A vihar előtti csend

Bryan Bertino: Hívatlanok / The Strangers

Végy egy nagy adag Elhagyott szobát, adj hozzá egy csipet Texasi láncfűrészest és némi Furcsa játékot, majd megkapod az esztendő hibridhorrorját, a Hívatlanokat. Az elsőfilmes Bryan Bertino a zsánerkövetelmények felismerésekor a „jó tanuló felel” benyomást kelti, más kérdés, hogy az igazi üdvösséghez személyes varázsnak is járulnia kellene.

Saját kútfőből merített ötletből a nyitó kamu-inzert („Megtörtént események alapján”) kivételével egy darab sem akad a filmben, a cselekmény teljes menete ismerős valahonnan. Kezdetnek itt van az alaptörténet. Egy balul sikerült lánykérés után James Hoyt (Scott Speedman) édesapja erdei házához kocsikázik barátnőjével, Kristennel (Liv Tyler), hogy a hajnali órákban legyen idejük átgondolni kapcsolatukat és szót ejteni csalódottságukról. Nagyjából 25 percig az égvilágon semmi nem történik, cserébe gyönyörködhetünk az émelyítő sárgásbarnában és pirosban rögzített rózsaszirmokban, pezsgőfürdőben és gyertyafényes vacsorában. A csendet kopogások és ügyetlen kérdezősködések törik meg, majd maszkot viselő, baltát és disznóölő kést szorongató idegenek rontanak be a nyaralóba. Sötétben sasolós macska-egér harc kezdődik.

Ha valakinek e sorok olvasása után az Ismeretlen hívás (When a Stranger Calls) vagy az Elhagyott szoba (Vacancy) ugrik be, egyáltalán nem téved nagyot. Az álarcos betolakodók, valamint a rövidebb kitekintésekkel színezett zárt tér a mi Antal Nimródunk tengerentúli bemutatkozásának déjá vu-i, és ugyanez mondható el a mozi szerkezetéről is. Bertino azt a bizonyos eseménytelen 25-30 percet a szerelmespár – maximum pár órára visszanyúló – hátterének forszírozására és szempillantás alatt kihűlő viszonyának ábrázolására áldozza, hogy a néző a dolgok eldurvulása után könnyebben azonosuljon velük. A viccelődéssel, csókolózással tarkított boldogság szín flashback-es feltárása azonban meglehetősen kimódoltnak hat, a modorosságot pedig csak súlyosbítják az elenyésző és semmitmondó párbeszédek. A jellemfejlődést bemutatni hivatott első harmad forgatókönyv gyengélkedése után már felesleges az árnyalt karakterformálást számon kérni, így a szinopszisban beígért nagy haddelhaddba szorul minden reményünk.

Nem is indulhatna jobban az atrocitás előkészítése. Jó időérzékkel elhelyezett hangos dörömbölések mellé érzékletes zenei aláfestés társul, és kezdetét veszi a félelemmel vegyes bizonytalankodás. Kik kopognak ennyire eszelősen és miért? A lakásban miért tettek tönkre ilyen-olyan tárgyakat? És egyáltalán, a legnagyobb döbbenet: Hogy a fenébe juthattak be az agresszorok, hiszen csukva vannak az ajtók? A férfi elmegy segítséget hívni. Nem jár sikerrel. Bent marad Liv Tyler figurája, mintegy együtt lélegezve az ismeretlentől szintén rettegő nézővel. A hívatlan vendégek egyre csak kijátsszák növekvő félelmünket, és úgy tűnik, megfelelően sikerül majd az alkotóknak ránk hozni a frászt. Hát egy nagy frászt! Idő előtt a képünkbe robban az ijesztgető figura álarca egy függöny mögül, és a feltárulás pillanatában már lőttek is a para-faktornak. Ezután még körülbelül két efféle „durr bele!” -élmény gátolja meg az ijedtség méltó megkoronázását.

Az Elhagyott szobában is zörejek adták a ritmust a válófélben lévő pár ürességéhez, majd az ütemek fokozódásával jöttek a történetet szimpla menekülős thrillerbe fojtó kliséhegyek. Bertino mozijában ugyanezen a ponton mit ad Isten, Liv Tyler épp Kate Beckinsale egy évvel ezelőtti karakterét hozza, a gyorsan lesérülő Scott Speedman pedig szakasztott mása lesz Luke Wilsonnak. Szintúgy dramaturgiai bukkanó a főszereplőnő helytállása egyedül a sötétben. Ahelyett, hogy egy ajtó mögött állva ledöfne egy maszkost, feszültségnövelés címén inkább menekülőre fogja a dolgot, ám a fel-alá slisszolgatás pont olyan elcsépelt, mint a tévedésből agyonlőtt barát esete.

Az utolsó felvonás ismét rokon valamelyest az Elhagyott szoba befejezésével. Mindkét végjátszma reggel fut, ám a Hívatlanok ekkor amolyan Furcsa játékos fordulatot vesz kanapén csücsülő áldozatokkal és a feléjük magasodó könyörtelen túszejtőkkel. Sajnos a hátralévő idő miatt nem jut idő bővebb hanekei morfondírozásra, marad a darálás szóra sem érdemes mészárosokkal és a folytatásnak nyitva hagyott kiskapu egy felettébb alantas sokkeffektus álcájában.

A mai horrortermést tekintve ezen egy percig sem érdemes csodálkozni. A kis büdzséjű vérengzős darabok hulláma Jigsaw első felbukkanása óta többnyire kifizetődő, és a Hívatlanok illik a sodorba. Jóllehet, a végeredmény felemás, box office szinten Fűrész és Motel méretű sleeper hit született (a 9 milliós gyártási költséghez képest csaknem hatszoros a megtérülés), ezért belátható idő múlva a vörös kámzsás igazságosztó konkurenciát kap.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.