Mindent vagy semmit

Stella Meghie: Everything, Everything / Minden, minden

Ha nyár, akkor szerelem. Ha szerelem, akkor tinirománc, sms-flört, tiltott kapcsolat, halálos betegség. Ezt a filmet már láttuk. S ha nem is ezt, a hozzávalóiból már kívülről ismerünk mindent.

Maddy (Amandla Stenberg) egy ritka immunelégtelenségben szenved, amely miatt az eddig leélt mind a 18 évét dizájner otthonuk sterilizált falai között kénytelen eltölteni. Iskolába nem jár, de online építészetet tanul, barátai nincsenek, de meglepően kiegyensúlyozott és szociábilis. Amikor a mellettük levő házba egy vele egykorú fiú (Nick Robinson) költözik, hamarosan heves sms-ezésbe kezdenek, s innen már mindenki tudja, mi következik: lopott csókok, titkolt viszony, s – az anyai-orvosi (Anika Noni Rose) szigor kijátszásával – érzelmes utazás az életveszélyes, de oly csábító ismeretlenbe.

A film a teljesen kiszámítható cselekmény ellenére sem érdektelen, s olyan, papíron valószínűleg izgalmasabbnak tetsző, de a szélesvásznon is üdítően eredetiként ható megoldásokat vet fel, mint az sms-párbeszédet a lány által készített makett épület falai közé ültetni, ahol lila tehén helyett egy asztronauta abszurd jelenléte is bizonyítja Maddy kijelentését, miszerint kitűnő fantáziája van. Ennek ellenére – noha a szerelemben, mint a filmművészetben is, inkább az út a fontos, mint a megérkezés – a mai, pörgő eseményekhez, suspense-hez és fordulatokhoz szokott néző túlságosan is elvárja, hogy mindez vezessen valahova ahhoz, hogy élvezhesse a líraian lassú szerelembe esést, az aranykalitkába zártság melankolikus hangulatát, az intelligens dialógusokat.

Ebben viszont csalódnunk kell. Ha értékeljük is, hogy a „fehérre mosott” hollywoodi álomgyárban most kivételesen egy fekete színésznő alakítja a főszereplőt (jóllehet annyira világos bőrű, csupán a színe alapján nehezen lehetne ezt megállapítani), s hogy a fajközti szerelmet is teljesen természetesen ábrázolja – maga a történet nem sok újat mond. A véges határidővel rendelkező, élni és élményeket megélni akaró fiatal lány egész alműfajt hozott már létre (gondoljunk csak a Édes november / Sweet November, vagy legutóbb a Csillagainkban a hiba / The Fault in Our Stars c. filmekre) a férfi főszereplőt excentrikus világszemléletével élni tanító manic pixie dream girl-karaktertípus pedig szintén nem első alkalommal szerepel a mozivásznon (egyik legkorábbi, klasszikussá vált megjelenítése az Álom luxuskivitelben / Breakfast at Tiffany’s Holly-ja, de a 500 nap nyár / (500) Days of Summer Summerje is tökéletes példa). Persze nehéz újat mondani a szerelemről, pedig az évről évre újabb tagokkal bővülő kamasz és fiatal felnőtt nézőközönségnek pont ebben a témában kell felejthetetlent nyújtani.

Marad hát a bevett recept: sikerüket már biztosított regények, történetek, toposzok adaptációja, filmre vitele, remake-je – Nicola Yoon regénye hetekig vezette a New York Times bestseller-listáját –, friss, de nem ismeretlen arcokkal – Amandla Stenberget az Éhezők viadalában láthattuk még, Nick Robinsont pedig a Jurassic Worldben –, gyönyörű díszletek és helyszínek, ahova mindannyian szívesen képzelnénk magunkat. Könnyed nyári romantikus vígjáték, melyen sem gondolkozni, sem izgulni nem kell. Csak kár, hogy oly ismerős minden, minden.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.