Mindenki őket szidja – avagy a filmkészítés fekete bárányai

Beszámoló egy hangmérnöki workshopról

Az idei Filmtettfeszt végén, a Sapientia – EMTE kolozsvári székházában Komlódi Gábor, Vadon Zoltán és Várhegyi Rudolf hangmérnök rövid bevezetőt tartott arról, hogy mivel jár egy film hangjának elkeszítése, és hogy mindeközben a hangmérnökök hogyan járnak – olykor pórul.

Szombaton, hajnali 10 és 11 között előkerült a három hangmérnök, a laptop, a vetítő és Komlódi „szekere” is, amely nem lovakkal, hanem mikrofonokkal, kábel nélküli fülesekkel és az átlagos hozzá-nem-értőnek már-már sci-fi feelinges egyéb nyalánkságokkal volt felszerelve.

Várhegyi Rudolf kezdte el a bevezetőt, a fülből kiindulva. Néhány áramkör és kábel megemlítése után eljutott a mikrofonokhoz és elmondta, hogy ezeket hol és mikor szokták használni – történeteit fényképekkel is alátámasztotta. Két társa is hozzá-hozzáfűzött valamit, egymást kiegészítve, és a hallgatóság is feltett néhány kérdést. Ezalatt a teremben kézről kézre jártak a mikrofonok, a burkok és a „kutyák" (szőrmés burkok, amelyeket a hang szűrésére használnak).

Vadon Zoltán néhány szóban elmondta, hogy a film leforgása után mi történik a stúdióban, és hogy a hangmérnökök mi mindent használnak fel a szükséges zörejek elkeszítéséhez: általában olyan tárgyakat, amelyeknek szinte semmi közük a valódi tárgyakhoz, viszont a hangjuk már hasonló.

A rövid bevezető után két nagyon maradandó filmet láthattunk. Az első, egy tíz perces archív dokumentumfilm volt 1943-ból, amely nagyon nyersen, de érthetően elmagyarázta, hogy a 35mm-es filmre hogyan kerül fel a hangsáv:

A második példa látványosabb volt: egy, A gyűrűk ura második részéből származó részlet hangzásvilága hangsávjaira volt lebontva – így elképzelhettük, hogy a hangok létrehozása és felvétele mennyi kopácsolással és ordibálással jár.

Később Komlódi Gábor elmondta korrekt és reális nezőpontját, hogy miért is a hangmérnökök a fekete bárányok a filmesek között. Neki többé-kevésbé rossz tapasztalatai voltak egyes forgatásokon, mivel a rendezők többnyire azzal zárták a beszélgetéseket, hogy „jó na, vedd fel a hangod”. Komlódi külön hangsúlyozta, hogy ilyenkor nem az ő hangjáról, hanem a film hangjáról van szó, és a hangmérnök a közös munkát szolgálja, nem a saját érdekeit. Szerinte – és ezzel sűrűn egyetértett a két kolléga is – a legtöbben azzal a kifogással állnak elő, hogy majd az utómunkával mindent meg lehet oldalni. Sajnos ez nem teljesen igaz, mivel az utómunkához is szükséges az eredeti hanganyag, és a hang többnyire csak akkor tűnik fel igazából a rendezőknek, amikor valami gond van vele – és akkor általában már túl késő.

A szünet után jöhetett a „testközeli″ bemutatás. Akit az utómunka érdekelt, az Vadonhoz és Várhegyihez fordult – és megnézhette, hogy hogyan épült fel a hangja néhány Filmtett-Duna Műhely alkotótáboros filmnek –, akit meg a konkrétabb műszaki oldal érdekelt, az hátat fordított a laptopnak és hallgatta Komlódit, aki sorra bemutatta a „szekér lakóit”.

Végezetül, a műszaki problémákat leküzdve, a trió levetített egy játékfilmet, amely a filmkészítésről és annak számos bakijáról szólt – hogy a kamera nem forog, amikor kellene, a mikrofonos kétszer is beleengedi a mikrofont a képbe stb., búcsúzóul pedig végre elmondták nekünk, hogy a workshop helyszínéül szolgáló Óváry-teremben miért zúgnak 3 éve a hangfalak – már ezért is megérte.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.