A Film és a Forradalom – 1989 decembere a román játékfilmek tükrében A Film és a Forradalom – 1989 decembere a román játékfilmek tükrében

A Film és a Forradalom

1989 decembere a román játékfilmek tükrében

2006-ban, amikor az új román mozi három jelentős filmjét (Hogyan éltem túl a világvégét?; Forradalmárok; Jelszó: a papír kékre vált)1, mutatták be alig egyetlen hónap leforgása alatt, egyes elemzők elkeseredtek e filmek mesterkéltsége miatt, és felrótták, hogy a román rendezők (a „régi gárda” nyomdokaiba lépő „újhullámosok”) túlságosan is nagy jelentőséget tulajdonítanak a Forradalomnak. Ez persze nem rettentette el a román filmeseket attól, hogy továbbra is ihletet merítsenek az 1989 decemberi – temesvári, bukaresti, és nem csak ottani – eseményekből.

Régen mi, most is mi!

A forradalomról szóló első román játékfilmet 1991. szeptember 9-én mutatták be. A denevérvadászat (Vânătoarea de lilieci) a gazdag rendezőasszisztensi tapasztalattal rendelkező Daniel Bărbulescu első – és mostanig egyetlen – egészestés munkája. A thrillerkísérlet épp az 1989 karácsonya előtti napokban kezdődik. A Securitate két ügynöke – egy „jó”, Pavel, és egy „rossz”, Damian – célszemélyként egy terroristát követ, és egy televíziós operatőr segítségével olyan jeleneteket filmez le, amelyek miatt több fej is a porba hullhat. A terroristát és az operatőrt még ugyanazon az éjszakán kiiktatják a játékból, a leleplező kazetta pedig Pavelnél köt ki. A rendszerváltás utáni társadalmi rendbe gyorsan beilleszkedő Damian zsarolni, fenyegetni és üldözni kezdi Pavelt, szeretné örökre elrejteni az igazságot. Tudor Caranfil szerint A denevérvadászat egyrészt „zavaros rendőrfilmes selejt”, ugyanakkor „egy a számos debüt közül, amelyet tönkretett az az illúzió, hogy e sorsfordító eseményekről tovább lehetne rágódni, mint egykor az 1944. augusztus 23-áról szóló filmekről”2. A filmtörténész itt kétségtelenül azokról a filmesekről beszél, akik mindent a forradalom szenzációértékére tettek fel anélkül, hogy (dokumentumok kutatásával vagy pszichológiai elemzéssel) elmélyülten tanulmányozták volna a témát vagy bármilyen stilisztikai újítással szolgáltak volna. Ilyen értelemben Daniel Bărbulescu neve egy igen hosszú lista elején áll…

