Szex, drogok, klisék

Felix Van Groeningen: Belgica / Szex, mámor, rock’n’roll

Ez a belga mozi elnyerte a legjobb külföldi drámának járó rendezői díjat a Sundance-en és egyben a TIFF zárófilmje volt. Ha szappanoperaként remake-elnék a Casablancát, valami ilyesmi lenne a végeredmény.

A főhősök két fivér, Jo (Stef Aerts) és házas, kisgyermekes bátyja, Frank (Tom Vermeir). Előbbi felvásárol egy lepukkant kocsmát, a Belgicát, ami megtetszik az utóbbinak. Frank beáll esténként pultozni, sőt, jó ötletekkel áll elő és a pénzt sem sajnálja (legyen szó akár megvesztegetésről), így aztán a Belgica hamar a környék legjobb klubjává avanzsál. A két fivér azonban egészen máshogy reagál sikerükre: a báty alig jár haza, rákap a drogokra és az italra, fűvel-fával, többek között alkalmazottaival is csalja a feleségét, aki közben újabb gyereket vár tőle. Öccse pedig nem kontrollt veszít, hanem kontrollmániássá válik, és nekilát szorosabbra fogni a gyeplők a haverokon, akikkel együtt elindították az üzletet, és akiknek a lezsersége miatt szerinte azóta sem megy olyan jól a bolt, mint mehetne. A báty szeretné alaposan kiélvezni menő melóját, az öcs viszont szárazon tartaná a puskaport, és elküldené azokat, akik nem tudják tartani a lépést, beleértve fivérét.

Nem volt rossz választás TIFF-zárásának: jó helyen volt a főtér szabadtéri nagy vásznán, mivel esszenciális közönségfilm. Alapkoncepciója egy évtizedeken át futó szappanoperát is elbírna. Egy night clubban mindig zajlik az élet, sosincs hiány izgalmakból és újdonságból, sokféle fura éjszakai szerzet fordul meg az ilyen helyeken. Egy bár menedzselése és felfuttatása megoldandó feladatok, kihívások, bonyodalmak, dilemmák tucatjait tartogatja, amit jelen film alkotói ki is használnak. Kell-e hőseinknek maffiaszerű biztonsági cég, vagy saját kezűleg próbálják majd kidobni a bajkeverőket? Beengedjék-e a bevándorlókat, akik hajlamosak molesztálni a női vendégeket, vagy megtartsák idealista elveiket, amikkel belevágtak az üzletbe annak idején? Milyen közönséget célozzanak meg, az alvilágot vagy az elitet?

Egy bár mint helyszín rengeteg vonzó attrakciót kínál: jobbnál jobb csajokat, pasikat, zenéket, táncot, buli-hangulatot, dorbézolást, szexet, drogokat. Kocsmát menedzselni álommeló, filmen vérbeli eszképista vágyteljesítés (wish fulfillment): ez volt a foglalkozása már Humphrey Bogart karakterének is a Casablancában, vagy a címszereplőnek a Carlito útjában. Egy szó mint száz, leplezetlen közönségfilmről van szó, így nem túlzás a magyarországi közönséget kimagyarázhatatlan módon jobban bevonzó háromszavas magyar cím.

A helyszín ráadásul a filmdrámákhoz elengedhetetlen konfliktust is bőven generál, és nem csak kocsmai verekedések formájában. Felix van Groeningen író-rendező igyekezett még tovább spilázni a filmet némi családi drámával: a két főhős különbözőbb nem is lehetne, de a testvéri kötelék nem engedi szétszakadni őket. Ez ráadásul nem csak családi dráma, de karrierfilm is egyben, felemelkedésről és bukásról szól. És ez találó kombináció, mivel mind a család mint társadalmi egység, mind a munkahely örökös feszültség-, stressz-, frusztráció- és konfliktusforrás – ahogy a rokonainkat sem válogathatjuk meg, úgy a melónkat sem kedvtelésből, hanem a megélhetés miatt csináljuk, a karrierépítés pedig örök versengés.

Kár, hogy a Belgica alkotói nem a legeredetibb módon csapják le a feldobott labdákat. A filmbeli konfliktusok valóban szappanoperákat idéznek: van itt heves verekedésnek szánt kakaskodás és cicaharc, teli torokból vagy fejhangon való ordítozás, tányérok földhöz vagdosása, piával való dobálózás, falba öklözéssel és székek felrúgásával kísért dühöngés, és még sorolhatnám. Nem ritkák a szappanoperákat idézően öncélú cselekményszálak és fordulatok sem. Az öcs barátnője mintha csak arra lenne kitalálva, hogy beszéltesse a férfit, hogy rajta keresztül lehessen exponálni a karakter múltját és jellemét. A film első felében meghal a fivérek apja, és míg az ilyen haláleset bevett katalizátor a sorozatokban a Sírhant művektől (Six Feet Under) az Aranyéletig, itt az alkotók semmire nem használják.

Felix van Groeningen láthatóan szerette a karaktereit és érdekelte őt az utóéletük, azonban ennek az lett a vége, hogy két óra fölötti játékidejű film legalább 30 perccel hosszabb a kelleténél. Alaposan kidolgozták mindkét figurát, bár nem túl fantáziadúsan: az öcsről onnan tudjuk, hogy mimózalelkű underdog, hogy félszemű, a bátyról pedig onnan, hogy punk, hogy karika fülbevalót hord. Viszont a két színész kétségtelenül jól volt castingolva és az alakításukra sem lehet panasz, pedig egyikük karaktere sem épp többdimenziós. A drámai potenciál ígéretes volt a Belgica alapkoncepciójában, de Groeningen meg is elégedett ennyivel, pedig emellé éppúgy ki lehetett volna találni egy fordulatos, tömény és intenzív cselekményt, ahogy a Casablanca vagy a Carlito útja alkotói tették.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.