Bevezetés a videoklipbe való bevezetéshez


Azt hiszem, egy értelmezési vagy leírási kísérlet számára soha nem az érdekes, mi is az a fókuszba vett valami, hanem inkább az, mivé válhat. Viszont az, mivé válhat, az nem megtudható, mert a kép, amit kivetítünk, az a jelenből extrapolál. A helyzet tehát reménytelen.

Egy kép van: a következő

Egy híres brit művészfilmrendező az egyik interjúban azzal válaszolt arra a felvetésre, miszerint viharos filmje a hatalmas képáradat miatt emészthetetlen, hogy példának hozta a klipeket, amelyeket a fiatalok problémamentesen tudnak befogadni. Jogos aggályok merülhetnek fel azzal kapcsolatban viszont, hogy a fiatalok művészfilm-szerűen fogadnak be zene-videót, illetve a művészfilm befogadható azokkal az elvárásokkal, amelyeket egy 3-4 perces klippel szemben támasztunk.

Arra a kérdésre, hogy mi történik egy klipben, két válasz adható: semmi (1), rengeteg minden (2). Vegyük sorra:

Semmi

A képek dinamikus egymást követése számomra két dolgot jelent: jelentéskioltást és jelentéshalasztást. Ezek azonban olyan semmik, amik visszavonhatatlanul jelen vannak.

A snittek ritmus-érése azért fontos, mert ez által az a benyomást kreálódik, mely szerint annak, amit látunk „szervesen” köze van a zenéhez. Valójában a zenéről magáról nagyon ritkán tudunk meg valami újat a klip útján. Ide tartozik, hogy a popzenei produkciók nagyrésze olyan számokból áll, amelyekben a babyre tévedhetetlenül a crazy a rím, a klipben pedig a magasztost a terpeszállásban álló félmeztelen férfi jelenti, aki jobb esetben a sziklacsúcson gitározik és elszántan néz: a Sturm und Drang amolyan Wash and Go, így hát a szigorú elvárások helyét a megnyugvásnak kell átvennie.

A képek sorrendjének felcserélése akár komoly jelentéspermutálást okozhat egy művészfilm esetében, kevésbé van így a legtöbb zene-videóval. A legtöbb klip nem sokkal több, mint nagy mennyiségű vágókép sorozata. A klip tudománya javarészt a vágóképek megválogatásának tudománya. A többi néma zaj.

Rengeteg minden

Tánc, erotika, szerelem, romantika, humor. Mi ez, ha nem valami? Lambadázni ki tanult volna meg a klip nélkül? (Mindegy.)

És egyes klipek epikumot is tartalmaznak:

A. Bon Jovi mediterrán kisvárosban egy szökőkút menti asztalnál gitározik, a szöveg arról szól, hogy köszöni szépen mindazoknak, akik szeretik őt. Különböző életkorú párok pénzt dobnak a szökőkútba, fiatalabbak megcsókolják, idősebbek megpuszilják egymást. Közben egy vonzó latin szépség menyasszonyi ruhában, ám mezítláb kirohan a templomból és végigfutja a 3 percet, amíg a szökőkútnál találkozik flamenco táncos vőlegényével, akinek elegáns karjaiba veti magát. Az arcokon mosoly, totál, ennyi. Megtudtunk valamiről valamit? Nem!

B. Maxi Jazz (Faithless) nedves utcákon hol sétál, hol fut. Nem tudni hova. De a szöveg arról szól, hogy nem bír aludni, és nincs szüksége szemekre, csak látomásokra. Még valami figurák bevillannak, de ezekről jobb nem beszélni. Átjön az érzés? Igen, mégis! Mert a klipekben a jól megformált epikumot nem az olyan lefolyások jelentik, amelyeknek van elejük/közepük/végük, sem az „idő”, sem a „hely” nem igazán alkalmas a történetmesélésre. Inkább a történet jellege legyen jelen, mint megjelenítése, nem a szituáció kell, hanem a szituációban levés érzése, a történés izgi hangulata. Akár például Sharman fotóin: most éppen van valami, nem tudni mi, talán szörnyűség, talán nem, de most nem rossz benne lenni. Ez a történet nélküli epikum, talán poézis. Viszont ez a poézis esztétikai víziókkal kezdődik és egy a vágószobában tanúsított mérték-tartással ér véget.

