Ahol a kultúrák keverednek

Laurent Cantet: Entre les Murs / The Class / A falak között

François Bégaudeau tanárból lett író: az Entre les murs című könyvében saját pedagógusi tapasztalatait osztotta meg az olvasókkal. Következő állomásként forgatókönyvet írt, amelyből Laurent Cantet rendező megalkotta 2008 Arany Pálmáját. A franciatanár szerepében maga François Bégaudeau látható.

A rendező a film másik „főszereplőjét”, a tömegszereplő osztályt szintén amatőrökkel, 13-14 éves diákokkal játszatta el. A lecsupaszított történet egy párizsi külvárosi iskola franciatanárának óráit mutatja be, ritkán tapasztalható hitelességgel. François Marin óráit három mozgatórugó teszi jellegzetessé: a diákok tinédzserkorából fakadó lázadás, az osztály etnikai sokszínűsége és a kölcsönös, néha már provokációként megnyilvánuló vitakészség. Legyen bármi a téma, a kötőmód múlt idejétől, a François-ról terjedő pletykákon át egészen a kedvenc focicsapatokig, a tanár a szavakat használja fegyverként. Lépten-nyomon fergeteges szópárbajok alakulnak ki, amelyeket ő és diákjai egyaránt élveznek, ráadásul tanulnak is belőlük. Bizonyos esetekben azonban a gyerekek túllőnek a célon. A naiv, kíváncsi kérdéseket néha a szemtelen provokáció, az agresszív felelősségrevonás, a tanár elleni lázadás váltja fel. François a kényesebb helyzeteket is többnyire lazán megoldja. Többnyire, de nem mindig.

Egyetlen egyszer veszti el egy pillanatra a fejét, a felindultságában véletlenül kimondott szónak azonban súlyos következményei lesznek. Az osztályt képviselő két diáklány a tanárok egyik gyűlését végigröhögi. Nem mosolyognak, nem kacarásznak, hanem röhögnek. Viselkedésüket François a prostituáltakéhoz, a vulgáris nőkéhez (eredeti nyelven a pétasse szó hangzik el) hasonlítja. Ez az apró, de valóban túlzó és sértő kifejezés indítja el a lavinát. A balhés, tanulni nem szerető, nemtörődöm Souleymane a lányok védelmére kel. A vita közben elveszti fejét, és miközben agresszíven kirohan az osztályból, táskájával véletlenül durván megüti Khoumba arcát. Az eset a tanárok hosszas vitája után Souleymane eltanácsolásával végződik.

Mindössze ennyi a film konkrét története, amely persze nem elhanyagolható, de a hangsúly mégis máshová tevődik. A sztorinál sokkal fontosabb az a Párizsra általánosan jellemző jelenség, hogy az iskolákban, az osztályokban etnikumok, rasszok sokasága él együtt. François Marin osztályában a francia kultúra közvetlenül találkozik az arabbal, az ázsiaival, az afrikaival. A rendező nem a kultúrák találkozásából adódó konfliktusokat emeli ki. Ezek meglehetősen ritkán is fordulnak elő. Laurent Cantet sokkal inkább a különböző népcsoportokhoz tartozó diákok szokásainak, hagyományainak, gondolkodásmódjának apró jeleit nyomatékosítja. Annak szépségét mutatja meg a nézőnek, ahogyan Párizsban az afrikai vagy a kínai gyerek nem olvad be teljesen a francia kultúrába. A diákok beilleszkednek, de nem felejtik el, sőt adott esetben egyszerre kissé szégyenlősen vagy büszkén vállalják a születésük óta gyakorolt hagyományokat. A film egyik kivételesen szép jelenetében például az egyik afrikai fiú elmondja, hogy ő barátjának édesanyja előtt soha nem eszik, mert tiszteli. Elmagyarázni ugyan nem tudja ezt a szokást, de másként cselekedni nem lenne képes, és nem is akar.

A hagyományok őrzése a gyerekek szüleinél még erőteljesebben tapasztalható. Őket is az iskola falain belül ismerjük meg, az osztályfőnök-franciatanár kiértékelőjén. A rendező egyenként láttatja a szülőket: egyesek szerények, félénkek, mások büszkék, megint mások távolságtartóak. Egyesek beszélnek franciául, mások csak anyanyelvükön tudnak megszólalni. Vannak, akik hétköznapi ruhában jelennek meg, akadnak azonban olyanok is, akik eredetüket, nemzetiségüket viseletükben is őrzik. A rendező talán ebben a jelenetben rajzolja meg a legszebben a mindvégig hangsúlyozott etnikai sokszínűséget. Ez a jelenet teszi igazán erőssé azt az alkotói álláspontot, amely szerint nem kell föltétlenül negatívumnak tekinteni a különböző népcsoportok ilyen jellegű együttélését. Az alkotók inkább adott szituációként kezelik a kultúrák találkozását, és azt mutatják meg a nézőknek, hogy a konfliktusok mellett milyen más következményekkel, hatásokkal, előnyökkel és hátrányokkal jár, ha a francia gyerek egy osztályban tanul az arabbal, az afrikaival és az ázsiaival.

A film tehát reális, létező szituációkkal, problémákkal foglalkozik. Ezt pedig nem hivatásos színészek, hanem tanárok és diákok közreműködésével teszi. Így születik egy nagyon erős dokumentarista ízű játékfilm. A cinéma vérité-jelleget erősíti a film túlnyomó részében észlelhető kézikamera-használat is. Ezek az elemek mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egy olyan feszes, izgalmas és lenyűgözően hiteles alkotás szülessen, amely több mint két órán keresztül képes lekötni a figyelmünket. Pusztán azzal, hogy megmutatja, mi történik a falak között.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.