Halottkutatás

Milcho Manchevski: Senki / Árnyékok

A Balkán-mítosz újabb másolata helyett végre egy mítosz a Balkánról. Macedón film életről, halálról és a kettő közötti határterületről, amelyben fantázia és realitás egymást átjárva szól félelmeinkről, emberi értékeinkről, érzelmeinkről. Háborúk és törzsi gyűlölet után egy hipnotikus utazásba csöppenünk.

Milcho Manchevski Amerikában tanult filmezést. Kísérleti- és rövidfilmjei, zenés klipjei után a rendkívül sikeres Eső előtt (Pred dozhdot, 1994) című alkotás hozta meg számára a világhírnevet. Ezt követően mégsem ontotta a történeteket. A nálunk nem forgalmazott Dust (2001) című kitérője után nemrégiben jelentkezett a harmadik nagyjátékfilmmel, amellyel ismét gyökereihez nyúlt vissza, szintén ősi elemek segítségével. Mindezt emblematikus látképek szegélyezik; Ohridi-tó a kaneói Szent Jovan templommal, Szkopje a város fölött fénylő, lebegő kereszttel.

A sokrétű alkotás főszereplője dr. Lazar Perkov, egy jól szituált, rendezett családi élettel és környezettel rendelkező fiatal orvos. Hétköznapjai akkor fordulnak sorsdrámába, amikor egy perpatvar után balesetet szenved. Ő sem gondolta volna, hogy autójával együtt látszólag jól berendezett élete is felborul. A karambolt túléli, és noha fejfájás és memóriazavar kínozza, azért kap egy új lehetőséget.

Nem feltámadás, nem reinkarnáció, sokkal több ez annál. Lazar kiválasztott, látó, és nem csak furcsa dolgokat kezd el látni, hanem egyúttal önnön hibáit is. A szürreális, az ok-okozati logikát csendben a háttérben tartó filmszerkesztés során Lazar egyre közelebb kerül a halálhoz, amely számára nem elrettentő, hanem kényszerítő erő. Arra ösztökéli, hogy egy új, őszintébb és kevésbé felszínes életbe vágjon. Kezdetben gátlástalan, belgyógyász anyja (Vera), valamint hideg és önző felesége (Gordana) hátráltatják ebben.

Egy nap egy idős asszonnyal találkozik. „Yirisi gu toss… shcho naist e na teb…” egy elfeledett, kihalt macedón dialektus. Ezt a mondatot kapja kezdésnek, útravaló gyanánt. Már-már úgy tűnik, hogy egy kirakósjátékkal lesz dolgunk, a film mégsem válik azzá, ahogyan egyszerű szellemtörténetté sem. Lazar a rejtélyes mondat értelmével együtt a gyönyörű Menkára is rátalál. Az idillnek azonban hamar vége szakad, Menka sem az, akinek látszik. Mégis ő az összekötő kapocs a realitás és az őrülettel határos állapot között. Azonban szó sincs lidércnyomásról. Inkább egyfajta rémálomról, amelynek feloldási kulcsát jól elrejtették. A feszes dramaturgia és a gyönyörű Menka jelenlétének érdeme, hogy a játék két óra alatt sem válik unalmassá. Autóbalesetének misztikus körülményei, a rejtélyes mondat útmutatása, Menka, az öregasszony és a többi szereplő, lassan mind-mind összefüggésbe kerülnek. Egy különös halálkultusz kel életre, melyben a pravoszláv kereszténység és a néplélekből vett ősi babonák kerülnek kölcsönhatásba.

A sztori az élőhalottak birodalmában időzik, mégsem válik zombifilmmé, horrorrá. A vásznat nem az élőkkel szemben táplált mérhetetlen düh vezérelte alakok népesítik be. Műfaji közhelyek helyett fagyos, visszatérő képekkel találkozunk. Érdekes ellenpont a filmben a több vonatkozásban megjelenő szexualitás. Lazart mások kukkolása, és saját nemi élete kapcsán érik újabb és újabb, egyre mélyrehatóbb víziók, amelyekben a nemiség élet-halál együttes szimbólumává válik.

Olyan világban járunk, ahol a békés halottak szemére pénzt helyeznek, majd évente háromszor meglátogatják és pálinkával, étellel kínálják őket. De mi lesz azokkal, akiknek nincs maradásuk se a pokolban, se a mennyek országában? Ők azok, akik újra és újra meghalnak, nem lelve nyugalmat. Nem fosztogatnak, nem kívánják más testét birtokolni. Egy dolgot szeretnének csak: békében megtérni. Ebben segít Lazar, és e folyamat során végképp feltárja családja hibáit és bűneit. Felismerve szerepét, képessé válik kézbe vennie sorsát. Miért pont ő? Erre is választ ad a film.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.