Florin Codre: Şobolanii roşii

Nem sokkal a fenti film bemutatója után (1991. október 20.) a mozikba került egy újabb elsőfilm, amelyben a forradalom az „azelőtt”, a diktatúra és az „azután”, az átmeneti időszak határán álló mérföldkőként jelenik meg. Florin Codre egyetlen nagyjátékfilmje, a Vörös patkányok (Şobolanii roşii) azért is jelentős, mert ez volt az első, 1989 utáni hazai produkció, amit magánforrásokból finanszíroztak. A nyilvánvaló önéletrajzi jegyekkel teli film főszereplője, Ştefan – Codre alteregója – a decemberi események után tér haza a száműzetésből, hogy itthon egy olyan Romániát találjon, amelyben a „vörös patkányok” sikeresen hatalmon maradtak, és meggyőződéses kommunistákból a demokrácia lelkes szószólóivá váltak (ez a „régen mi, most is mi!” szállóigével összefoglalható gondolat számos román filmben fog még visszatérni). A filmkritikus Ioan-Pavel Azap megjegyzi: a Vörös patkányok erénye az, hogy „bár az események hevében írták és forgatták, a forgatókönyvíró-rendező igyekszik megmaradni a személyes érzékenységgel és tapasztalattal átitatott tárgyilagosság paraméterei között, távol attól, hogy bosszút álljon egy visszafordíthatatlan és visszahozhatatlan múltért”3 A ’89 utáni kiábrándultságról szól Radu Nicoară első filmje, A déli sark (Polul Sud, 1992) is, amely szintén az említett két idősíkkal („előtte” és „utána”) dolgozik, határkőként a forradalom, valamint a szereplők manicheista polarizáltsága választja el a kettőt egymástól: vannak „jók” – Codre kaszkadőrjei helyett a másként gondolkodó értelmiségi öntudatával felszerelt újságírók és írók –, akik alkoholba fojtják a kudarcaikat, és vannak „rosszak”, szintén a „vörös patkányok”, a régi rendszer sikeresen talpra álló képviselői, akik gyarapodni is képesek az 1989-es földrengés után. Bár felesége és kislánya van, a főszereplő Ştefant újra elbűvöli egykori szerelme, Irina, aki időközben – természetesen érdekből – egy kommunista kisfőnökhöz ment feleségül. Amikor kitör a forradalom, Ioana kétségbeesetten kéri Ștefant, hogy mentse meg a férjét, és hősünk az elveinek fittyet hányva segít rajta. Irina férje – amint az előre látható – a forradalom után ismét fontos személyiség lesz, Ștefan pedig lúzer marad, ami ismét azt bizonyítja, hogy a nő helyesen „tájékozódott”… Călin Stănculescu pontosan leírja, miként értelmezte a forradalom mozzanatát és az azt követő átmenetet A déli sark (és a Vörös patkányok, és sok másik román film): „A történelmi törés csak ideiglenesen billenti ki az emberi kapcsolatokat, vált ki reakciókat, attitűdöket, személyiségváltozásokat. […] Valójában a hamis normalizálódás csak álcáz egy folyamatos jelent, amelyben a szélhámosság újfajta maszkokat visel, a bátorság színpadiasan jelenik meg, a hatalom és a hazugságok struktúrái egymást zsarolhatják, a kulcsszereplők pedig könnyűszerrel és minden eddiginél agresszívebben térnek vissza céljaikhoz vagy gazdagságukhoz, készen arra, hogy osztozzanak a hasonló morális forrásokból táplálkozó, újonnan jöttekkel.”4 Akik közt nincsenek Codre- vagy Nicoară-féle Ştefanok…

A kezdő rendezők úgy tettek, mintha implicit vagy explicit módon a valóságot tükröznék, ellenben a már befutott Dan Pița az első olyan román filmes, aki a forradalomról példázatként gondolkodik Arany Oroszlánnal kitüntetett, Luxushotel (Hotel de lux, 1992) című filmjében. A rendező-forgatókönyvíró Nicolae Ceaușescu„piramisát”, a Nép Házát [jelenleg a parlament épülete – szerk.] használta egy totaritárius, kafkai-orwelli társadalom metaforikus díszleteként. A főszereplő, a fiatal szállodai alkalmazott Alex először akkor lázad, amikor főnökei engedélye nélkül tágra nyitja az ajtókat és az ablakokat, hogy a levegő és a fény átjárja az elegáns szalonokat.5 Engedetlensége miatt a tulajdonos és a – Szekuritaténak megfeleltethető – elnyomóapparátusa kitoloncolja. Alex az alagsorba kerül, több másik ember mellé, aki szintén mert gondolkodni. Végül a föld alatti tömeg segítségével Alex megküzd az elnyomó hatalommal – vagyis kirobbantja a forradalmat –, megöli a tulajdonost – egyúttal apagyilkos lesz (a főnöke valójában az apja volt) – és átveszi a helyét. Alex beosztottjainak újdonsült szabadsága azonban csupán illúzió: a film vége azt sugallja, hogy az új főnök maga is diktátorrá változik.

Épp mint 1944-ben?

Akárcsak a Szekvenciák (Secvențe, r. Alexandru Tatos, 1982), a Nézz előre haraggal (Privește înainte cu mânie, r. Nicolae Mărgineanu, 1993) története is egy moziteremben kezdődik. Tatos szereplői (valójában maga a rendező és stábjának tagjai) 1944 augusztusában6 készült felvételeket néznek, az „illegálisokról” szóló filmjük forgatása előtt dokumentálódnak. Tíz évvel később viszont Mărgineanunál néhány helyi szekus jelenik meg, akik, úgy tűnik, a rendszerváltás után sem hagytak fel régi szokásaikkal, és 1989 decemberében készült, eredetinek tűnő felvételeket néznek.

