Szigorúan piszkos vámügyek

Julien Leclercq: Gibraltar / The Informant / Gibraltár

A Gibraltár csak egy jól megcsinált, de könnyen felejthető bűnthriller lenne, ha nincs ott az elején a szöveg, mely szerint megtörtént eseményeken alapul. Az magától értetődik, hogy a suspense erősebb, ha a sztori hiteles és realisztikus, de kevés film profitál ebből ilyen sokat.

Az idő a ‘80-as évek második fele, a hely Gibraltár. Marc Duval Franciaországból elszármazott visszavonult hajós, aki kocsmát üzemeltet egy kikötőben. Úszik az adósságban, félő, hogy nem sokáig tudja eltartani feleségét és karonülő gyermekét. Egy törtető francia vámügynök visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki. A bár nem csak tengerészek, de csempészek köreiben is népszerű, Marc információért cserébe részesedést kap a vámosok zsákmányából. Mivel Gibraltár a nemzetközi drogcsempészet paradicsoma, Marc informátorként a britek számára is értékessé válik, ám hamar kompromittálódik, így be kell épülnie a dílerek közé, és ahogy meglepő sikerrel abszolválja az egyre jobban fizető, de annál veszélyesebb megbízásokat, magasra emelkedik a drogkereskedő-ranglétrán.

Kép a Gibraltár (The Informant) című filmből

E kanadai-francia mozi Marc Fiévet önéletrajzi könyvén alapul, ugyanakkor filmtörténeti elődöknek sincs híján. A premissza a Casablancát idézi: kiégett külhoni férfi vezet semleges bárt egy fontos stratégiai pontnak számító területen, ahol jóval nagyobb hatalmak játszmájába keveredik bele. Marc válsága nem csak financiális, sokkal inkább egzisztenciális: a régimódi, maszkulin férfi dicsőbb múltra tekint vissza, hanyatlását nehezen viseli. Egy jobb élet reményében hazáját elhagyó emigránsként nem sikerült szakmájában, azaz hajósként boldogulnia Gibraltáron (ahogy Tony Montana is mosogatófiúként kezdte Miamiben), családját is nehezen tudja eltartani és a bankokkal is meggyűlik a baja. De igenis van választása, hisz nem csak neki megy rosszul a bolt, felesége igyekszik lebeszélni az informátori munkáról, azaz a nyomorgó, de becsületes és biztonságos élet helyett annak ellentétét preferálja. Az eleinte gyerekjátéknak tűnő informátori munkát kimondottan élvezi, a titkosügynökösdi kapu számára az egyre kockázatosabb melókhoz és a drogkartellbe való beépüléshez. Élete kudarc, ez a munka második esély számára.

Kép a Gibraltár (The Informant) című filmből

A főhős lecsúszása egyben a noir műfaj bonyodalma, a vámügynökkel megkötött fausti alku pedig a thriller és a gengszterfilm bűnbe esése, határsértése egyszerre. A protagonista a bűnthrillerek hőseihez hasonlóan kisember, aki rosszkor van rossz helyen, emiatt amatőrként (és underdogként) vág számára új és veszélyes szakmába. A gengszterfilmek bűnözőire abban hajaz, hogy korántsem erkölcsi indíttatásból válik besúgóvá, mindez csak egy nagy heist számára. Egy jóakarója baljós tanácsát megfogadva nem kötelezi el magát a vámosoknak sem, megpróbál túljárni mind a szervek, mind a drogkartell eszén, gyorsan lelécelne a pénzzel és a családjával, azonban túlbecsüli képességeit, túl sokat markol. E mozit főként az különbözteti meg a gengszterfilmektől, hogy a maffia szerepét ezúttal a hatóságok, azok közül is a vámosok veszik át, bűnözők és bűnüldözők szerepe felcserélődik, a hős pedig pusztán az erkölcsi törvények ellen vét. Ezzel meg is érkeztünk a paranoia- és konspirációs thriller zsáneréhez. Marc a vámosok ügynökeként több méltánytalanságnak esik áldozatul, mint egy drogbáró jobbkezeként. A hatóságokat személyes és politikai karrierérdekek, bürokrácia, ügyosztályok és nemzetek közti vetélkedés korrumpálja, a bűnüldözők szemében pedig mindenki bűnös, amíg nem bizonyítja ártatlanságát. A folytatásban a film átmegy beépülős tégla-thrillerbe a Donnie Brasco és a Szigorúan piszkos ügyek után szabadon, a szokásos bonyodalmakkal. A főhős ezúttal nem kerül túl közel azokhoz, akiket el kell majd árulnia, de rosszéletű húga összeszűri a levet egy véreskezű drogbáróval. Bármelyik pillanatban lebukhat, azonban nem sokáig bízhat felettesei, a vámosok segítségében sem, akik élhetnek a gyanúperrel, hogy emberük átállt kettősügynöknek, így felmerül a kérdés, elhiszi-e majd neki bárki is, hogy bűneit beépített emberként követte el.

Kép a Gibraltár (The Informant) című filmből

A főhőssel nehéz nem azonosulni, szurkolunk neki, miközben Julien Leclercq rendező nem csak Marc nyomát követi kamerájával, de megmutatja a rá leselkedő veszélyt is, erős suspense-t hozva létre. A műfajiság azonban ezzel ki is merül, hisz a rendezés realisztikusan részletgazdag, szövevényes, és mindvégig aluldramatizált. A rendező a karakterek színeváltozásait nüanszokkal érzékelteti, melyeket az első megnézés alkalmával talán észre sem veszünk. A film flash forwarddal nyit, ám Leclercq a többséggel ellentétben nem valami bombasztikus felütés kedvéért teker előre a történetben, és később sem kapunk nagy leszámolásokat és hasonlóan hatásvadász szcénákat. Az élet talán mégsem a legjobb forgatókönyvíró, de a legkiszámíthatatlanabb biztosan, ugyanakkor e film cselekményének dramaturgiája megfelel a filmírás szabályainak (a kétharmadánál például a „point of no return” iskolapéldájára lehetünk figyelmesek). Az életszerűen gyarló karaktereket egytől egyik jól teljesítő színészek keltik életre, közülük is kiemelkedik a főszerepet játszó Gilles Lellouche, aki egyszerre bikanyakú szerencsevadász és ágrólszakadt kisember e filmben. A ‘80-as évekbeli színterekhez illően a film stílusa is régimódi, mentes mindenféle kortárs túlspilázottságtól. A pesszimista, kiábrándult, a „szürke noirt” (film gris) is felidéző atmoszférájú mozi végén a slusszpoént, vagy inkább a kegyelemdöfést pedig a karakterek valós megfelelőinek sorsáról informáló feliratok viszik be.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.