Magába forduló tökéletesség

Giuseppe Tornatore: La migliore offerta / Senki többet

Tornatore most először elegyíti tudatosan azokat a műfajokat, amikhez leginkább ért: a nagyszabású románcot és az invenciózus thrillert, az eredmény pedig egy kitűnő film.

Habár az olasz direktor már túljutott karrierje delelőjén, a mai napig ügyes kezű szerzőként tarthatjuk számon. Évekkel ezelőtt megragadt egy bizonyos szinten, s azóta egyre rutinszerűbben ugyan, de megbízhatóan jól rendez. E sormintában épp néhány évvel ezelőtt következett be egy komolyabb törés: a közismert Szicília-ciklus (Cinema Paradiso, Csillagok embere, Malena) kései folytatásának szánt Baaría ambiciózus történelmi tabló akart lenni Tornatore szűkebb pátriájáról, ám az epizodikus, kihagyásokkal teli szüzsé és az egyenetlen ritmus megakadályozta, hogy a publikum azonosulhasson a szicíliai nagycsalád nézőpontjával. Mintha a rendező maga sem tudta volna, mit is akar mondani a nosztalgia fáradt máza alatt, s végül a zsúfolt vonatperonról szó szerint a semmibe torkolló történetet egy álom és valóság, jelen és történelem határait elmosó zárlatban oldotta fel.

Kép a Senki többet (La migliore offerta) című Tornatore-filmből

Friss munkája szerencsére épp az ellentéte a rossz emlékű Baaríának, főként ha a koncepció kidolgozottságát vesszük figyelembe. A Senki többet minden egyes képkockájáról üvölt a precíz műgond, Tornatore szabványszerűen, pontosan szövi a történetet, patikamérlegen adagol minden fordulatot, sehol egy felesleges sallang. Érthető is ez az igyekezet, hiszen a megvalósítás, a forma így ölelkezik össze a tartalommal. Ugyanis a történet alapkérdése éppen a tökéletesség ideája körül forog. A hivatását könyörtelenül magas szinten művelő árverésvezető, Virgil (Geoffrey Rush) obszesszív érdeklődéssel viszonyul a képzőművészet neves eredeti alkotásaihoz. Különbséget tud tenni eredeti és másolat között, de csak az előbbi érdekli (e témáról ld. még Kiarostami néhány évvel ezelőtti Hiteles másolat című filmjét). Hirtelen azonban a magánéletében is felbukkan egy hasonló dilemma: meg kell bizonyosodnia róla, hogy egyik újdonsült kliense, a hozzá hasonlóan mizantróp Claire (Sylvia Hoeks) vajon őszintén szereti-e, avagy csupán mímeli az érzelmeket.

Kép a Senki többet (La migliore offerta) című Tornatore-filmből

Az értékbecslések és aukciók belterjes sznobizmustól szagló közege – melyben a történet nagyobb része játszódik – vonzó és látványos, a néző elmerülhet benne anélkül, hogy tudná, ez mind csak figyelemelterelés. Ugyanez mondható el az elbeszélés centrumában elhelyezkedő románcról: lassan, szinte vontatottan bontakozik ki a szakbarbár öregúr és a remeteéletre kárhoztatott fiatal lány valószínűtlen szerelme. A tét szinte mindvégig az, hogy sikerül-e kettejüknek megszelídíteni egymást. Tornatore majdnem a végsőkig kitolja a cselekmény menetét eltérítő fordulatot, Hitchcock (egyébiránt érdemes összevetni a Senki többet és a Szédülés történetét) és a film noir legszebb hagyományait követve, s végül még ahhoz is van elég mersze, hogy sokat sejtető gyorsmontázsokkal és idősík-keveréssel vágtázzon el a befejezésig, majd egy gyönyörű hátrafahrttal kettészelje a megejtően szép zárójelenetet, súlyos kétségek közt hagyva a nézőt.

Kép a Senki többet (La migliore offerta) című Tornatore-filmből

Felesleges volna taglalni a főszerepet alakító Geoffrey Rush színészi képességeit. Alakítása szívbemarkoló, minden egyes arcrezdüléséről süt egy megrabolt és eltékozolt élet kudarca. Akkor is elvinné a hátán a produkciót, ha partnerei jelentéktelenek volnának, de ilyesmiről szó sincs. Donald Sutherland vérfagyasztó, a Claire-t alakító Sylvia Hoeks kellően titokzatos, de még a mellékfigurák (a sánta inas, az ifjú műszaki zseni, az akkurátus asszisztens) is ragyogó portrék. Mindezt nagyszerűen egészíti ki a briliáns Ennio Morricone zenéje, ami most háttérbe húzódó, visszafogott, de épp ezáltal olvad a film atmoszférájába. Látszólag tehát tökéletes produkció a Senki többet (talán az év eddigi legjobbja), mégis, a legtöbb elemét már láttuk valahol máshol. Akár Tornatorénál is – emlékezzünk csak a Puszta formalitás intelligens és merész szövésű történetére, kifinomult metaforarendszerére.

Kép a Senki többet (La migliore offerta) című Tornatore-filmből

Voltaképpen azonban mindig üdvözlendő egy efféle nemesen konzervatív „bűnügyi románc”, egy olyan intelligens zsánerfilm, ami a néző értelmi szintjét sem becsüli alá, s nem méri fukar kézzel sem a kifinomult stílust, sem a töprengésre késztető fordulatokat – pláne akkor, amikor a szomszéd teremben óriásrobotok és űrből pottyant szörnyek pofozkodásán kellene tövig rágnunk a körmünket. Talán a Suszter, szabó, baka, kém óta nem láthatott Tornatore filmjéhez hasonló produkciót a hazai moziközönség.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.