Veszedelmes (v)iszonyok

Pálfi György: Nem vagyok a barátod / Nem leszek a barátod

Pálfi nagyjátékfilmjeinek visszatérő kísérőhatása, hogy szinte másodpercek alatt képesek végletesen megosztani a közönséget, keveseket hagyva a hezitálás vagy a közömbösség pozíciójában. Nincs ez másként legújabb, két nagyobb munka között leforgatott opusával sem, amely kevésbé míves képi világával, nyomasztó atmoszférájával, (ir)reális szereplőivel ismét könyörtelenül két táborra osztja majd a nézőket.

A film elkészülési, forgatási háttérsztorijának ismerete nélkül nehéz elsőre eligazodni az ovisok és a felnőttek között szövődő viszonyhálózat útvesztőiben. Az eredetileg három darabosra tervezett, triptichon-szerűen összefüggő filmek kölcsönösen kiegészítenék egymást: a Paradicsom óvódások hétköznapjaiba, a Purgatórium önmagukról mesélő szereplőkről készült casting-felvételekbe, míg a Pokol egy főként amatőr szereplők improvizációin alapuló fikciós világba enged belelátni. Az anyag ilyen formában valószínűleg tényleg csak egy DVD-kiadás, vagy a beígért e-cinema forgalmazás útján nyerhetné el ideális alakját; az idei szemlére nevezett film alapvetően a „pokolba” kalauzol el, mely utazást az óvodásokról készült hosszabb filmből összevágott 13 perc kísér/előz meg.

És az ovisok jófejek; ahogy várható, egyszerre gyermekien viccesek és felnőttesen megdöbbentőek. Amit azonban Boldizsár, Zolika, Niki, Bius és társai még „barátság” címszóval a társas viszonyok kommunikálására és manipulálására használ fel („Te a barátom vagy, te nem”), az a felnőtteknél brutálisabb szexuális és érzelmi játékok formájában örvénylik tovább. Pálfi alig három hét alatt HDV-re forgatott Nem vagyok a barátod című „városi tragikomédiájának” 9 szereplője sivár érzelmi és erkölcsi környezetben tengődik; nemcsak momentán vannak egytől egyig kínosnál kínosabb helyzetekben (csalás, lopás, hazugság, (át)verés elszenvedői vagy elkövetői), de az improvizációk alakította „forgatókönyv” szerint ahelyett hogy kikerülnének a szószból, mindig a hétköznapi pokol újabb és újabb bugyraiba bukdácsolnak át. Kínlódásuk és küszködésük sajátos koreográfia szerint zajlik, melynek következtében az elsőre párhuzamosnak látszó sorsok abszurd összefonódásai fokozatosan lepleződnek le.

Pálfi György: Nem vagyok a barátod

Az összhatás különös, disszonáns egyveleg: az amatőr szereplők saját életéből inspirálódó rögtönzések hol abszurdba, hol groteszkbe hajló, irreális fordulatokat eredményeznek, melyeket egy tudatos, találkozási pontokat beillesztő tervezés szervez „körmagyarossá”. A nyomasztó hangulatot a folyton inogó, kézikamerás kép, a négy férfi és öt nő amatőrségében hiteles jelenléte és a létrehozott szituációk kínossága fokozza, ugyanakkor ez a film nyers és képtelen humorának forrása is. A végeredmény szempontjából pedig nehéz eldönteni, hogy mindez a magyar valóságról (a szinopszis szerint Budapesten vagyunk, 2008 januárjában), avagy improvizáció, valóság és fikció megrendezhetőségéről szól-e, esetleg tanmesét láthattunk a nevelés fontosságáról (A végefőcím alatt egy kisovis énekli a „Ha nem neveltek jól, akkor majd rosszabbak leszünk!” befejezésű, Minden felnőtt volt egyszer gyerek című Bródy-számot)?

Pálfi György: Nem vagyok a barátod

Pálfi épülő életművével kapcsolatban mindig meglepő volt az egyes darabok formabontó, provokatív tematikája, üdítően izgalmas képi világa, mely egymástól elsőre oly különbözőnek tűnő filmeket eredményezett. A Nem vagyok a barátoddal azonban a Hukkle és a Taxidermia univerzumainak közös jegyei is nyilvánvalóbbakká válnak: az ambiciózus koncepció, a fekete humor, az egymáson élősködő, egymást pusztító szereplők, a diadalmas nők és a komor világkép. Az NVB mindezeknek egy kevésbé látványosan sikerült mixe, mely valószínűleg kevesebb rajongót fog vonzani, mint például a Taxidermia, mely kidolgozottságában és stílusában, innen visszanézve maga volt a „paradicsom”.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.