A csillár utazása a bolhapiactól a romházig

Edelényi János: Príma primavera

Visszatérés? Első vagy második lehetőség? A múlt meghatározó, de nem kell mindig ahhoz viszonyítani, hiszen nem mindig ez az, ami meghatározza az új munkát. Mindig lehet tiszta lappal kezdeni – bármelyik film lehet első lehetőség. Edelényi János filmje új út, de biztos alapokon épült. Nem mindegy, hogy első filmnek vagy csupán új filmnek nevezzük?

Szomorú történet rejlik a születés mögött: egy halál. Egy barát halála. A rendező Fehér György emlékének ajánlotta a Príma primaverát, a vetítés után el is mesélte a születés történetét. Temető, a barát temetése. Kern András és Edelényi János együtt voltak jelen, s amolyan „kernesen” elhangzott a mondat: „Na, kövér ember, akkor már mi is csináljunk egy filmet, mielőtt meghalunk…” András elmesélt még egy képet, amit temetőben látott: idős anya tanítgatta középkorú fiát, merre van apja sírja – hogy megtalálja azt a nagy gyermek, ha ő már nem lesz.

Ezzel a képpel indul a Príma primavera: a temető vadgesztenyefái közt sétáló nénivel és fiával. Gábor nem beteg, nem bolond. Csak más ütemben éli meg az idő folyását, csak más nézőpontból látja a világ zaját. Persze van ennek biológiai oka, és van következménye is, érthető, hogy az anyja félti őt, aggódik, mi lesz az ő nagy gyerekével, ha magára marad.

De Gabikát nem kell félteni. Helytáll a bankrablás után is, melyben lelövik édesanyját. Innét kezdődik a nagy kaland, melyen egy fiatal lánnyal osztozik, Jolival, aki a gyilkos rablók sofőre volt. Elindulnak délre, Kiskikindára, a nagymama házába, hogy elbújjanak üldözőik elől. Ez az út az elveszett lelkek útja: két ember, akiknek meg kell találniuk önmagukat. Egymást békítik meg, egymást csiszolják az élethez, gondoskodnak a másikról, vigyáznak útitársukra. Esetlenségükben bájosak, megjelenésükben irreálisak – Joli a pöttyös miniben, magassarkúban rója a hegyet, az öltönyös, szélfútta ősz hajú Gabi meg egy csillárt cipel, ajándékba. A két tájidegen alak humorral és szarkazmussal viseli el a népmesei túra próbatételeit, majd a jól megérdemelt jutalom helyett csak romokat lelnek a nagyi háza helyén. De feltalálják magukat, és rövid idill köszönt életükbe: a helyi vendéglőben kezdenek dolgozni, beilleszkednek, elfoglalják magukat, Joli kertészkedik, Gabi a romokat szépíti, és festeget, ahogy szokott, merthogy egyébként művész. Joli meg egyébként kurva. Volt. De a kis faluban van, aki emlékeztesse, s az idill nem tarthat sokáig.

Szomorkásan indul a film, de aztán könnyed, derűs, kedves történet kerekedik belőle, s ennek két pillére a két főszereplő. A Gabit formáló Lukáts Andor szenzációs: egy pillanatra sem válik mesterkéltté, annyira elhiszem az alakítását, hogy a nap folyamán egy másik filmben furán idegen, mikor hétköznapi embert alakít. Annyira természetes, és olyan bájjal formálja a bohókás művészt, ami miatt minden elismerést megérdemel. Jolit Vasela Kazakova, bolgár színésznő alakítja, aki egy kukkot sem beszél egyébként magyarul, de a szerep kedvéért megtanulta a teljes szöveget, s így született az – első hallásra furán erőltetett, de aztán természetessé váló – akcentus, ami olyan ráadás a filmben, amit megint csak a magyar anyanyelvűek élvezhetnek igazán… A színésznő beszéde, mozdulatai, fintorai által alkotott karakter eleve magával ragadó, kedves és humoros – szeretnivaló figurát teremt. De ketten együtt zseniálisak igazán, mind a szerepek, mind a színészek kiegészítik, sőt, építik egymást.

Erőssége még a filmnek a látvány: tájak, beállítások, díszletek – a természetes és az épített anyag Máthé Tibor képein válik harmonikus egésszé, s ez a parádé nem csap át giccsbe, egyszerűen szép tud maradni.

Persze vannak felróható dolgok, mint minden filmben – a banki jelenet például. Nem tudom, ezt valahogy mindig olyan esetlen filmvásznon látni, valahogy mesterkélt és rideg marad, olyan hihetetlen. Pedig manapság igazán lenne kivel konzultálni, majdnem minden napra jut egy bankrablás Budapesten. De a jelenetnek gyorsan vége, és még kellően a film elején foglal helyet ahhoz, hogy feledni lehessen. Felmerül még a Vajdaság gyönyörű hegyeinek kérdése, de ugyanmár, ez film. Belefér, hogy síkság helyett hegyvidékre tegyük Kiskikindát. Felesleges kötekedés.

Edelényi János sokéves munkája méltó gyümölcsöt termett: egy kedves, szeretnivaló szép filmet, szórakoztatót, humorosat – sorsokról, emberekről mesélőt, mindannyiunk okulására. S hogy mit is jelent a Príma primavera? Hát nem azt, hogy „szevasz, tavasz”.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.