Cselédből anyává válni

Anna Muylaert: Que horas ela volta? / The Second Mother / A második anya

A zömében forgatókönyvíróként tevékenykedő brazil Anna Muylaert negyedik nagyjátékfilmje, A második anya egy társadalmi érzékenységgel megfűszerezett anyamelodrámát kínál. A rendezőnő azonban a hányatatott nősorsokat könnyfakasztó pátosz helyett szerethető, helyenként kifejezetten mulatságos hangnemben tálalja.

Val tizenhárom éve dolgozik bentlakásos házvezetőnőként egy jómódú Sao Paulói család villájában. Kemény munkája és szeretettel teli személyisége miatt főnökei a szívükbe zárták, sőt, a család kamaszfia, Fabinho második anyaként tekint rá. Az asszonyt azonban állandó lelkiismeret-furdalás gyötri a lánya, Jéssica miatt, akit Észak-Brazíliában volt kénytelen hagyni, mikor Sao Paulóba jött dolgozni. Jéssica rokonoknál nőtt fel, három éve nem beszélt az anyjával, ám váratlanul bejelenti, hogy a brazil nagyvárosba felvételizik egyetemre. Így ideiglenesen a villába költözik, ám anyjától különböző gondolkodásmódja felborítja a családban addig uralkodó rendet.

A második anya alaptörténete egy anyamelodráma, melyben a házvezető Val kénytelen szembenézni azzal a felelősséggel, hogy tizenhárom éve magára hagyta lányát, aki így kénytelen volt a támogatása nélkül felnőtté válni. Hasonló problémával foglalkozott a rendkívül érzékeny, 2011-es Mama dolgozni megy c. dokumentumfilm is, mely három nő sorsát követte végig, akik maguk mögött hagyták családjukat a jobb munkalehetőség reményében. A nősorsok szép megközelítése Anna Muylaert filmjét is jellemzi, de A második anya mellőzi a lélekfacsaró pátoszt: hétköznapi valójában mutatja be főhősök érzelmi állapotát, miközben a társadalmi mondanivalótól sem idegenkedik.

Bár a film története tagadhatatlanul nagyon személyes, A második anya a brazil társadalmi rétegek között tátongó, áthidalhatatlan szakadékokat is megmutatja: a házvezetőnőként keményen dolgozó Val és a jómódú családtagok élet- és viselkedésmódján, valamint a kifinomult karakterrajzokon keresztül, mely Muylaert alkotásának talán a legnagyobb érdeme. A szereplők egyrészről tipizáltan jelenítik meg a saját társadalmi osztályukat, azonban mégsem üres papírmasé-karakterekként mozognak a vásznon. A második anya nem egy fekete-fehér képet fest a brazil társadalomról, melyben a gazdag az erkölcstelen, valós értékeket figyelmen kívül hagyó gonosz, míg a kétkezi munkás az érzékeny, kiszolgáltatott és sajnálatra méltó jó.

Val egy rendkívül szerethető, egyszerű világszemléletű asszony (a film hosszasan mutatja problémázását egy termosz elhelyezése kapcsán, illetve a költözésnél látjuk, hogy „könyvgyűjteményét” mindössze életvezetési ponyva-füzetek teszik ki). Megelégszik a villa alagsorában számára fenntartott kis ürgelyukkal, és a – leginkább önmagának állított – szabályokkal, melyek messzemenő alázatra intik főnökeivel szemben. Ezzel szemben a lánya, Jéssica egy intellektuális, energikus típus: imádja a könyveket és keményen megdolgozik azért, hogy lelépjen az anyja által kitaposott munkásútról. Személyiségének hátulütője, hogy eme célját egyenjogúsági harcként fogja fel, ezért pofátlanul lázadva zilálja szét a jómódú vendéglátók egyhangúan kényelmes életét. Velük szemben állnak a családtagok, akik nem csak a cselédeikkel nem ápolnak mély kapcsolatot, de egymással sem (a vacsoránál mindnyájuk az okostelefonjába temetkezik). Elidegenedettségük ellenére az apa gond nélkül nyit az impulzív Jéssica felé, de a legnegatívabb karakterként megfestett anyának is vannak jó tulajdonságai (odaengedi Val lányát a házába, megköszöni az asszony ajándékát és szolgálatait – még ha csak udvariasságból is).

A két csoport közötti különbséget és így a tényleges kapcsolat lehetetlenségét az is hangsúlyozza, hogy Valt a családdal való interakció közben szinte mindig statikus kistotálban mutatja a film – így láthatóvá válik a karakterek közötti távolság. Ezt tovább fokozza, hogy Muylaert a házvezetőnőt gyakran belső keretekbe komponálja, és így szakítván le a környezetről – bár közege tiszteli és látszólag szereti Valt, pozíciójából fakadóan az asszony sosem lehet teljes része a családnak (hiába mondja Barbara, hogy családtagnak tekinti). A modern berendezésű, fényűző ház pedig sosem lesz az otthona.

A karakterek sajátos dinamikájában és a finom filmnyelvi játékokban így a társadalmi osztályok különbségei rajzolódnak ki, amelynek megszokott alá/fölérendeltségét a házba érkező Jéssica bontja meg. Az ő vehemens kitörési vágya mozgatja meg az anyában is továbblépésre sarkalló rugókat, mígnem a film végén eljut odáig, hogy végre felelősséget vállaljon a lányáért, aki támogatás hiányában részben ugyanarra a sorsra kényszerült, mint ő. Korlátainak átlépését az a – filmben elsőként nondiegetikus zenével aláfestett – vidám jelenet szimbolizálja, mikor éjszaka felszabadultan pancsol a család medencéjében, amiben tizenhárom év alatt egyszer sem merítkezett meg. Lánya sikerén keresztül, és az ő katalizátori szerepének köszönhetően így végre Val is beteljesítheti a sorsát.

A film, már csak a drámai csúcspontokat mellőző dramaturgiája miatt sem pendít meg a lélek mélyéig hatoló érzelmeket, és kerüli a nagy igazságok kimondását is: nem fogalmaz meg éles társadalomkritikát, csupán megmutat egy helyzetet. Az apró, emberi gondolatait viszont szívmelengető körítéssel tálalja, emiatt A második anya egy kifejezetten kellemes moziélményt nyújt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.