Nicolae Mărgineanu: Privește înainte cu mânie (1993)

Ezekből a képsorokból két figura emelkedik ki, akiket később ismerünk meg: a kölyök Nelu, aki egy vörös zászlót és egy Ceaușescu-portrét hajít ki a megyei pártbizottság ablakán, és az apja, Ștefan, akinek az arcán megdermed a kép, amikor a szekusok vezetője megparancsolja a beosztottjainak: „Intézzétek el!” Sudorul Ştefan (beszédes vezetékneve – ‘Verejték’ – újabb, a fentiekhez hasonló, beilleszkedni képtelen hőst jelez) a galaci hajóépítő üzemben sztrájkolt 1987-ben, ezért a kommunisták 12 évnyi börtönbüntetésre ítélték. A forradalom idején kiszabadult, és részt vett az eseményekben, fegyvekeret osztogatott a diktatúra ellen lázadóknak. Az átmenet első éveiben azonban társai kinevették egykori elégedetlenségét, a sztrájk ekkor ugyanis már mindennapos dolognak számított.

Miután a hajóépítő telepet vezető volt szekus (aki egy egykori securitatés ezredessel, jelenlegi szenátorral van viszályban) kiszabadítja, Mărgineanu hőse tehetetlenül nézi végigcsaládja széthullását (nagyobbik fia börtönben végzi egy úszó bár-bordély tönkretétele miatt, a kisebbik, a rövidnadrágos forradalmár apró tolvajlások után Bukarestbe szökik, ahol belép egy csavargókból álló bűnbandába, a lánya – miután prostitúcióval próbálta összegyűjteni magának az egyetemre való pénzt – szintén a fővárosba megy, ahol aztán tanulás helyett egy cipőboltban kezd dolgozni eladóként), és életével fizet utolsó hőstettéért – megpróbálja leleplezni a gazembereket, akik tönkretették az életét. Călin Căliman így foglalja össze a 90-es évek megkeseredett nézői számára jelképes film fő gondolatát: „Az »átmeneti« román társadalomban a becsületes embereknek kevés esélyük van a túlélésre.”7

Ki lő kire?

A róka volt a vadász (Vulpe vânător, 1993) című román–német koprodukció szereplői a televízión keresztül követik a forradalom eseményeit, pedig Temesváron élnek (a letartóztatástól való félelmükben itteni, vidéki barátaiknál húzták meg magukat). A film forrása a Nobel-díjas Herta Müller A róka volt a vadász című regénye (ő jegyzi a forgatókönyvet is, Harry Merklével együtt). Ez Stere Gulea első filmje az 1989. decemberi eseményekről, amelyben a korszak több filmjéhez hasonlóan a rendező beleesik a túl sok meztelenkedés, erőszak, bizarrság és közönségesség csapdájába, filmje mégis említésre méltó több olyan gondolata miatt, ami később visszatér majd Guleánál és más filmeseknél egyaránt.

Stere Gulea: Vulpe vânător (1993)

A főszereplő egy Irina nevű tanárnő, az iskola „lázadója”, aki a Ceauşescu-diktatúra utolsó hónapjaiban szenved erős meggyőződései miatt (pl. a kiskorúak kihasználása a „hazafias munka” révén, vagy a Megéneklünk, Románia mozgalom). Irinát és barátnőjét, Clarát két securitatés ügynök tartja megfigyelés alatt. Clara Pavel csapdájába esik, hisz az ügyvédnek, de kezdeti felháborodása ellenére akkor sem szakít vele, amikor megtudja róla az igazságot; egy abortuszon és egy forradalmon túl kacérkodik azzal a gondolattal, hogy Pavel után menjen Bécsbe. Clarával ellentétben, Irina ellenáll a nyomásnak (a szekusok névtelen levelekben és telefonhívásokban fenyegetik meg, durván lecsapnak rá az utcán, és apró darabokra vágják a rókabundáját, amit a garzonjában találnak), de a decemberi események eufóriájában (a film utolsó harmadában) elfelejti, hogy van egy szerelme a hadseregben, és enged (szabadidejében folk-rock-énekes) orvos barátja, Paul ostromának.

