Kis teremben művészfilm, nagy teremben kasszafilm

A III. Filmtettfeszt filmforgalmazásról szóló kerekasztal-beszélgetése*

Jó napot kívánok, Zágoni Balázs vagyok, a Filmtett szerkesztője. A Filmtett-születésnap hagyományához tartozik a rendhagyó kerekasztal. Tavalyelőtt a filmes lapok szerkesztőit sikerült, mint kiderült, első alkalommal, egy asztal mellé leültetni, tavaly a producerekkel folytattuk ezt a sort és idén azt mondtuk, hogy akkor haladjunk tovább a film előállítási láncában és következzenek a filmforgalmazók és a moziüzemeltetők.

Vendégeink ezúttal: Hartyándi Jenő, a győri Mediawave Fesztivál főszervezője és a győri Hrabal mozi üzemeltetője. Továbbá Pruckner Pál, a Budapest Film munkatársa, Schaffer Sarolta, a pécsi Uránia mozi üzemeltetője, és végezetül Balassa Péter, a budapesti Cirko-Gejzír mozi üzemeltetője, illetve az ott működő Másképp filmforgalmazással foglalkozó alapítványnak az elnöke. Kérlek, mutassátok be azt a mozit, céget, alapítványt, amit működtettek.

[Hartyándi Jenő (HJ):] Hat évvel ezelőtt a győri Rába mozi vezetője voltam – ez egy hagyományos mozi volt, ami aztán a plázák megjelenésével csődbe ment. Ezután próbáltunk meg önerőből létrehozni egy artmozit, ez a Hrabal mozi, ez 3 és fél éve működik, napi három előadással. Egy kis mozi, 34 fős. Háttérként tudni kell, hogy a rendszerváltás előtt és utána is néhány évig Magyarországon működött egy mozirendszer: Budapesten is voltak nagy, hagyományos mozik, meg kisebb artmozik. Vidéken annyi volt a különbség, hogy általában a nagy mozik kis termeiben játszották a művészfilmeket, a nagy termekben pedig a kasszafilmeket. Ez a rendszer a plázák megjelenésével látványosan megbukott és azok a hagyományos mozitermek, amelyeket nem sikerült valamilyen formában átmenteni, megszűntek. Ezzel párhuzamosan Budapesten létrehoztak egy artmozi-hálózatot, ami 10 moziból áll, ezek egy részét a Budapest Film üzemelteti. Ám vidéken ez nem történt meg, ott a művészmozi-hálózat mondhatni teljességgel eltűnt.

[Pruckner Pál (PP):] A Budapest Film az egykori fővárosi moziüzemi vállalatnak az utódcége, ami két irányban változtatott: egyrészt bezárta azokat a mozikat, amelyeket nem lehetett működtetni, másrészt abban a szerencsés helyzetben volt, hogy a Fővárosi Önkormányzat elég felelősen gondolta át a mozik helyzetét és ebben talán némi szerepe volt a Budapest Filmnek is. Az önkormányzat és a cég közötti kapcsolat mindig úgy alakult, hogy a szakmai tájékoztatás eljutott az önkormányzathoz, amelynek így volt egyfajta rálátása, jövőképe a mozik tekintetében. Azokat a budapesti mozikat, amelyeket bezártunk, egyrészt el lehetett adni és a pénzt a meglévőkre fordítani, másrészt bérbe lehetett adni másoknak, akik úgy gondolták, hogy mégis hasznosítani tudják azokat. Így megtörténhetett a hagyományos mozipark működtetett részének a korszerűsítése: átépítettünk mozikat, műszakilag rendbe hoztuk őket, illetve beszereltettük a kényelmi berendezéseket. Olyan mozikról beszélek, mint a Puskin, a Művész – amely egy öttermes művészmozivá fejlődhetett, ez volt az első lépcső, vagy a Szindbád mozi.

