Asia üzeni: ne legyetek rosszak

Asia Argento: Incompresa / Lány macskával

Az Incompresa valahol félúton van egy béna társadalmi célú hirdetés és egy nagyon szarul kinéző divatvideó közt, ami egy 9 évesről szól, de olyan is, mintha egy 9 éves írta volna.

Amikor elindult a film, beletelt legalább 20 percbe, amíg el tudtam dönteni, hogy ez most egy szatíra, aminek szándékában áll, hogy nevessek rajta, vagy csak szimplán röhejesen rossz. Aztán a végére kiderült, hogy még rosszabb, ugyanis ez a film valami nagyon fontos és súlyos üzenetet akar megfogalmazni (vagy legalábbis azt gondolja róla, hogy fontos és súlyos üzenet), de nagyjából annyira komolyan vehető, mint bármelyik általános iskolás fogalmazásom, amiben nyilvánvaló dolgokat állítottam be végtelenül giccsesen, úgy, mintha ezekre én jöttem volna rá először a világon. A baj az, hogy Asia Argento már 39 éves, de úgy tűnik az Incompresa alapján, hogy sekélyesebb egy átlag tinilánynál: mozgóképes naplóbejegyzése nagyjából olyan, mint amilyennek a fontoskodó és nevetségesen komolykodó szerzői filmeket szokták parodizálni a filmekben.

A történet szerint Aria egy 9 éves kislány, aki híres emberek gyereke – akárcsak Asia Argento –, szülei állandóan veszekednek, majd el is válnak, egymás közt pedig folyamatosan passzolgatják a gyereket, többször ki is rakva őt az utcára (még testvéreit is jobban szeretik nála). Az iskolában is népszerűtlen, egyetlen barátnője egy pillanat alatt lecseréli őt egy népszerűbb lányra. A menő srác, akibe halálosan szerelmes, le se szarja, ellentétben a duci sráccal, aki még az ablaka alatt is udvarol neki. Egyetlen barátja egy túlkoros – és megmagyarázhatatlan oknál fogva állandóan bagzó – macska, Dac, akit ugyanúgy senki sem lát szívesen, akárcsak őt. És dióhéjban ennyi is a film, szegény Aria csak sodródik, a körülötte levő emberek mindig csak magukkal törődnek és nem figyelnek rá, vagy konkrétan gonoszkodnak, még a testvérei sem igazán kedvelik. Ami irreálisan fura, tekintve, hogy Aria egy valóságos angyal, de a gonosz világ állandóan elbánik vele.

Az Incompresának nincs szerkezete, a történet sem halad semerre, nincs karakterfejlődés benne, szereplők csak ki-, majd visszateleportálnak a történetbe, és alapvetően mindegyik karakter ugyanolyan önző és gonosz, és egyetlen motivációja/célja, hogy kínozza a szerencsétlen kislányt. A fordulatok, az események teljesen következetlenek, a karakterek is teljesen össze-vissza cselekednek, ennél még egy átlag dél-amerikai szappanopera is többet tud. Borzasztóan önismétlő a film, folyamatosan mantrázza azt az egy darab üzenetet, sőt, az utolsó jelenetben Aria első szám első személyben még el is mondja a nézőnek, hogy ezt a történetet nem azért mesélte ám el, hogy sajnáltassa magát, naná, hogy nem, hanem azért, hogy ne legyünk annyira önzők, és szeressük egy kicsit jobban egymást. Mert Argento teljesen hülyének nézi minden nézőjét, aki nem tud egyszerű képeket értelmezni, muszáj neki összefoglalni két mondatban, hogy most mit is látott.

Viszont amit Charlotte Gainsbourggal művelt, az egészen mesteri, ugyanis a zseniális francia színésznőt én még sosem láttam ilyen rosszul játszani, vagy úgy alapvetően rosszul játszani. Itt Aria híres, drogfüggő énekesnő anyját játssza, aki egyik gazdag ember karjaiból a másikba ugrál kvázi-hivatásos kitartottként. Végig rémesen ripacs, amikor az egyik jelenetben kikiabál a szomszédnak – egyébként nagyon sokat ordibál a filmben – olyan mozdulattal dob ki egy tányért az ablakon, mintha flamencót táncolna. De nagyjából mindenki vagy túl-, vagy aluljátsza a szerepét a filmben, de az sem segít persze nekik, hogy a figuráik olyan klisékből és sztereotípiákból vannak összegyúrva, hogy nehéz nem komikusan eljátszani őket. Az egyetlen dolog, ami ebben a borzasztóan hosszúnak tűnő szenvelgésben jó, az a főszereplő kislányt játszó Giulia Salerno, aki képes megtölteni élettel teljesen jellegtelen figuráját és a filmet pusztán a jelenlétével is uralja. Teljesen természetesen viselkedik a kamera előtt, ő a film üres pózoktól terhelt világának egyetlen hiteles figurája. Mondjuk hiába.

A történet egyébként 1984-ben játszódik, nem mintha ennek lenne jelentősége, szimplán csak Asia Argento akkor volt fiatal, és ez a film teljesen nyilvánvalóan róla szól, az ő gyerekkoráról, hogy őt soha senki nem szerette és mindenki csak gonoszkodott vele, pedig ő egy csodálatos ember volt. Viszont ebből a filmből így nem csak arra lehet következtetni, hogy borzalmas rendező és forgatókönyvíró, hanem arra is, hogy minden bizonnyal egy borzasztóan nárcisztikus, ámde rém felszínes ember, aki látszólag olyannyira izolálta magát a hétköznapi élettől, hogy fogalma sincs, hogy az emberek hogyan beszélnek és viselkednek. Hát nagyon nem úgy, ahogy ő azt elképzeli. Az Incompresa nevetségesen buta, tenyérbemászóan hatásvadász, de a legrosszabb talán az benne, hogy ezt Argento egyáltalán nem érezte cikinek.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.