A filmből megjegyzendő még a kilencedik évtized elembertelenítő társadalmának és a kegyetlen nyomorúságának a képe, az almában élő kukac (és a vadászó róka) metaforája, az a jelenet, amelyikben a szekusok egy kórház felvonójában meggyilkolnak egy sérült forradalmárt (ez a gondolat Stere Gulea következő filmjében bontakozik ki), a néhány felvétel a televízió archívumából (köztük Ceauşescu temesvári beszéde a „terrorista jellegű akciókról”), Paul egyes replikái az 1989-es kegyelmi év kapcsán (attól, hogy „csak egy csoda menthetne meg minket”, addig, hogy „mi a fene történik? ki kire lő?”), valamint a zárókép, ami nagyon emlékeztet Lucian Pintilie egy évvel korábban bemutatott, A tölgy (Balanţa) című filmjére, benne a főszereplő költői kérdésével: „Istenem, mi bajod van velünk?” Az, hogy a tanárnő rókabundáját Ceaușescu félreállítása után aprítják miszlikbe, bizonyítja, hogy a szekuritátésok 1989 után sem vesztették el a erejüket – erről beszél a Nézz előre haraggal, akárcsak a szintén Stere Gulea rendezte Stare de fapt (1995), és több későbbi román film is.

Stere Gulea: Vulpe vânător (1993)

„Egy film a remény megszentségtelenítéséről” – így szól a Stare de fapt tagline-ja. A film Tudor Caranfil szerint „csupán igazodott a pillanat civil-eufóriás légköréhez”.8

A történet Bukarestben, 1989. december 21-e estéjén kezdődik (mint később rájövünk, ez egy hosszúra nyúló flashback kezdete), amikor egy fiatal, sebesült forradalmár maradék erejét összeszedve döngeti az Alberta nevű kórházi asszisztensnő ajtaját – utóbbi éppen a szeretőjével, a frissen elvált Andreijal van. A film nemcsak a decemberi eseményekről, hanem a forradalom utáni évről is tudósít. Alberta és Andrei mindent megtesz azért, hogy a sérült idejében a műtőasztalra kerülhessen és meg lehessen menteni, de – akárcsak Stere Gulea előző filmjében – a beteget több sorstársával együtt éppen a kórházban gyilkolja meg egy csapat szekus, egy Mureşan nevűvel az élen. A kórház alkalmazottjait arra kényszerítik, hogy hamis diagnózist jegyezzenek fel, de Alberta erre nem hajlandó.

Stere Gulea: Stare de fapt (1996)

Az asszisztensnő aztán a televízió székházánál köt ki, ahol mérhetetlen káosz uralkodik, s ahogy Paul A róka volt a vadászban, itt sem érti senki, hogy „ki lő kire”, felhívást felhívás után intéznek a lakossághoz (ezek sem jók egyébre, mint hogy növeljék a zavart), a forradalmárokkal terroristákként bánnak, és a Securitate emberei bevegyülnek közéjük. De amint egyik szereplő megállapítja, „a televízió világszerte ismertté tett minket”, úgyhogy nem illik hazugsággal vádolni az „üvegen” megszólalókat.

Albertát „terrorizmussal” vádolják meg, amiért energizálók helyett anabolikus szereket adott a sérülteknek, hat hónap börtönre ítélik, pedig ismeri az egyik újdonsült vezetőt, akiből nemsokára miniszter lesz. És mivel a Securitate titokban mindent igazgat a forradalom után is, Albertát Mureşan zaklatja, hatalma fitogtatásaképpen meg is erőszakolja (de ő, A róka volt a vadász Clarájával ellentétben úgy dönt, hogy megtartja kínzója gyermekét). Amikor sikerül kikerülnie ebből a pokolból, Alberta Mureşan keresésére indul, de megtudja, hogy gyermeke apja felakasztotta magát. Gyászoló özvegye azt mondja: „Neki ez a forradalom csak rosszat tett” – neki, aki „nem bántott senkit”. Egy egykori hóhér öngyilkos lett (vagy talán meggyilkolták), a misztifikáció mégis folytatódik, és a Securitate további életeket olt ki…

Stere Gulea: Stare de fapt (1996)

Nicolaescu és a forradalom

Sergiu Nicolaescu – aki egy gyorsan magánosított stúdió igazgatójaként 1990-ben kiadta a parancsot, hogy le kell forgatni az első filmet az 1989-es forradalomról (ez volt Daniel Bărbulescu 1991-ben bemutatott debütje, A denevérvadászat) – rendezői-forgatókönyvírói szerepben sem foghatott mellé egy ennyire kézenfekvő téma kereskedelmi célú kiaknázásával.

