Jim Jarmusch világa 1.


Úgy látszik, még mindig várnunk kell arra, hogy beülhessünk a moziba Jim Jarmusch új, Only Lovers Left Alive című filmjére, amit már a tavalyi Cannes-i filmfesztiválon bemutattak. Reméljük, most már hamarosan mi is láthatjuk a Tom Hiddleston és Tilda Swinton főszereplésével készült, romantikus vámpírfilmként emlegetett opust. Amíg erre sor kerül, gondolatébresztő áttekintésünkkel szeretnénk fokozni a várakozás izgalmát.

Annak hallatán, hogy Jarmusch vámpírfilmet készített, biztos egyik rajongójának sem egy szokványos Drakula-történet jut az eszébe. Már megszokhattuk, hogy Jarmusch filmjeinek egyik védjegye a műfaji játék, mesterien keveri össze a filmstílusokat, és fordítja visszájára a műfaji konvenciókat. Így lesz például a Halott ember (Dead Man, 1995) a filmtörténet egyik legfurább westernje vagy Az irányítás határai (The Limits of Control, 2009) talán az egyik legunalmasabb krimi, amit valaha készítettek. Jarmusch csak jelzésértékkel sorakoztatja fel filmjeiben a műfajok hagyományos alkotóelemeit: a Halott emberben például van indián, lövöldözés, erőszak, Az irányítás határaiban bérgyilkos, távcsöves puska és helikopter. Mindezeket azonban sémává desztillálja, és metaforaként alkalmazza egy állapot, egy miliő vagy egy karakter leírására. Így fosztja meg a cukormázzal bevont Amerika-mítosz ikonjait, emblematikus helyeit a tömegkultúrában közkézen forgó jelentésüktől, míg végül a napfényes Floridából csak egy ütött-kopott motelszoba marad (Florida, a paradicsom / Stranger Than Paradise, 1984), Elvis pedig egy elhízott kísértet képében kóborol (Mystery Train, 1989).

Amerika – ahogy Jarmusch látja, és ahogyan a valóságban is van – különféle népcsoportok és kultúrák egymás mellett élését jelenti – az indiánoktól az olasz bevándorlókon át a feketékig. A rendező szívesen elidőzik a különböző nyelvek találkozásánál, érdeklik a kultúrák közötti interakciók, átfedések, szembenállások: az indián mondavilág találkozása a pionír életformával, a keleti filozófiáé a gettó világával, Elvis zenéjéé Japánnal stb. Ez a kulturális egyveleg határozza meg New York nagyvárosi összevisszaságát, ahol Jarmusch már több mint két évtizede alkot. A Szellemkutya (Ghost Dog, 1999) pontosan mutatja be ezt a különös miliőt, ahol a fekete szamuráj, Szellemkutya (Forest Whitaker) és barátja, a kizárólag franciául beszélő fagylaltárus – annak ellenére, hogy egyikük sem beszéli a másik nyelvét – jól megértik egymást.

Jarmusch történeteiben gyakran szerepelnek eltérő kultúrákból érkezett karakterek, emigránsok, Amerikába tévedt külföldiek. Bár történetei nagyrészt az Egyesült Államokban játszódnak (legutóbbi filmje, Az irányítás határai, illetve az Éjszaka a Földön három epizódja kivétel ez alól), mégis minden alkotására igaz, hogy külföldi szemmel láttatja Amerikát. Alkotásai sok nemzetet felsorakoztató koprodukciók. (Az irányítás határai például amerikai-spanyol-japán, az Éjszaka a földön és a Szellemkutya amerikai-francia-japán-német). Filmjeiben gyakran alkalmaz külföldi színészeket és karaktereket és (a fontos pillanatokban) nem-angol dialógust. Összességében elmondható az, hogy Jarmusch stílusa sokkal inkább európai, mint sok európai filmkészítőé. Ugyanakkor az európai és japán filmművészet hagyományát nemcsak ütközteti, de ötvözi is a hollywoodi mozival.

A Stranger Than Paradise (nálunk: Florida, a paradicsom) címében megjelenő angol „stranger” szó kettős értelme (idegen, furcsa) pontosan kifejezi Jarmusch karaktereinek állapotát. A szereplők idegennek látszanak környezetükben, „elidegenedettek” maguktól és másoktól. Elidegenedésük akkor válik megfoghatóvá, amikor nekivágnak az ismeretlennek, és új környezetben találják magukat. Legtöbbször a véletlen sodorja egymás mellé őket, családtagok, közeli barátok ritkán állnak a sztori középpontjában. Amikor mégis barátok vagy párok szerepelnek a történetben, a hangsúly akkor is inkább azon van, hogy mi szigeteli el őket egymástól, mintsem azon, mi köti őket össze. A Mystery Train (1989) például három epizódból, három különböző történetből áll, „átutazóinak” sorsa egy kis memphisi hotelben kapcsolódik össze, a Törvénytől sújtva (Down by Law, 1986) három balszerencsés bűnözője pedig egy börtöncellában találkozik egymással. A bezártságban együtt eltöltött idő, majd szökésük teremt közöttük valamiféle furcsa, átmeneti köteléket. Útjuk végén Zack (Tom Waits) és Jack (John Lurie) egy y-alakú útkereszteződésnél elválnak, az egyik balra, a másik pedig jobbra veszi az irányt. Hármuk közül csak Roberto (Roberto Benigni), az olasz ér célba: feleséget, otthont talál. Ügyetlenül csetlik-botlik egy számára idegen közegben, mégis ő lesz közülük a legsikeresebb.

