Meg Rájön

Taylor Hackford: Proof of Life / Túszharc

Kevés túsz, kevés harc, két világsztár és egy nyugati ember számára kiismerhetetlen kontinens: Dél-Amerika. Taylor Hackford, az Ördög ügyvédje rendezőjének lassú, hitelesnek szánt túszszabadító filmje ismerős hibába esik: hisz saját hiányzó erejében.

Az első kockák egy csecsenföldi túszmentést mesélnek el a kivitelező (Russel Crowe) narrációjával. Az egykori katona, ma hivatásos túszszabadító, emberrablókkal és helyi erőkkel egyszerre tárgyal, kúszik-mászik, fut, sebesül, vérzik, túszt ment. James Bond puritán kivitelben, szűkszavú gladiátor, aki minden kontinensen arénát keres küzdelméhez. Ebben a filmben éppen Dél-Amerikába látogat, ahol gerillák elraboltak egy amerikai mérnököt (David Morse). Crowe meggyőzi a potenciális özvegyet (Meg Ryan), hogy egyedül ő segíthet férje kimentésében, a pénzéhes és korrupt helyi erőkben nem bízhat, egyedül a jó öreg brit okosságban. A nő megnyugszik, a férj cége viszont időközben a nemlétező biztosítással együtt megszűnik.

A túsz mindeközben a festői szépségű hegyeket járja az őt fogva tartó fiatal forradalmárlelkű üzletemberekkel, és számtalan konfliktusból egyre erősebb és tisztább emberként és – a lehetőségeihez képest – győztesen kerül ki. A hegyi táj szépsége és nyirkossága valóban lebilincselő, a néző valósággal a látvány túszává válik, Kieslowski operatőrének munkája azonban sokat ezen sem segít, hiszen a történet nagy része zárt térben játszódik, kamaradrámává degradálva a filmet, tele idegeskedéssel, nyugtató szavakkal, long distance (távolsági) túszmentéssel: Russel Crowe ugyanis lelkiismeretének furdalása elől visszamenekül Dél-Amerikába, hogy segítsen a feleségen és szépen lassan beleszeressen.

 

A pofa tényleg halálosan profi, ismeri az alkudozás minden csínját-bínját, megvannak az informátorai, a túszmentő haverjai, meg persze az elmaradhatatlan szomorú családi háttere. Ryan és Crowe hosszú estéket töltenek el kettesben az adóvevő mellett, meglehetősen közel kerülve egymáshoz, a békés megoldástól viszont egyre távolabb: nincs mese, be kell avatkozni, ki kell hozni a férjet. Crowe megérti, hogy jobb lesz beszerezni pár fegyvert és zsoldost, Meg Ryan Meg Rájön, hogy egyszerre két fickót szeret.

 

A túszszabadítók felrándulnak hát a hegyekbe, mérnöki pontossággal lövik ki a mérnök fogvatartóit és már sikeres is az akció. A fájó sebek beforrnak, a rendező pedig egy kiscsoportos óvodás ügyességével és egy pop-rock zenei betéttel varrja el a szerelmi szálat.

A film erejét Crowe jelenléte adja (Meg Ryan ellenállhatatlan szépségéről nem vagyok meggyőződve), erényét pedig a túszmentés hosszadalmas folyamatának valósághű bemutatása: ha a tényleges mentést valóban ilyen bonyolult és idegőrlő egyezkedés előzi meg, illik, hogy a filmben se tolódjanak el az arányok akció és „unatkció” között. A hosszas várakozásért azonban a közönség nem sokat kap cserébe, hacsak azt nem, hogy Meg Ryan és Russel Crowe a forgatás alatt meglehetősen közel kerültek egymáshoz…



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.