Sergiu Nicolaescu: Punctul zero (1996)

A népszerű filmes 1996-ban mutatta be a Nullapontot (Punctul zero, azaz Point Zero, mivel a produkció amerikai részvétellel valósult meg, a film nagyrészében angolul beszélnek), amely „az alkotók” által aláírt megjegyzéssel kezdődik: „Az 1989. december 25-i kivégzés jelenetein kívül minden más esemény a képzelet szüleménye.” Avagy puszta képzelgés, mondhatnánk, hiszen a képernyőn zajló gyakran meghaladják a nézők értelmezőképességét. Sergiu Nicolaescu valószínűleg meg szerette volna hódítani az észak-amerikai piacot, ezért próbálta utánozni a B-kategóriás akciófilmeket, és osztott három szerepet is másodkezes hollywoodi sztárokra: Darby Hintonra (Morgan), Brian McNamarára (Peter) és Kathleen Kinmontra (Brigitte, Peter menyasszonya, később Morgan szeretője); sokatmondó, hogy az utóbbi színésznő nálunk is ismert volt annak idején: Lorenzo Lamas oldalán játszott A hegylakóban (Renegade, 1992–1997).

Két egykori katonacimbora, Morgan és Peter amerikai kémként kap szupertitkos küldetést Romániában, 1989. december 21-én. A securitatés tábornok Dumát kell épségben kijuttatnuk az országból, cserébe átvenni tőle az Egyesült Államok területén működő (román?!) terroristák listáját és egy táskát tele ékszerrel (az iráni sah ajándéka a román diktátor számára), ugyanakkor úgy tűnik, egyúttal el kell rabolniuk / meg kell menteniük a Ceaușescu-házaspárt is (amit más, külföldi titkosszolgálatok is feladatul kaptak!). Morgan személyes okokból is vállalja a küldetést: Romániában született, gyerekkorát egy árvaházban töltötte, 12 évesen szökött ki az országból. A mioritikus tájon töltött idő alatt a két amerikai ügynök mindegyre tűzharcba keveredik (és a nézők felteszik magukban az örök kérdést: „ki lő kire?”), leszámítva néhány könnyfakasztó (Morgan visszatérése az árvaházba) és erotikus jelenetet. A rendező-forgatókönyvíró afféle „színházcsínyt” követ el a târgoviştéi kivégzés után (a jelenetnek a fenti idézet szerint dokumentumfelvételeket is tartalmaznia kell): az óceánon túlról jött kémeknek valójában nem megmenteniük kellett Ceauşescuékat, hanem biztosítani, hogy a románok külső beavatkozás nélkül, maguk oldhassák meg a problémáikat.

Sergiu Nicolaescu: Punctul zero (1996)

A Nullapont kudarca után Sergiu Nicolaescunak szinte egy évtizedre volt szüksége ahhoz, hogy visszatérjen a forradalom témájához. Ezúttal valószínűleg növelni akarta a film esélyeit, úgyhogy társforgatókönyvíróként az író D. R. Popescu segítségét kérte. Ráadásul Nicolaescu – aki főleg 1989 után nagyon számított a hazai vagy külföldi filmcsillagokra – először osztott filmszerepet a tévés „díva” Mihaela Rădulescura (aki Ioana Moldovannal és Daniela Nanéval együtt olyan triót alkot, amely a számítások szerint a moziba kellett volna vonzza a férfiközönséget).

A 2005-ben bemutatott 15 (avagy „15”) az elbeszélés két különböző időpontban zajló síkját egyesíti, amelyeket... 15 év választ el egymástól, és néhány telenovelába illő „véletlen egyebeesés” kapcsol össze. 1989 decemberében a tengerész Marinică hazatér Temesvárra, hogy feleségül vegye várandós barátnőjét, Imolát, de mielőtt az igenekre sor kerülhetne, a férfit lelövik az utcán, több másik forradalmárral együtt. A kommunista hatóságok igyekeznek eltüntetni a vérfürdő nyomait, és a holttesteket – köztük a Marinicáét – egy bukaresti krematóriumba küldik (a Trandafirul / Rózsa műveletről van itt szó, amelyet Vama akció néven alaposan dokumentáltak a történészek). Sergiu Nicolaescu happy endet ígér nézőinek (Marinică az utolsó pillanatban megmenekül, a látványos jelenet a rendező rendőrfilmjeire emlékeztet), hogy aztán szertefoszlassa a reményeiket: mindez csupán a hős halála előtti látomása volt. A másik idősíkon, 2004 decemberében, egy Irenne nevű francia újságíró érkezik Romániába riportot készíteni. Cristut keresi, Marinică és Imola gyerekét (Imola meghalt szülés közben, a forradalom idején, a temesvári katedrális rejtekében).