Jarmusch egyik legkedveltebb műfaja, ami cselekmény nélküli történetei motorja, a road movie. A Halott ember főszereplője a vadnyugaton keresztül utazik a „szellemvilágba”, különleges kísérőjével, Senkivel, az indiánnal, aki elvezeti a két világ közötti átjáróhoz. A Mystery Train utazói egy álomvilágban, a rock’n’roll Amerikájában tesznek látogatást. A japán szerelmespár szemszögéből, akik Elvis Presley, Carl Perkins és a rock’n’roll többi ikonikus alakjának zenéjéből építik föl maguknak Amerikát, Memphis annyira más és idegen szülővárosukhoz, Jokohamához képest, hogy minden apróságra tátott szájjal csodálkoznak rá. A Szellemkutyában ehhez képest egy spirituális dimenzióban teszünk utazást New York közepén a magát Szellemkutyának nevező színes bőrű szamurájjal, aki a Hagakure, a szamurájok szent könyvének bűvöletében éli mindennapjait.

A Stranger Than Paradise története pár rövid mondattal leírható. Éva (Bálint Eszter) megérkezik Amerikába, pár hetet együtt tölt Willie (korábban Béla) nevű unokatestvérével (John Lurie) New York-ban, mielőtt leköltözik nagynénjükhöz Clevelandbe. A film expozíciójában a két idegen rokon kapcsolatán keresztül ismerjük meg ezt a különös, idegen világot, amiből Éva nem sokkal többet ismer meg az együtt töltött idő alatt, mint hogy az emberek itt „tévé-vacsorát” esznek. A road movie rész akkor kezdődik el, amikor Willie és barátja, Eddie elhatározzák, hogy meglátogatják Évát, aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve együtt indulnak vakációzni Floridába, amit mind a hárman csak a magazinok színes képeiből ismertek eddig. A sztori vége, hogy Éva és Willy egy véletlen folytán helyet cserélnek: Éva marad Amerikában, Willy pedig felszáll a Budapestre tartó repülőgépre.

„Az élet szépsége a kis részletekben, nem a nagy eseményekben van” – állítja az író-rendező, aki nem a mesteri pontossággal megszerkesztett, fordulatos cselekményben látja a film lényegét, hanem az alig észrevehető, a kép szélén meghúzódó apró történésekben. Ehhez illeszkedik filmjei stílusa. Jarmuschnál a kamera „tekintete” időről-időre periferiális, oda nem illő részleteken akad meg, amiknek látszólag semmi közük a cselekményhez. Leggyakrabban mindezt (realista módon megkomponált) nagytotálból vagy totálból, nagylátószögből fényképezve figyelhetjük meg. Ha mégis megmozdul a kamera, akkor lassú, hömpölygő kocsizásba kezd, többnyire oldalirányból követve a szereplőket – lásd például a Mystery Trainben Memphis utcáin baktató szereplőket.

Jarmusch szerint az, ami a valóságban lényeges, sokszor nem a szemünk előtt zajlik, hanem legtöbbször a periférián történik meg. A hollywoodi filmek dramaturgiája pedig épp ezekről a marginális eseményekről tereli el a néző figyelmét. Egy anekdota szerint amikor Jarmusch megmutatta tanárának, Nicholas Ray-nek első forgatókönyvét, Ray a cselekmény hiányát kifogásolta a műben. Jarmusch a kritikára válaszul átdolgozta a könyvet úgy, hogy még kevesebb akció kapjon helyet benne. Ray-nek tetszett fiatal tanítványa makacssága és függetlensége, így megkérte, legyen az asszisztense a Villanás a víz felett című filmjében, amelyet Wim Wendersszel közösen készített élete utolsó évében. Az említett szcenárióból nem sokkal később megszületett Jarmusch első filmje, a Permanens vakáció.

„A múlt elmúlt… A jövő még nem jött el, bármit is hozzon. Tehát ami van, az ez. A jelen” – mondja a Hervadó virágok (Broken Flowers, 2005) főhőse. Jarmusch filmjei ezt a jelen pillanatot ábrázolják azóta is. [második rész itt]



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.