A dokumentumfilmes mint mediátor

Beszélgetés Hajdú Eszter filmrendezővel

Azok, akik szkeptikusan állnak hozzá a politikához, mély döbbenettel nézhették Hajdú Eszter A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció című dokumentumfilmjét. A fiatal rendezőnő szerint Magyarországon nem egyedülálló eset, hogy eltérő politikai nézetek barátságokat, családokat tesznek tönkre. A Filmtettfeszt utolsó közönségtalálkozóját Buzogány Klára vezette.

Kicsit menjünk vissza Ádámhoz és Évához. Melyek a film előzményei?

Gát Balázs keresett meg azzal az ötlettel, hogy csináljunk filmet a mediációról. A mediáció, mint intézmény, arra épül, hogy két ember, akik valami miatt összevesztek és nem találják az összhangot, egy békéltető jelenlétében üljenek le és beszéljék meg a problémákat. Balázs ötlete volt, hogy próbáljuk ki a mediációt politikai konfliktusok esetében. Ez a téma engem is nagyon foglalkoztatott. Magyarországon az elmúlt 10 évben mintha kettészakadt volna a lakosság: jobboldali illetve baloldali hovatartozás szerint. Az emberek nem bírnak indulataikkal, mint ahogy ez a dokumentumfilmből is kiderül. Nem is tudják már, hogy mi miből lett, magánéletek, személyes kapcsolatok alaptalanul összekeverednek a politikával.

Most a szociológus szólalt meg belőled, vagy az újságíró, aki minden iránt érdeklődik?

Szerintem a rendező, a magánember, akit érdekel, hogy az emberek miért nem értik meg egymást, és ezt hogyan lehetne megoldani.

Visszatérve magára a mediációra, mint módszerre: bizonyos körökben eléggé divatosnak mondható, mások kételkednek az eredményességében. Te hogy látod?

Különböző statisztikákat figyeltem meg, illetve mediációs szakemberekkel beszélgettem. Engem meggyőztek. Nagyon sok nyugat-európai országban a bírósági tárgyalások 60 százalékát ezzel a módszerrel el tudják kerülni. A mediátor valamilyen szinten olyan, mint egy dokumentumfilmes: a beszélgetés során ott van egy harmadik ember – forgatás esetén a rendező a kamerával –, aki meghallgatja a szereplőket, s ezáltal arra készteti őket, hogy elgondolkodjanak saját tetteiken. Azt vettem észre, hogy a film során szereplőim olyan dolgokat gondoltak végig, amiket maguktól nem tettek volna. Például: mitől vagyok ilyen ingerült? A másik félben miért kelt rossz érzést az, hogy én így gondolkodom?

A film második felében bemutatott házaspár a mediáció után összeköltözött (majd kiderül, hogy ez jó vagy sem). Én bízom benne, hogy Magyarország nem egy olyan két csónakban evező ország, ahol egy házaspár politikai hovatartozás, elhivatottság miatt nem tud együtt élni.

Miért éppen ezt a négy embert választottad a filmed főszereplőinek: a két zsidó barátot, akik különböző politikai nézeteik miatt eltávolodtak egymástól, illetve a házaspárt, akik még összetartoznak, de nem élnek együtt?

Vért izzadtam 3–4 hónapon át: újsághirdetésen, interneten, rádión, tévén keresztül folyamatosan szereplőket kerestem. Sorra jöttek az e-mailek, rengeteg emberrel találkoztam, aki fantasztikus kezdeményezésnek találta az ötletünket, és hogy erről tényleg beszélni kell, nekik is vannak ilyen problémáik. Viszont senki sem vállalta a nyilvánosságot. A házaspárt egy családi barátom közreműködésével sikerült meggyőzni. A másik szál felkeresése úgy történt, hogy mivel én a Közép-európai Egyetem nacionalizmus szakán végeztem, és a jobboldali zsidókból írtam a szakdolgozatomat, személyesen ismertem közülük párat. Megkerestem Sebes Gábor fideszes képviselőt, akit jobboldali nézetei miatt rekesztettek ki a zsidó közösségből, s ő végül elvállalta a felkérést.

A fideszes zsidó, a nemzeti érzés nélküli anya és a mediáció egy beszélőfejes dokumentumfilm, de nagyon szerettem benne azt, hogy ritkán raktátok le a kamerát egy sarokba, inkább kézikamerát használtatok. Ha állványról készültek a felvételek, a képet akkor is folyamatosan változtattátok, mozgattátok, így nem unja meg a néző a dokumentumfilm látványvilágát. Ez kinek az ötlete volt?

Ez rendezői és operatőri koncepció egyaránt. A zenével és a képekkel is a vibráló, kellemetlen, feszült hangulatot akartuk fokozni.

Feszült hangulatot említesz, viszont az itteni közönség jókat nevetett a vetítés során. Hogy fogadják a produkciót Magyarországon? Mi távolabbról, kívülálló szemével nézzük a filmet, s lehet, hogy nekünk valami olyasmi poénnak jön le, ami nálatok tabu?

Ezt nem tudom megmondani, hiszen most először láthatta nagyközönség a filmet, Magyarországon október 31-én lesz a bemutatója.

Melyik volt a legjobb pillanat számodra a forgatások során?

Mindig az a legjobb pillanat, amikor egy őszinte érzés jön ki a szereplőkből. Én nagyon szerettem például, amikor mediáció közben a házaspár férfi tagja, Lajos bevallja, hogy bánja, ami történt, és ha lehetne, visszacsinálná az egészet. Ezek a gondolatok, ezek a felismerések hozzák aztán közelebb a házastársakat egymáshoz.

Két évvel ezelőtt vetítettük a Filmtettfeszten az Otthonom, Tarnabod című dokumentumfilmet, amelyben a hajléktalanok új esélyeiről forgattál. Tavaly készítettél egy portréfilmet Luminiţa Ciobă író- és költőnőról, aki egyben a roma közösség női vezetője, egyetemet végzett, több nyelven beszél, nincs férje és gyereke. Most láthattuk a legújabb munkádat. Mi a következő terved?

Több dolog is folyamatban van. Most egy koncertfilm utómunkája folyik: a férjem, Mester Sándor barokk zenekarának (MS3) erdélyi turnéján filmeztünk. Nagyon sok helyen megfordultunk: kocsmákban, iskolákban, zeneóvodában, különböző magyar intézményekben, mindenfelé jártunk. Koncerteken kívül különböző szocio-vonatkozású beszélgetéseket is készítettünk a helyiekkel, ezek is megjelennek majd a filmben.

Közben egy zenészbetegségről, a disztóniáról tervezek egy filmet. A disztónia az ujjak részleges megbénulását jelenti. Ennek kapcsán Barcelonában fogunk forgatni, egy olyan intézményben, ahol ezt a betegséget kezelik.

A következő választásokon ezt a mediációs filmet is folytatni szeretném, akkor legalább lesz egy olyan konkrét dolog, amelynek során kiderülhet, hogy mi lett a házaspárral.




Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.