A 15 újabb kudarc volt, a nézők és a kritika egyformán rosszul fogadta, pedig Nicolaescu mellett olyan rendezőasszisztensek álltak (akárcsak a Nullapont alkalmával), mint Daniel Bărbulescu, az 1989-es események filmes ábrázolásának úttörője.

Egy évvel a 15 előtt mutatták be a román-francia koprodukcióban készült Sindromul Timișoara – Manipularea (kb.: A Temesvár-szindróma – A manipuláció) című filmet, amelynek az előkészítése 1999-ben kezdődött, de eredeti rendezője, Nicolae Opriţescu lemondott róla. A projektet „menet közben” Marius Th. Barna vette át, aki módosította a Mihai Creangă-féle forgatókönyvet is. Tudor Caranfil számára ebben, a forradalom ártatlan áldozatainak szentelt filmben „az 1989. decemberi események csupán közhelyekből álló, laza sajtóháttérként szolgálnak, korábban érkezett kollégák ebédmaradékai”9. Akárcsak Sergiu Nicolaescu filmjében, a történet itt is két, hasonló idősíkon játszódik: a cselekmény jelen idejű kiindulópontja egy évtizeddel van a forradalom után.

Marius Theodor Barna: Sindromul Timișoara – Manipularea (2004)

Christine Saubert, egy francia hírügynökség igazgatónője, Temesvárra érkezik, hogy fényt derítsen egykori szerelme, a fotóriporter Julien le Bris halálának gyanús körülményeire. (De Bris alakját valós személyiségről, Jean-Louis Calderonról mintázták). Christine megismerkedik Mariţannal, a Securitate egykori fejesével, aki 1989 decemberében „a város első hőse” lett , később az ország egyik leggazdagabb üzletemberévé vált. Mariţan természetesen hazudik a történtekről, de miután több tanúval is találkozik, Christine-nek sikerül kiderítenie az igazságot Julienről, helyi segítőjéhez, Sebastianához fűződő románcáról, a forradalom örvénye is vele együtt érte utol. Amikor a győzelem már biztosnak látszott, Julient (véletlenül? szándékosan? nem derül ki) elgázolta egy tank, a megrendült Sebastiana pedig eszét vesztette. 1989 decemberében a sebesült forradalmárokkal a kórházakban végeznek, a holttesteiket ellopják (mint Stere Guleánál, és nemcsak). A jelenben egy volt szekust találnak fellógatva (épp mint a Stare de fapt című filmben), Mariţan pedig nevetséges helyzetekbe kerül, épp mint Sergiu Nicolaescu szereplői (szabadidejében népviseletben kaszál, nindzsakarddal edz).

A láthatatlan forradalom

Számos további román filmben azonosíthatunk az 1989-es rendszerváltásra tett implicit vagy explicit utalásokat, mi több, akkori felvételeket; most három mérvadó példára szorítkozom. Ioan-Pavel Azap szerint a forradalomról szóló atipikus film A sátor (Cortul, 1998), Bogdan Cristian Drăgan első filmje, amelynek eseményei 1989. december 21-én játszódnak (nem a főváros szívében, hanem egy nagykövetség udvarán): „A film gyakorlatilag nem használ tömegjeleneteket (tüntetések, hadsereg stb.), az események előrehaladtát ravasz módon csak a hangok szintjén jelzi, illetve néhány képpel, amelyen (csak) egy tank vagy az akkor híres Caramitru-Dinescu páros televíziós megszólalása látszik. Mégis többet mond el, mint a hasonló filmek […], amelyek felületesek, hisz érzelmileg túlságosan is kötődnek az eseményekhez.”10