Aztán jött a Corvin, ami az első multiplex mozi lett Budapesten. A Budapest Film az, aki magyar cégként egyedülállóan részt tud venni a multiplex-hálózat budapesti alakításában. A Corvinon kívül a Mammut 1 és a Mammut 2 fűződik a mi nevünkhöz. A Mammut 1-nek a parkolójára építettünk rá egy mozit, és ott bérleti díjat kell fizetni, a Mammut 2-ben pedig bérleti díj nélkül vagyunk tulajdonosok az épületben, ami azért fontos, mert jelen pillanatban a budapesti mozi-ipar olyan, hogy egyértelmű túlkínálat van minden területen, tehát mind a kereskedelmi mozik, mind az artmozik hálózatában. És bizony akik kereskedelmi mozit üzemeltetnek, ott az üzletházakban lévő komoly bérleti díjak nyomasztják őket. A forgalmazói kínálat pedig annyira megerősödött, hogy ma Budapesten talán Párizshoz hasonló filmkínálatot talál meg az ember.

Mindamellett ugyanezt vidéken nem lehetett tapasztalni. Az ottani önkormányzatok sajnos nem tartották olyan fontosnak a hagyományos mozikat, mint a fővárosi ön-kormányzat. Vidéken, amikor én kezdtem ezt a szakmát, több, mint 5000 mozi volt. Nyilván ez a rendszer nem volt fenntartható, de az a rendszer sem igazán működőképes, amikor a multiplexek mellett nem létezik az országos artmozi-hálózat alternatívája. Hadd mondjak egy példát, forgalmazói szemszögből: ha egy művészfilmnek 20 000 nézője van Magyarországon, akkor abból jó esetben 6000 keletkezik vidéken, noha az ország nagy része a vidéki városokban lakik, és nem Budapesten.

[Schaffer Sarolta (SS):] Pécsett három nagy mozit üzemeltett az Intercom: a Parkot, az Urániát és az Apollót. Ami-kor megnyílt a Cinema City, ami egy tíztermes pláza, akkor kivonult az Intercom, és ezek a nagy mozik bezártak. Így ajánlhatta fel a Pécs TV, hogy ő üzemeltetné az egyiket – amúgy a helyi tévé és mozi együttműködése ritka dolog Magyarországon. Létrehozott egy üzletágat, aminek én lettem a vezetője, ily módon tulajdonképpen két hétig volt zárva az Uránia mozi. Ez a belváros peremén lévő mozi játszotta egykor a legkommerszebb filmeket, 620 férőhellyel, egy teremben. Ezt lecsökkentettük 467 férőhelyre, megnöveltük a széktávolságot és profilt is váltottunk, átálltunk a művészfilmekre és az igényesebb kommerszfilmekre, fesztiválokra, filmnapokra. Próbáltam nem mozgóképes rendezvényeket is behívni a moziba, ez ma már hagyománnyá lett: ártalomcsökkentő fesztivál, szenvedélyek napja, kiállítások, színházi találkozók alkalmával színházi darabok mutatódnak ott be, illetőleg koncertek vannak. Elkezdte tehát a város használni a mozit, mostanáig sikeresen és ez egy különleges dolog, főleg a vidéki artmozi-hálózatokhoz képest, az Uránia idéntől Europa Cinemas tag is lett.

[Balassa Péter (BP):] A Cirko-Gejzír 1994-ben alakult, amikor néhány barátommal kitaláltuk, hogy legyen egy kis mozi, majd kigondoltunk rá egy közhasznú alapítványt, hogy működtesse azt. Hatalmas munka volt, és fárasztó, de sikeres. És már akkor megérte volna, ha csak egy hétig marad nyitva, de úgy tűnt és ma is tűnik, hogy nem egy hét lett belőle. Az alapítvány elkezdett filmeket is forgalmazni, tavaly már 10 filmet hoztunk be az országba. Persze ezek nem közönségfilmek, hanem inkább szerzői filmek. Én is féltem a magyar mozipiacot, mivel Budapest meg a vidék teljesen szétvált. Az is elgondolkodtató, ahogyan ma folyik a forgalmazás: hetente megjelenik 7–8 film, ebből problémák lesznek nagyon rövid időn belül.

Hogyan ítélitek meg: az, amivel foglalkoztok, mennyire egy művészi, vagy bármilyen jellegű küldetés, és mennyire üzlet? És ez a kettő hogyan fér, illetve nem fér meg egymással?

