Elvontan (I.)

James Mangold: Identity / Azonosság

Az én generációm – az érett kommunista társadalom média-blokádjának kontextusában – még a vad oldalra tett kirándulásként fogta fel a tucat-horrorfilmeket és a csapatos videó-nézést. Talán ezért is tűnhetett valószínűtlennek a memóriánkba égett fejszés üldözések visszatérte, de amint Danny Boyle 28 nappal később című filmje vagy az Azonosság maga bizonyítják, a minimál dramaturgia, az alulvilágítottság és a nyolcvanas évek speciális effektus-mentessége működőben van.

Az Azonosság című filmben az árvíz miatt egy elhagyatott amerikai sivatagi motelben menedéket kereső, tíz esetleges karakter esik áldozatul a hirtelen elszabaduló, esős éjszakából és düledező építményekből előnyargaló terrornak. Ám ez csak a beágyazott történet, amelynek további külső burkát a rémült figurákkal együtt próbálhatjuk letapogatni, minekutána értesülünk arról, hogy mindenik halott áldozat a szobakulcsát szorongatja (a sorrend természetesen csökkenő, 10-től 1-ig, azaz kiszámolósdi), hogy valahányan május 10-én születtek és mindannyiuk vezetékneve egy-egy amerikai állam nevével egyezik meg.

A kerettörténetben – amely John Mangold filmjében rendhagyó módon a film közepén válik érthetővé – szó nincs horror-klisékről és eltűnő holttestekről, van viszont profil-rajzoló pszichiáter, orvosi tanács és önmagában létezni képtelen, klasszikus sorozat-gyilkos.

A két történetmesélési szint közötti viszony tehette a filmet olyannyira ütőssé egy kis(ebb) költségvetésű alkotástól meglepő módon. Ám ne gondoljunk arra, hogy A sejt vagy A hetedik ismeretében különösebb revelációként hat majd a debilis gyilkos és a tíz áldozat kapcsolatára adott magyarázat, bár az emberi elme elvont szegmenseinek ilyen módon történő megfilmesítése figyelmet érdemel. A kérdésünk: nem lehetett volna kevésbé expliciten, ám jóval több kameraállásból és egyedibb helyszíneken filmre írni az elme szabad állatait?



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.