Az Andrei Blaier rendezte Dulcea saună a morţii (kb.: A halál édes szaunája, 2004) című film Petru Sălcudeanunak a börtönök kegyetlen világáról szóló, „szenzációs” regényét dolgozza fel. Falshback 1989 decemberére, több fejezetre tagolva, célja megmagyarázni, miért törnek a Betűnek becézett, fiatal Nane életére a Pengének szólított Paraschiv egykori és jelenlegi „főnökei”. És végül a zavaros Raport despre starea naţiunii (kb. Jelentés a nemzet állapotáról, 2004), Ioan Cărmăzan rendezése újra a szekusból lett üzletember figurájával áll elő; a Securitate ügynöke titokzatos módon eltűnik, mielőtt fontos leleplezést tenne (minden kétséget kizáróan a „nemzet állapotáról”), van szakadár értelmiségi (Paul Daian, a költő), és megjelenik az elrabolt és Ceauşescu által titokban felnevelt gyerekek különös mítosza is (a diktátor időnként saját ereibe csepegtette a fiatal vért).

A „forradalom-trilógia”

Ahogy írásom első részében már jeleztem, 2006 fontos év volt az 1989-es eseményeket feldolgozó román filmek történetében az ún. „forradalom-trilógiának” köszönhetően. Három nagyon különböző filmről van szó, amelyeket pechükre nagyjából egyszerre mutattak be (másfél hónap alatt).

A Hogyan éltem túl a világvégét (Cum mi-am petrecut sfârşitul lumii) Cătălin Mitulescu első filmje egy coming-of-age történet két főszereplővel (a kamasz Eva és kisöccse, Lalalilu). A sztori röviden kitér a forradalomra (a címbeli „világvégére”), amiből annyit látunk, mint hőseink: amennyit a tévében mutatnak. Alexandru (becenevén Vomică), Éva barátja életét veszti az utcán, de Cătălin Mitulescu úgy dönt, nem foglalkozik a halálával, erről csupán akkor bizonyosodunk meg, amikor Lalalilu nővérének írt levelét halljuk (a lány időközben stewardess lett egy luxushajón).

Cătălin Mitulescu: Cum mi-am petrecut sfârşitul lumii (2005)

A Forradalmárok (A fost sau n-a fost?), Corneliu Porumboiu első filmje (tragi)komédia, amely nemcsak a forradalomról, hanem a melléfogásról is szól; hősei 16 év távlatából értelmezik az 1989 decemberében történteket: Tiberiu Mănescu (történelem!)tanár forradalmárnak mondja magát, és foggal-körömmel ragaszkodik ehhez a címkéhez – még akkor is, amikor a társai az ellenkezőjét állítják –, mert nem akar lemondani középszerű létezésének talán egyetlen dicsőséges pillanatáról;az újságíró, egykori textilmérnök, Virgil Jderescu nem vett részt a forradalomban, de kapott az új üzleti lehetőségeken, és tévéadót indított egy tömbházlakásban;  a nyugdíjas Emanoil Pişcoci semmit sem változott, egyetlen bánata az, hogy 1989 után elvesztette élete párját.

Corneliu Porumboiu: A fost sau n-a fost? (2006)

A Jelszó: a papír kékre vált (Hârtia va fi albastră) Radu Muntean második nagyjátékfilmje, az egyetlen olyan román mozi, ami kizárólag 1989 decemberében játszódik (egész pontosan a 22-áról 23-ára virradó éjszaka). Radu Munteannak sikerült elkészítenie a legőszintébb, legmeggyőzőbb és legértékesebb filmet a forradalomról. Érdemes Alex. Leo Șerbant idéznünk: „A Jelszó: a papír kékre vált lenyűgöző alkotás. Nem fedi fel az »igazságot a forradalomról«, hanem az egyetlen, a filmen fontos igazságról beszél: az emberi igazságról.”11

Radu Muntean: Hârtia va fi albastră (2006)

A három fenti alkotást elemezve Tinu Pârvulescu megjegyzi: „Minél inkább eltávolodunk 1989-től, minél szenvtelenebbül elemezzük, és minél inkább visszavonul a jelenünkből az Iliescu-generáció, annál inkább növekszik e három film relevanciája, és az általuk a 22-i napról alkotott értelmezés is egyre fontosabb lesz – mindez elsősorban a kommunizmusellenesség vírusával szembeni immunitás értelmében. Az ebből a rögeszméből kigyógyult filmek sztoriját kevesebb vád zaklatja fel, a történetek nyugodtabbak.”12