[HJ:] A mozi mindenképpen üzlet, a nagyobb forgalmazóknak biztos, mert nyilván profit reményében csinálják. Az üzemeltetőknél meg nagyon széles a paletta. Egyrészt megmaradtak a hagyományos üzemeltetők, akik régi vágású gondolkozással rendelkeznek, és próbálnak ugyanúgy működni, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt. És vannak olyan független, vagy kvázi független szereplők, akik így felbukkantak, mondjuk a Cirko, akik kultúraközpontúbban próbálnak forgalmazni.

[PP:] A Budapest Filmnek összesen 6 mozija van, ebből kettő – a Corvin és a Mammut – kereskedelmi mozik, ezek sok pénzt hoznak, de sokat is visznek el. Nem akarok üzleti titkokat kifecsegni, de a tavalyi volt az első olyan év, amikor a filmforgalmazás hozta a tervét, a mozik viszont nem hozták a tervüket. Ez nem azt jelenti, hogy veszteségesek voltak, de nem hozták azt a pénzt, amit hozniuk kellett volna, mert van egy bizonyos látogatói visszaesés, és egy komoly konkurenciaharc a budapesti mozikban.

Ezen túlmenően sajnos van egy rossz rétegződése a nézőknek: egyre fiatalabb korosztályok járnak moziba és ez a tény a művészfilmek tekintetében is „hígítja” azt a kört, amiben mi válogathatunk, így időnként kénytelenek vagyunk kommerszebb területekre tévedni, akkor is, amikor a művészfilmekre gondolunk a vásárlásoknál. Másrészt pedig a plázákban csakis olyan filmeket lehet bemutatni, amit a 15 és 25 év közötti korosztály néz, alapvetően amerikai típusú sikerfilmeket. Ezeknek a moziknak az üzemeltetése komoly költséget jelent, így hogy sok pénzt kell kérni a jegyekért, ezáltal sokakat kizárnak a nézői körből, mert egyszerűen komoly rétegek vannak, akik nem tudják megfizetni a multiplexek 1000 forintos helyárait.

Esetünkben a Puskin, a Művész és Szinbád mozi az, ami abszolút rentábilisan működik. De a picike mozik, mint a budapesti Tabán, vagy a győri Hrabal, nem is működhetnek rentábilisan, és ezen a ponton lépnek be a támogatások, ezek működtetése a Filmszemlén kinyilvánított kormányzati akaratnak megfelelően látszik változni, jó irányba. Végre egy olyan összeget lehet kapni magyar filmek forgalmazására, amivel jobb reklámot és több kópiát lehet csináltatni már egy átlagos magyar filmből is, hát még azokból, amelyeknél az ember abban bízik, hogy a közönség szeretni fogja, mert ott még egyedileg is lehet pénzt kérni. Mindjárt problémák is adódtak egyébként ezzel, mert azok a magyar filmkópiák, amelyek a multiplexekbe kerülnek be, nem kaphatnak támogatást. Ez egyrészt butaság, másrészt felháborítónak is tartom, hiszen a magyar filmnek ott kell lennie a piaci versenyhelyzetben is, és ha olyan filmek vannak, amelyek be tudnak kerülni a multiplexekbe, azok fogják a mozdony szerepét játszani a filmgyártásban.

Tovább megyünk. Sacit kérdezném, hogy az Uránia esetében hogyan tud érvényesülni valamilyen üzleti stratégia?

[SS:] Három évig szépen működtünk, de ha nézőszám-visszaesés történik az országban, azt mi is megérezzük. Pontosan ezért lett kitalálva, hogy bekerüljenek az igényes kommerszfilmek is. Az Uránia mozi ars poeticája az akart lenni, hogy hagyományos mozi, ami azért a kortárs kulturális kínálatból is szelektál. Minden nap van gyerekfilm, ebbe belefér Walt Disney-től kezdve a Hugó, a vízilóig meg a Lolka és Bolkáig minden. Naponta van művészsáv és szinte minden nap vetítünk igényes kommerszfilmet is.

Ám nem nagy üzlet vidéken mozizni, mert egyrészt a támogatásokkal együtt is az első két évben az Uránia mozi nyereségét az jelentette, hogy a fennmaradt összegből áthúzattuk – tehát nem kicseréltük – a székeket. A filmek szállítása pedig több millió forintba kerül és vidéki mozi-ként teljesen ki vagyunk szolgáltatva a forgalmazók – szerintem nem létező – koncepciójának. Meggondolatlanul kerülnek filmek a multiplexekbe, illetve nem kerülnek oda. Az Amélie csodálatos élete egyáltalán nem ment jól Pécsett a multiplexben, míg az Urániában működött. Mondok egy ilyen kulcsfilmet, ami a Blöff, az is a plázába került, jó, természetesen amerikai film. Egy nap alatt nem termelt annyit a pláza, mint egy előadás alatt az Uránia mozi, ahova egy hónappal később érkezett a kópia. Hiába ismerem én jobban a várost, a nézőimet, ezek után sem történik semmi, mert tényleg csak egy dolog szent, hogy minél előbb pénzhez jussanak.

Területi szolgáltató is lévén, még 17 másik mozi tartozik hozzám, kis falukban, illetve Pécsnél kisebb városokban, ahol azt figyeltem meg, hogy attól függ a mozinak a működése és a látogatók száma, hogy ki a gazdája a mozinak. Ugyanaz működik, hogy ki ismeri a saját faluját, városát, és hogyan képes kommunikálni velük. Van egy icipici falu, ott mindent megnéznek, nem is értem, hogy miért. És ott van Mohács, körülbelül 30 000 lakossal, ahol csak kommerszfilmet néznek meg, és nem hajlandók befogadni mást. Szóval nagyon érdekes: amilyen a gazda, olyan a háza.

Megtörtént-e az, hogy a bennetek élő üzletember szembekerült a kultúremberrel, aki nagyon szeretett volna egy hihetetlenül veszteséges, de jó filmet megvenni, megszerezni, vagy levetíteni?

[BP:] Nem, nálunk nincs ilyen. Az van, hogy nincs üzlet. Teljesen ki van zárva. Egy közhasznú alapítvány vagyunk, és nincs üzlet. Mi abszolút radikálisan csináljuk ezt az egészet. Nem néztünk még félre, és mindig csak olyan filmeket vettünk be, amelyek ténylegesen értékes alkotások. Persze azt tudni kell a Cirkóról, hogy a fenntartása megaveszteséges, de a mögötte lévő alapítvánnyal állandóan pályázunk és egyensúlyozunk.

Azt hiszem, a Budapest Filmnél némiképp más a helyzet.

[PP:] Nagyon nem más. Én eljutottam oda, hogy van egy szakmai, meg egy saját emberi ízlésrendszerem és az egyik nem föltétlen jobb, mint a másik. De a Budapest Filmnél, és most már filmforgalmazásról beszélek, az évi 40–45 bemutatott filmnél olyan nagy engedményeket nem teszünk. Persze jó lenne, ha az ember mindenféle filmet tudna forgalmazni, de a külpiac nagyon beszűkült, hiszen a nagy stúdiók filmjeit gyakorlatilag két cég foglalja le. Elsősorban az Intercom, aki a magyar mozipiacnak a nagy részét uralja, a másik az UIP, aki szintén a nagy amerikai stúdiókat szolgálja ki. Egy néhány évvel ezelőtt még el lehetett csípni egy-egy kasszafilmet, ami egy olyan cégnek, mint a Budapest Film, azért jelentett könnyebbséget, mert keresztfinanszírozni tudtunk belőle művészfilmeket. Tehát amikor egy Notting Hill vagy Bean című filmet bemutatott a Budapest Film, akkor egyrészt nem kellett olyan nagyon megalkudnia önmagával, mert ezek viszonylag konszolidált kommerszfilmek, másrészt annyi bevételhez jutottunk belőle, hogy abból nagyon sok művészfilmet tudtunk megvásárolni és bemutatni a mozikban. Mert azoknak a nagy része viszont hasznot semmiképpen nem hoz, még támogatással sem. Ilyen tekintetben mindannyiunk az üzleti világban él, hiszen a Cirkónál is nyilván a támogatásokat bevételekként kezelik, és így tudnak nullára kifutni.

