Farrelly Light

Peter Farrelly, Bobby Farrelly: Shallow Hal / A nagyon nagy ő

A vígjátékok legújabb tendenciájáért, a vásznat az utóbbi években ellepő zaftos, alpári, farce-szerű vonulat elszabadulásáért leginkább a Farrelly-testvérek Dumb és Dumber c. förmedvény komédiája tehető felelőssé. Ők ketten bocsátották útjára a multiplexeket azóta uraló, az anyagcsere folyamatokat kötelező elemmé tevő, a takonyevő tinédzsereket, a szexuálisan túlfűtött nagyapókat, vagy a vizeletüket elfogyasztó idiótákat felvonultató posztmodernkori vígjátékot.

Felmérve, hogy az ürülék elfogyasztását a továbbiakban nehéz lesz überelni, a rendezőpáros érdeklődése idővel a kevésbé provokatív formák felé fordult, a Tökös tekés c. filmjük travesztia az amish közösségekről, a Keresd a nőt! rom-com paródia, míg az Én és én és az Irén társadalmi szatíra az amerikai ultraliberalizmus túlkapásairól.

Összehasonlítván az életművel, legújabb mozijuk igazán kalóriaszegény darab. A Nagyon nagy Ő c. komédiában feltűnik ugyan a nyitott gerincű, az anorexiás, a malackövér, az égési sérült, és a kutyafarkú, a vicc azonban az, hogy a Farrelly-fivéreknél ez mára már nem vicc, hanem az önvizsgálat tárgya, valamiféle vezeklés a múltban a hátrányos helyzetűek kárára elkövetett poénokért...

A film főszereplője, Hal kilencévesen jut árvaságra, tiszteletes apja a halálos ágyán beprogramozza, csak „jó muffokkal” járhat hátralévő éveiben. A kisfiú felcseperedve (Jack Black) nem éppen adonisszá serdül, vágyaival azonban kizárólag tökéletes idomú, de kissé sekélyes érzelmi világú, butuska szexbombákat ostromol. Egy szép napon több órát tölt el kettesben a liftbe szorulván egy mágussal, aki konstatálva a nőkkel kapcsolatos hibás életszemléletet, úgy dönt, hipnotizálja hősünket, aki ezt követően csak a belső szépségre lesz fogékony.

A helyzet amolyan kiforgatott A kis Zaches, akit Zinnobernek neveztek, csak míg Hoffmann novellájában egy varázslatnak köszönhetően a kis Zachest, a gnóm törpét látta mindenki ellenállhatatlannak, elbűvölőnek és intelligensnek, itt Hal véli a terebélyes debellákat és a lófejű, görbelábú, viháncoló aggszüzeket érzékelvén belső értékeiket a szépség istennőinek. Régi barátai egyre értetlenebbül állnak a helyzet előtt, Hal viszont egyre boldogabb és kiegyensúlyozottabb új társaival, egy szép napon pedig a szerelem is rátalál Rosmarie (Gwyneth Paltrow) személyében, aki szerinte belibeg, környezete nézőpontjából inkább betrappol az életébe.

A filmben a keserédes, kissé tragikomikus humor alapját a kettős nézőpont szolgáltatja, Hal Rosmarie belső szépségét, humorát, kissé szégyenlős öniróniára hajlamos énjét a szexidol Gwyneth Patrow külsejében látja, aki a „valóságban’” inkább Miss Röfi földi helytartója, kegyetlen tinédzserek élcelődésének állandó céltáblája. Hal egykori harcostársa, Mauricio (Jason Alexander) megelégelvén a haver farkasvakságát könyörgőre fogja a mágusnál, mondván szeretné visszakapni régi barátját.

A varázs megtörik, Hal szeméről a hályog lehull, ekkorra azonban már megtapasztalta a Rosmarie oldalán az igaz szerelemet, ragaszkodik az elért harmóniához, így próbál megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy boldogságát egy többmázsás asszonyságnak, egy égési sérült kislánynak vagy egy asztmás, elálló fülű fiatalembernek köszönhette.

A Bobby és Peter Farrelly-fivérek új filmje, eddigi filmrendezői pályafutásuk legtragikusabb, és legszívhezszólóbb darabja. Tanmese a szerelemről, a barátságról, a belső értékekről egy genetikailag szabályozott, a szépségipar által uralt korban, olyan örökérvényű, bár kissé elkoptatott tanulságokkal, mint hogy „nem minden a külső”, vagy, hogy „a szépség belülről fakad”.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.