(Élet)rajzok Ceaușescuról

És végül meg kell említenem két frissebb címet. A Három nap karácsonyig, avagy Elena és Nicolae Ceaușescu halála (3 zile până la Crăciun, vagy Moartea Elenei şi a lui Nicolae Ceauşescu, 2012) című, Radu Gabrea rendezte film a történelmi dokumentumfilm határán (a Román Televízió archív felvételeit is felhasználva) híven rekonstruálja a Ceaușescuházaspár életének utolsó napjait a tetőről való meneküléstől kezdve a târgoviştéi kivégzésig. A másik a Ceauşescu, a hatalom tébolyultja (Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu, 2010), egy remek életrajzi montázsfilm Andrei Ujicătól, amely a Ceaușescu házaspár 1989. december 25-i „perét” dolgozza fel (ezt megelőzően mondta el a diktátor a temesvári forradalmárok elleni beszédjét, amelyet a televízió is közvetített).

Kép az Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu / Ceauşescu, a hatalom tébolyultja című filmből

Az 1989-es forradalomról szóló román nagyjátékfilmekből – amint azt írásomban igyekeztem jelezni – elég sok van. Mégis úgy gondolom, továbbra is szükségünk van hasonló filmekre (ahogy szükségünk van általában a kommunista múltról szóló alkotásokra is), hiszen a rendezőknek a megragadott témától való óhatatlan eltávolodása nehezen következett be (sőt, egyes esetekben kívánnivaló maradt). Erős meggyőződésem, hogy ismernünk kell a közelmúlt történelmét és kutatnunk kell sine ira et studio, a mozi pedig (nemcsak a dokumentum-, hanem a fikciós filmek révén is) hatalmas segítségünkre lehet ebben. Így hát türelmetlenül várom a kommunizmusról és az attól való elszakadásról szóló, újabb román filmeket.

(Fordította Buzogány Klára. Az eredeti változat az istoriafilmului.ro-n olvasható három részben, itt, itt és itt.)


1 „A 2006-os filmek tükrözik a legintenzívebben és a legintelligensebben 1989. december 22-át” – állapítja meg Tinu Pârvulescu (Filmele revoluţiei şi regizorii lor)

2 Dicţionar subiectiv al realizatorilor filmului românesc, Polirom Kiadó, Iaşi, 2013, p. 17.

3 Ld. Ioan-Pavel Azap: Debuturi importante ale anilor ’90, a sorozat 5. része, amelyet a szerző Florin Codrénak szentelt

4 „A Déli sark elgondolkodtató film” – áll a România Liberă napilap kritikájában (1992. május 16–17.), idézi az AaRC.ro

5 „Természetesen mind a luxusszálló, mind a zárt ablakok metaforák: a hotel képviselhet egy világot, egy társadalmat, egy univerzumot, egy országot vagy egy kontinenst – és valójában egy ország, egy földrész, egy totalitárius társadalom jelképe –, míg a beszegezett ablakok »bezárják« a diktatúrák koncentrációs világát” – írja Călin Căliman a román film történetéről szóló könyvében (Istoria filmului românesc (1897–2010), Contemporanul Kiadó, 2011, p. 550.)

6 Az 1944. augusztus 23-án I. Mihály román király félreállította Ion Antonescu miniszterelnököt, szakított a tengelyhatalmakkal, és tárgyalni kezdett az együttműködésről a Szövetségesekkel és a Szovjetunióval – szerk.

7 Istoria filmului românesc (1897–2010), Contemporanul Kiadó, 2011, p. 579.

8 Dicţionar subiectiv al realizatorilor filmului românesc, Polirom Kiadó, 2013, p. 108.

9 Dicţionar subiectiv al realizatorilor filmului românesc, Polirom Kiadó, 2013, p. 15.

10 A Tribuna című folyóirat kritikája(1998). In: Stop-cadru, Tribuna Kiadó, 2005, p. 49.

11 „Flashback” kritika a Libertateacímű lapból. In: 4 decenii, 3 ani şi 2 luni cu filmul românesc, Polirom Kiadó, 2009, p. 274.

12 Filmele revoluţiei şi regizorii lor. In: Observator Cultural (2013)

Támogass egy kávé árával!
 

Kapcsolódó filmek

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat