Liu Jian: Hao ji le / Have a Nice Day Liu Jian: Hao ji le / Have a Nice Day

A jüan érintése

Liu Jian: Hao ji le / Have a Nice Day

ÉRTÉKELD A FILMET!
Hao ji le
Liu Jian
2017

A Filmtett szerint: 8 10 1

8

A látogatók szerint: 0

0

Szerinted?

0

Liu Jian animációs bűnügyi fekete komédiája tudatosan reflektál a nyugati popkultúrára és műfaji elődökre, miközben a kínai társadalom mélyén húzódó általános elégedetlenségének tűpontos lenyomatát szolgáltatja.

Ha távol-keleti animációról beszélünk, általában animére asszociál az ember, és nem véletlen, hiszen a japán rajzfilm nemcsak a térségben rendelkezik piaci dominanciával, de világszerte elismert és fogyasztott. Ahogy azonban az amerikai filmipar világuralomra törése a húszas években annak volt köszönhető, hogy az első világháború romokba döntötte Európát, úgy az anime sikertörténete is elválaszthatatlanul összekötődik egy Japánt nem érintő pusztítással, a kínai kulturális forradalommal, amely évtizedekre visszavetette a vetélytárs Kína animáció-iparát. Az addig prosperáló kínai animáció 1967 után már csak propagandacélokat szolgált, úttörőit más értelmiségiekkel együtt börtönbe zárták, fizikai munkára fogták vagy öngyilkosságba hajszolták. Mire véget ért a kulturális forradalom, behozhatatlan versenyelőnybe kerültek az animék és a Disney-mesék a nemzetközi porondon – és hiába erősödött meg napjainkra a kínai filmipar az ország protekcionista filmpolitikájának köszönhetően (importkvóták nehezítik a külföldi filmek térnyerését a hazai multiplexekben), pusztán a hatalmas belső piac tartja el a kínai filmgyártást, de nagyon kevés hazai produkció lépi át az ország határait. A kevés kivétel, ami eljut például nyugati fesztiválokra, rendre olyan film, melyet cserében otthon nem látnak szívesen – ilyen például A bűn érintése (A Touch of Sin), amelyet kedvező nemzetközi fogadtatása ellenére a mai napig nem mutattak be Kínában rendszerkritikus felhangjai miatt.

Ez az ellentmondásos helyzet az animációk terén is abszolút jelen van. Noha a filmiparnak ez a szegmense is sikeresen talpra állt a kulturális forradalom óta eltelt négy évtized alatt és egyre grandiózusabb próbálkozások készülnek, az országhatárt nem nagyon sikerül áttörnie az alkotások többségének. A tavalyi év nagy hazai box office-sikere, a stílusában egyébként animékre hajazó Big Fish & Begonia alig fordult meg például pár külföldi fesztiválon. Az egyik ilyen ritka nemzetközi szereplése Annecyban, az animációs filmek Cannes-jában (vagy Kánaánjában) volt, ahol idén a kínai animáció kiemelt fókuszt és saját szekciót kapott. A dolog pikantériája, hogy a Berlinálét megjárt szintén kínai Have a Nice Dayt viszont hiába válogatták be a versenyprogramba, Kína kormánya megtorpedózta a döntést, és végül a rendező maga volt kénytelen visszahívnia a hazájában betiltott filmet. Azóta viszont – részben ennek az elhallgattatási kísérletnek köszönhetően – kézről kézre adják egymásnak Liu Jian művét a világ filmmustrái. Itthon nemcsak az Anilogue mutatta be (a Big Fish & Begoniával egyetemben), de moziforgalmazásba is kerül, és nemcsak egzotikuma, hanem kontextusa miatt érdemes látni.

Adott egy lepusztult dél-kínai város, egy táska benne egy millió jüannal, és körülbelül egy tucat kapzsi ember, akiket összehoz a sors egy őrült éjszakán, miközben így vagy úgy rá akarják tenni a kezüket a zsére. A kétségbeesett Sziao Csang mennyasszonya elhibázott plasztikai műtétét akarja helyrehozni, amikor kirabolja felettesét, magára haragítva ezzel annak gengszter főnökét. A maffiózó bérgyilkost küld a bankók visszaszerzésére, időközben azonban főhősünket is kirabolják: egy eszelős feltaláló lép meg a pénzzel, aki mindenféle, általa gyártott, high-tech kütyü büszke tulajdonosa és használója. A táska még párszor gazdát cserél, ahogy véletlenek folytán újabb és újabb játékosok csatlakoznak a zöldhasúért folytatott élet-halál játszmába, vérben tocsogó battle royale-arénává változtatva a csendes kis iparvárost.

Nem véletlen emlegetik a film kapcsán Tarantino vagy Coenék nevét, hiszen a csavaros, sok szereplőt mozgató történetben felsejlik a Ponyvaregény, a Véresen egyszerű vagy a Nem vénnek való vidék öröksége. De Alex Garland író-rendező 1998-as regénye, a The Tesseract talán még jobb párhuzamnak bizonyul, miként a Manilában játszódó, egy éjszaka eseményeit (és azok múltba nyúló hátterét) feldolgozó ponyvában szintén egy négydimenziós hiperkockára hasonlító ok-okozati láncolatot épít fel a szerző pitiáner gengszterek, utcakölykök és egy család sorsának összefűzésével – éppúgy a véletlenek szerepének, mint valami felsőbb terv illusztrálásaként, amely predesztinálja szereplőinket. A Have a Nice Day tehát nemcsak azért ennyire népszerű  nemzetközileg, mert lehangoló képet fest napjaink Kínájáról, hanem mert Liu Jian személyében egy olyan rendezővel van dolgunk, aki nagyon is otthon van a nyugati kultúrában, és kisujjából rázza ki a kultikus alkotók munkái előtt fejet hajtó idézeteket, hommage-okat, de ugyanúgy reflektál napi politikára (Brexit, Trump) vagy épp internetes mémekre is. Szeretném gondolni például, hogy a cím egyenesen egy (a karakterek vizuális kidolgozottságában is hasonló) webképregényből, a Mr. Matsubayashi is having a very bad dayből eredeztethető.

Liu Jian filmje ugyan lassan hömpölygő, egy-egy kitartott képben el-elmerengő alkotás, de tagadhatatlan posztmodern szerzői műfajfilm, amely elsősorban szórakoztat, és csak mellékesen beszél komoly társadalmi problémákról. De még utóbbiak is kísértetiesen ismerősek lehetnek errefelé: hiába tűnik Kína valamiféle távoli, fura világnak, ahol cenzúrázzák az internetet, a papírpénzekről pedig egy véreskezű diktátor képe mosolyog vissza ránk – sokkal közelebb állunk hozzájuk, mint gondolnánk. Kínában az autoriter államkapitalizmus ugyanis úgy hozta el az ország gazdagodását, hogy közben az emberek legnagyobb része továbbra is nélkülözésben él (épphogy a napi 1,25 dolláros mélyszegénységi küszöb felett, hogy a statisztikák azért jól mutassanak), a vidék rohamosan szakad le, és valójában egy szűk elitréteg az, aki mindebből hasznot húz. Ez pedig a mai Kelet-Európában, ahol a GDP-növekedés gyakorlatilag kizárólag az oligarchák pénztárcáinak vastagodását jelenti, túlságosan is ismerős. Nem nehéz azonosulni tehát azzal a kitörési vággyal, ami a Have a Nice Day egyszerű, hétköznapi szereplőit hajtja.

Ami pedig az animációt illeti: Liu Jian meglehetősen minimalista stílussal él. Néhány gyönyörűen megrajzolt lepusztult városi csendélet vágóképét leszámítva az ábrázolás többnyire MS Paint-szerűen egyszerű, kidolgozatlan, és a kevés fázisrajz miatt a mozgások is mérsékeltek, robotikusak, sok az állókép (pont az ellentétje tehát a csili-vili Big Fish & Begoniának). A maga visszafogottságában azonban rendkívül hangulatos, erős hangkulisszákkal megtámogatott, feszes alkotásról van szó, maró fekete humorral. Egyetlen kritika, ami érheti, hogy rövidke 77 perces játékideje ellenére is sok üresjárat van benne – kár, hogy a forgalmazó csak a premier előtti vetítéseken toldotta meg kísérőfilmekkel (a Vulkánsziget, valamint a Madarak című magyar animációs rövidfilmmel). Pedig nemcsak azért hasznos ez a mára a mozikból többnyire kikopott praktika (a Mozinet – illetve néha a Disney – próbálkozik nagyon ritkán hasonlóval), mert kitolja a másfél órát el nem érő alkotások vetítésének hosszát, hanem mert teret ad a formátuma miatt moziforgalmazásból kiszoruló kisjátékfilmeknek, szélesebb közönséghez eljuttatva azokat. Ennek ellenére abszolút megéri a jegyet váltani a Have a Nice Dayre – és ha valakit még nem sikerült meggyőznöm, tekintse meg az utóbbi idők egyik legvagányabb előzetesét.

Támogass egy kávé árával!
 
Hao ji le

Hao ji le

Színes animációs film, vígjáték, bűnügyi, 77 perc, 2017

Rendező:
Teljes filmadatlap

A Filmtett szerint:

8

A látogatók szerint:

0

Szerinted?

0

Friss film és sorozat

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat