A csodára várva

Bakhtyar Khudojnazarov: V ozhidanii morya / A tengerre várva

A tengerre várva bonyodalma alapján misztikus horror-fantasynek is beillik, de elsősorban a mágikus realizmus zsánerébe sorolják. A 2012-es Római Filmfesztivál nyitódarabjaként bemutatott mozi esetében viszont a mágikus realizmus pusztán annyit tesz, hogy egy szokványos drámát vizeznek fel némi fantasztikummal.

Az Aral-tónál forgatott film helyszíne egy Isten háta mögötti közép-ázsiai halászfalu, ahol a helyiek épp a tengernek mutatnak be áldozatot a szerencsés fogás reményében. Többeknek rossz előérzete támad, de ez nem gátolja meg a vakmerő Marat kapitányt abban, hogy tengerre szálljon. Gigászi vihar támad, a kapitány teljes legénysége – köztük a felesége – odavész, mi több, a tenger furcsamód visszahúzódik, sivatagot és hajóroncsokat hagyva maga után – hullákat viszont nem. Marat leül pár évet a börtönben, majd visszatér, felkutatja hajóját, és a helyiek megrökönyödésével mit sem törődve legénysége és a víz keresésére indul. Ha a tenger nem megy hozzá, akkor ő megy a tengerhez.

Kép a Waiting for the Sea (A tengerre várva) című kazah filmből

Nem egyértelmű, hogy a tenger köddé válására van-e tudományos, logikus magyarázat e rejtélyes film világán belül, de nem is ez a lényeg, hisz mindezt a babonás helyiek és a köztük is nehéz esetnek számító főhős szemén keresztül látjuk. Az alapszituáció a maga antik helyszínével, archaikus vallásos-népi rituáléjával és elmaradott, de jóstehetségű lakosaival nem több a szokásos mágikus realista miliőnél, és a bonyodalom (emberek különös eltűnése) is ismerős lehet a misztikus fantasy- és horrorfilmekből. Mindezek kidolgozásában azonban már több a potenciál: A tengerre várva groteszk hajótörés-filmként is értelmezhető, melyben a víz többé nem a vad anyatermészetet jelképező ellenség, hanem törékeny érték formájában jelenik meg. A hős legénységét elviszi a víz, de a fő probléma az, hogy maga sem tér vissza. Nem a hajó vész oda, hanem a víz körülötte. A bonyodalom a túlélődrámák mellett a mentőakcióról szóló akció-kalandfilmeket is megidézi, hisz a hős célja elveszett hozzátartozóinak felkutatása. Természeti katasztrófafilmnek is beillik, azonban ilyen zsánerű moziként ugyancsak feje tetejére állított darab, hisz „fordított cunamit” látunk, a bonyodalmat a természeti erő hanyatlása jelenti, nem túlzott aktivitása.

Kép a Waiting for the Sea (A tengerre várva) című kazah filmből

Ám akár az öko-horror zsánerébe is sorolható, nem csak környezetvédő üzenete okán. A protagonista antihős, aki bűnbe esik – kizsákmányolja élőhelyét halászhajójával, azt hiszi, uralja a természetet –, amiért Természet Anyánk karmikus büntetést szab ki rá és környezetére. (Bűnössége szimbolikus, hisz az Aral-tó katasztrófája is főként emberi tényezőnek köszönhető.) A hős otthona immár kísértetváros, kísértethajó és kísértet-tó, ő maga pedig árnyéka régi önmagának, hálni jár belé a lélek. A posztapokaliptikus zsáner is eszünkbe juthat a tenger eltűnése által jelentett, isteni büntetésnek is beillő világégésről. Hősünk egyedül van a világ ellen, a világvége-hangulatot pedig az erősíti, hogy a katasztrófa csak rejtélyes, misztikus bonyodalom, azaz a fináléig további természetfeletti eseményekre kell számítania a hősöknek és a nézőnek egyaránt.

Kép a Waiting for the Sea (A tengerre várva) című kazah filmből

Bakhtyar Khudojnazarov filmjének bevezető szakasza a tündérmese műfaját is megkísérti (rekonstruálandó az elmaradott helyiek világlátását), a folytatás azonban már nem gyerekszemnek való. Börtönviselt hősünk hazatérése után ellenséges fogadtatást és nyomort talál az egykor virágzó faluban. Marat állapota ráadásul csak romlik: még mindig megszállottja a tengernek, aki nemet mond a normális, „földi” életre, csak annyi változott, hogy immár kaland helyett a megváltást keresi. Keresztülvontatja hajóját a sivatagon: eszünkbe juthat a Fitzcarraldo, de a bárka ezúttal nem csak fanatizmus és megalománia, de a hős vállát nyomó bánat és túlélői bűntudat jelképe is. Canossa-járása spirituális road movie-ba fordítja a filmet, amelyről Noé története is eszünkbe juthat: özönvíz helyett immár szárazság, felmelegedés fenyegeti a bűnbe esett emberiséget.

Kép a Waiting for the Sea (A tengerre várva) című kazah filmből

Az alkotók hősükhöz hasonlóan heroikus küldetést vettek vállukra, hisz ígéretes premisszát kellett beteljesíteniük. Ők azonban egészen biztosan nem jártak be spirituális utat, elmaradt a jellemfejlődésük: remekül választottak témát, de hiányzik dolgozatuknak a konklúziója. Ahogy a hős, ők is irreális tervet vettek fejükbe, amivel aztán (ötlet)válságba sodorták magukat. Ők is csodát vártak, délibábot kergettek. Bukásuk van olyan nagyívű, mint a hős missziója, kreativitásuk úgy válik semmivé a játékidő múlásával, mint a címszereplő tenger. Márpedig némi konklúzió lehetett volna a film erénye, hisz a hős embert próbáló küldetése a néző számára sem egy népünnepély. Az alapkoncepció így csak figyelemfelkeltésre volt jó: az alkotók kizsákmányoltak egy természeti katasztrófát (exploitation-módra) és egy egzotikus helyszínt és kultúrát (world cinema-módra). A misztikus horror-fantasy bonyodalomból adódó nyitott kérdés – hogy visszatér-e a tenger és/vagy a legénység – életben tartja a néző kíváncsiságát, de katarzist, csodát már csak az hoz, ha elindul a stáblista.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.