„Mindegy, hogy Lakatos Robi vagy Robert De Nero csinálja a filmet!”

Közönségtalálkozó a Bahrtalo! alkotóival

Bahrtalo! – akár dokumentumfilmként fogyasztod, akár a játékfilmes elemeket csipegeted ki belőle, a lényeg a hatás! A Filmtettfeszt nézőinél főként a rekeszizmokra hatott. A szerda esti vetítést követő közönségtalálkozón Zágoni Bálint faggatta a jelenlevő filmalkotókat: Lakatos Róbert rendezőt, Muhi András producert, Komlódi Gábor, Vadon Zoltán és Várhegyi Rudolf hangmérnököket, illetve a nyerő páros kalapos tagját, Gábor Lalit.

Dokumentumfilmes vagy inkább játékfilmes kategóriába sorolnátok a Bahrtalo!-t?

[Lakatos Róbert:] Szerintem valahol a kettő között van. Nekünk az a fontos, hogy a produkció minél több helyre eljusson a filmpiacon. Szerencsés eset, hogy a fikciós filmfesztiválok játékfilmként értelmezik, a dokumentumfilmes fesztiválok pedig kreatív vagy megrendezett dokumentumfilmként. Ennél a filmnél helyzeteket alakítottunk ki, körvonalakban elmondtuk a szereplőknek, hogy hova kell eljutnia egy-egy jelenetnek, s ezen belül önmagukat adhatták.

[Muhi András:] Engem mindig az érdekel, hogy maga a film milyen, hogy megszületik-e a hatás, az üzenet – a műfaji besorolás mindegy. A Bahrtalo! esetén mi ezzel a kettős felállítással élünk és visszaélünk, mert ha kell, játékfilmként adjuk el, ha kell dokumentumfilmként. A Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol elnyertük az Europa Cinemas-zsűri díját, játékfilmként szerepelt a filmünk. Az Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál rendezői először megsértődtek, hogy a Bahrtalo!-val beneveztünk a versenyre, majd ezen túllépve, meghívták a filmünket.

Az egyiptomi jelenetek forgatásán mennyire kellett rugalmas legyen a stáb, a szereplők? Mennyire tértetek el az eredeti forgatókönyvtől?

[Lakatos Róbert:] Egyiptomban teljesen elfelejthettük a forgatókönyvet, folyamatosan improvizálni kellett. A legnehezebb dolga talán a helyszíni hangfelvétel készítőjének, Komlódi Gábornak volt, pontosan ezért az improvizálásért. Hálás vagyok a munkájáért.

A hangutómunka során milyen nehézségekbe ütköztetek, mivel egy dokumentumfilmes hangzásból nagyjátékfilmest kellett varázsoljatok?

[Várhegyi Rudolf:] Mindig nagy dilemma van akörül, hogy milyen szinten nyúljunk bele egy hanganyagba. Ennél a filmnél is csábított a lehetőség, hogy plusz effektekkel erősítsük a hangulatokat. De rájöttünk, hogy a két főszereplőnek, Lalinak és Lórinak olyan erős személyisége, karaktere van, hogy mindenféle külső beavatkozás csak ront a filmen, mesterségessé teszi.

Lalitól azt szeretném megkérdezni, hogy megvan-e még a kék Daciája?

[Gábor Lali:] Megvan – sőt, a bicikli is –, most is használom. A barátaim már mondták, hogy szégyelljem magam, miért nem veszek inkább Mercedest vagy Opelt. De ez a Dacia az én kocsim és soha nem fogom eladni.

Miért egyedi szerinted ez a film?

[Gábor Lali:] A címéért például. Egyébként a ′bahrtalo′ szó szimplán szerencsét jelent, cigány nyelvben nem mondják melléje a jót, mert maga a szerencse jó. A csapat olyan volt, mint egy nagy család, de így is nehéz volt néha a filmezés. Egyiptomban forgatni nem könnyű, mindegy, hogy Lakatos Robi csinálja vagy Robert De Niro csinálja a filmet. A filmezés akkor is nehéz marad, ha egy Gábor cigánnyal, Lalival dolgoznak. Azért is egyedi ez a film, mert Robi engedte, hogy szabadon megnyilvánuljon a személyiségünk. Szöveget sem kellett betanuljunk.

A Bahrtalo! megjelenése után voltak új filmes felkéréseid?

[Gábor Lali:] Nem. Csak a hangomat kellett adjam egy másik filmhez. De a hang szerintem nem annyira fontos.

Úgy reklámoztátok ezt a filmet, mint az utóbbi 50 év második olyan nagyjátékfilmje, amit erdélyi magyar rendező készített. Szerinted megvan rá a lehetőség, hogy nálunk is beinduljon, felgyorsuljon a filmgyártás? Neked is van már további nagyjátékfilmes terved?

[Lakatos Róbert:] Természetesen vannak további terveim. És igen, van rá esély, hogy beindul Erdélyben is a filmipar, köszönhető ez a kolozsvári Sapientia – EMTE filmes szakának, az Argo Audiovizuális Egyesületnek, a Filmtettnek, különböző filmes szervezeteknek. Beindul lassan, csak makacs emberek szükségesek hozzá. Ugyanakkor lassan megjelennek a magyar–román koprodukciók, így labdába rúghatnak az erdélyi magyar filmesek is.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.