számítógép generálta topmodell-színésznőjéhez, vagy a Gattaca Uma Thurmanjéhez. S ha már a Gattacánál tartunk, ami egy okos film: az idegenek „headquarter”-jében az irodák patyolattiszta, világos, fémes környezete szintén a Gattacát idézi.

A buroknak sajnos több köze van a Dűnéhez és az Alkonyathoz, mint a Gattacához. Pedig érdekes lenne a felvetett gondolat: egy mindenféle hibájával és rossz gondolatával, féltékenységével és tépelődésével felszerelt, de helyes cél vezérelte ember és egy alapvetően tiszta és jó, magasabbrendű lény („lélek”!) szimbiózisa (láttunk már ilyent a Csillagkapuban is: a szimbióták egy része békességben éldegél a gazdatest hasüregében, meghagyva annak eredeti jellemét – bár ott nincs ez a vizuálisan nagyon nulla, egyik oldalról voice overrel, a másikról suttogással megoldott, nagyon béna „belső” párbeszéd); ráadásul mindez egy maroknyi emberi közösségbe és ennek megfelelően szűk kapcsolahálóba van beillesztve... Milyen viszony alakulhat ki Melanie/Wanda és a lány kisöccse, egykori szerelme és rokonai között? (William Hurt remekül hozza a félbolond-zseni nagybácsit.) És mi történik akkor, ha az „idegennek” szintén érzelmei támadnak, és bizarr „édes négyes” alakul ki? Sőt, mintha az idegen beleszeretne Melanie-ba is, hogy is van ez? Ráadásul csodaszép tájon filmezték – tobzódik is a kamera a légifelvételek közben az új-mexikói sziklás sivatag látványában.

A filmet az szúrja el elsősorban, hogy iszonyú lassú ehhez a témához, dugig van funkció nélküli vagy szájbarágós vágóképekkel, s legalább félórányi üresjáratot ki lehetett volna hagyni belőle, ahogy például a nagynéni figurája is nélkülöz bármilyen dramaturgiai funkciót. A negatív (mert fehér) Mátrix-ügynökszerű üldöző motivációja meg az abszolút tiszta lelkű idegen faj fogalma azután is összeegyeztethetetlen marad, miután megmagyarázták; a három testbe összezsúfolt négy szerelmes kapcsolata meg sokszor fájdalmasan nevetséges – pedig igazán poénos is lehetne, ha nem lenne ennyire melodrámai. Ráadásul alig van pillanatnyi nyugalma a nézőnek az erős érzelmi töltetű zenétől, ami szinte a fülünkön át is önti befele a szirupot. Elrontja például azt a jelenetet is, amelyben először látjuk a világító hernyócskát: csoda kellene, hogy történjen, maradhatna egy kics titok, egy kis rejtély, de a roppant patetikus zene kínossá teszi a jelenetet.

Slusszpoénként hadd tegyem ide A burok és az Alkonyat – Napfogyatkozás plakátját. Aki szerette az utóbbit, A buroknak is örülni fog. Aki viszont belealudt az Alkonyatba vagy beleragadt a szirupjába, az inkább ne A burokra váltson jegyet a moziban.

Támogass egy kávé árával!
 
A burok

A burok

Színes sci-fi, thriller, 2013

Rendező:
Szereplők: , , , , , Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

0

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat