Nemzetközi vizeken evickélve

Olivier Assayas: Boarding Gate / Amatőr bérgyilkos

Nemzetközi, pontosabban „transnational” thrillernek bélyegezték Assayas Boarding Gate-jét a kritikusok. Elsősorban a vegyes nemzetiségű színészek és stáb, valamint a forgatási helyszínek miatt, de ezen felül a cselekmény felépítése és a fordulatok időzítése is egyfajta ötvözete az amerikai és a hongkongi akciófilmeknek, melyhez egy franciásan bizarr szerelmi szál társul.

Az elsődleges reakcióm, mint sok kollégámé, meglehetősen negatív volt, és ez főképp a film első felében látható, komplikált és értelmetlenül elnyújtott dialógusnak köszönhető az ex-prosti Sandra (Asia Argento) és volt futtatója/szeretője, Miles Rennberg (Michael Madsen) között. Ebből kiderül ugyan, hogy milyen (nemcsak fizikai, hanem lelki) szado-mazo viszony fűzte őket korábban össze, de ennek igazából nem sok köze van a történet jól elválasztható második részéhez – és főleg nem indokolja azt a filmidőt, amit kettősük felölel. Noha Assayas láthatóan arra törekszik, hogy feltárja az ok-okozati viszonyokat, azok mégis gyakran inkább logikátlanná, következetlenné válnak és már-már az az érzése támad az embernek, hogy inkább csak feltételezett kukkolói kíváncsiságunk kielégítését szolgálja.

Később, amikor Sandra menekülésre kényszerül, a cselekmény valóban a zsáner szabályai szerint bonyolódik és sikerül megmentenie a filmet – még ha nem is képes teljesen feledtetni a két rutinos színész, Argento és Madsen néhol már az amatőrséget súroló duettjét. Olyan mértékben fásultak és kiégettek mindketten, hogy két farönk is több érzelmi telítettséget tudna vinni párbeszédükbe. Az azonban mindenképpen javukra írható, hogy a szerepük szerint kiégett, illúzióvesztett, és sokat megélt figurákat alakítanak – és legalább ennek megfelelően is néznek ki. Argento kidolgozott, izmos alakja ellenére sem az egészség szobra, Madsen pedig jócskán túl van már férfiúi fénykorán, ha ugyan volt neki olyan.

A történet jól elkülöníthető második felében sokkal több rétegűbb és érdekfeszítőbb viszonyok tárulnak fel. A szerelmi háromszög Sandra és munkáltatója, Lester (Carl Ng), valamint annak felesége, Sue Wong (Kelly Lin) közt például jóval több meglepetést rejt. Feltűnik továbbá egy befolyásos üzletasszony (a Sonic Youth énekesnője, Kim Gordon), akiről sokáig nem tudni, melyik oldalon áll és ki mozgatja, illetve hogy vajon segít-e Sandrának új papírokkal új életet kezdeni Hongkong nyüzsgő és ezer lehetőséggel kecsegtető forgatagában, vagy ő is csak átveri a lányt. A film ugyan több különböző thrillerbe illő ingoványos üzletet is (ingatlanpiaci ténykedések, kalózmásolatok, kábítószercsempészet, stb.) felvonultat a háttérben, de mindezektől inkább csak zavaros lesz, és valójában egyik sem mondható a cselekmény igazi mozgatórugójának. Mintha ezen sötét üzelmek felemlegetése csak arra szolgálna, hogy indokolja az időnként valóban feleslegesnek tűnő lövöldözéseket, illetve hogy lássuk: itt bizony nagyban játszanak az emberek. Ezek segítségével sikerül thrillert varázsolni egy személyes drámából, amelyben egy fiatal lány keresi a helyét a világban, és a kiutat a kapcsolatok útvesztőjéből.

Úgy tűnik, hogy az újrakezdés, a tiszta lappal indítás a fő témája Assayas filmjének, ugyanúgy, mint a korábbi, a Boarding Gate-nél sokkal jobban sikerült Tisztának. A nemzetközi vizek azonban ezúttal túl zavarosnak bizonyulnak, és az erotikusnak induló thriller már-már elsüllyedni látszik, míg az utolsó pillanatban a három hősnő, és a körülöttük bonyolódó fordulatok megmentik a filmet. Assayas erőssége nyilvánvalóan nem a műfajiságban, hanem sokkal inkább a jól kidolgozott erős, de igencsak sebezhető nőalakjaiban rejlik.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.