Ami nyomot hagyhat, szerintem egy olyan klip, amely:

1. Poétikus, abban az értelemben, hogy a történetben levés non-epikusan van megjelenítve. Egy ilyen történetből tépett hangulatot már a szerencsés optikai, illetve újabban digitális képfilterek önmagukban is előidézhetnek. A filterek története, és maga a képiség története eddig is elválaszthatatlannak tűnt, de eddig nem igazán láttuk át, hogy többről is szó lehet, mint a fény textúrájával való játékról. Ezentúl az, aki megkonstruál egy szerencsés filtert, az álmok színeit, a parfüm-trendeket is meghatározhatja. Újabban a trendi filterek nem egyszerűen melegek (max. a Playboy-képeken és home videókban) vagy hidegek (esetleg a C szériás szifikben).

2. Erotikus, abban az értelemben, hogy takarások és megjelenítések, plasztikusan felhasznált effektek, meglepő képi és emberi rezzenések szövevénye.

3. Dinamikus, vagyis a sebességgel kapcsolatos viszonylag eredeti képeket tartalmaz.

3. Abszurd vagy abszurd humorú.

4. Megborzongtat. Akár újabban Marilyn Manson műalkotás-gyanús szörnyűségei.

5. Hiteles life style-képeket tartalmaz. Mindegy, hogy a TLC digitális nőiről, a bronxi repperekről, a focizó afrikai kölykökről, vagy az éjszakai úszásról (amely már nem olyan, mint annakidején) van szó.

Státuskérdés

De a klipek javarészt nem tudásvágyból készülnek. Eleve, lényegük szerint nem a művészi kifejezés eszközei. Ez a mondat valószínűleg még nem hangzott el: van egy szituációm, amelyben (…), miközben az érzelmi erőterek alakulása (…), hmmm, a hangulata pedig olyan, mint amikor (…), egyszóval a dolog jellege egyértelművé teszi: ezt csak egy videoklipben lehet kifejezni.

Mert a klip nem a kontempláció helye, nem mű, hanem termék, pontosabban egy termékcsomag része. Persze mindenki emlékezetében lehet egy emlékezetes csokoládépapír, egy kovácsoltvas kerítés hagyta árnyék, egy meglepő replika valamelyik box office-filmből, ugyanígy képtörmelékek valamilyen klipből, de egzisztenciális (esztétikai) értesüléseink nagy részét mégsem ezekből merítjük. (Egy Zen történetben egy tanuló éppen a hentesnél világosodott meg, nem zárom ki tehát, azt sem hogy valaki akkor rándul bölccsé, amikor a Vengaboys klipjét nézi, de ez inkább a megvilágosult pszichéje miatt lehet, mint a Vengaboys szándékai szerint.)

Ezt a talán didaktikus pontosítást azért tartom fontosnak, mert egy klip értéke abban áll, mennyire teljesítette az üzleti tervben rá háruló feladatot. Hogy esztétikailag releváns-e: irreleváns. Ha mégis megmozdul benne valami megfontolandó, az a célközönség jellegéből adódik. Leggyakrabban viszont elég egy dekoratív szoba, dekoratív tárgyakkal berendezve, egy dekoratív tévé, amelyben dekoratív személyek, dekoratív zenére stb…

Ami miatt viszont klip-ügy megkerülhetetlen, az a köznapiságra gyakorolt hatása. A popzene-klip csomag, vizuálisan illetve auditíven tagolja a kontinuus jelent. Máskép megfogalmazva: hozzájárul a köznapi idő építéséhez. Egy tragikum-nélküli világban az unalom leküzdése a legnagyobb kihívás, ez pedig javarészt leküzdhető a színek ritmusos váltásának tudományával. A popzene és a videoklip az unalom elleni tartós fogyasztási cikkek.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.