[Jakabffy Samu:] Az a folyamat érdekelne, ahogyan kiválasztjátok a forgalmazásra szánt filmjeiteket..

[BP:] Először is ki kell menni a filmfesztiválokra. Vannak A kategóriájúak – Cannes, Berlin, kisebbek, mint Rotterdam, és van két nagy filmvásár, egy Európában, Milánóban, meg egy Los Angelesben, Amerikában. Ha amerikai filmet szeretnél megvenni, akkor Los Angelesbe mész, ha meg mondjuk dél-koreait, akkor Milánóba. Beszélsz a jogtulajdonossal, aki a világjog fölött rendelkezik, és egy piacon levő alkudozásnak a végeredménye az ár. Az ember vagy ismert neveket vásárol, vagy nekivág a még ismeretlenek forgalmazásának. A Budapest Film például felépített rendezőket, bemutatott Magyar-országon olyan rendezőket, akikről senki nem hallott, és mondjuk Hal Hartley-t Budapesten és Magyarországon többen látták, mint Amerikában és New Yorkban. Peter Greenaway-t is pont így építették fel. Nagy munka, sok pénz kell hozzá, de hatásos, mert idővel megtérül.

[PP:] Az én kollegáim most vannak kinn Cannes-ban és nézik a filmeket. Szakmájukat tekintve ők üzletkötők és az a dolguk, hogy a fesztiválok előtt búvárkodjanak, jelen legyenek a filmvásárokon, és mindenhol, ahol promókat vetítenek. Ismerniük kell a filmpiacot és tudniuk kell, hogy mit lehet megvenni és mit nem. A másikfajta üzleti viszony a magyar filmekhez kötődik, ahol egyrészt a Filmszemlén nézzük a filmeket, másrészt időnként már a forgatások előtt eldőlnek a dolgok. Egy film tehát vagy üzleti tárgyalások és licitek alapján kerül oda egy-egy forgalmazóhoz, vagy pedig közszolgálati, méltányossági alapon.

[Kelemen Attila:] Nagyságrendileg mennyibe kerül az új Mátrixnak a forgalmazása?

[PP:] Igazából nem tudjuk, bizonyos dolgokat nagyon titokban tartanak. Annyira rejtélyes már ez a Mátrix című film, hogy a díszbemutatón való részvétel feltétele a motozás volt, nehogy digitális kamerával fölvegyük a vetített filmet. Ha számolásba kezdünk, szerintem ez a film olyan 600 000 nézőt fog produkálni Magyarországon. Tessék ezt beszorozni olyan 260–280 forinttal, az 180 millió forint, ennyi csak a kölcsöndíjakból származó bevétel, és ez a forgalmazóé. A forgalmazó olyan 10–15 százalékot tarthat meg ebből, miután a magyarországi költségeit levonta, a többit, egy csekken kiküldi az eredeti jogtulajdonosnak. És ha jól tudom, talán még jogdíj-ként is megy ki, ami egy biztonságosabb adózási rendszert jelent. Szóval ezeken a filmeken tényleg lehet keresni. Annyit még hozzátennék, hogy Magyarországon évente kb. 40 olyan film van, ami legalább 100 000 nézőt bevonz a moziba, miközben még bemutatnak 220–230 filmet. Nagyokat lehet tehát bukni, 20–25 millió forintokat simán, egy kereskedelmi filmmel, aminek a magyarországi forgalmazási joga 40 000 dollártól 100 000-ig terjed.

[HJ:] Én még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet, arra, hogy milyen a hozzáférhetőség a filmművészeti értékekhez. Ugyanis a régi, hagyományos filmértékek bemutathatatlanok ma Magyarországon. Csak a filmarchívumban vannak kópiák, azokat természetesen nem lehet onnan kihozni. Legfennebb a saját mozijukban, az Örökmozgóban tűzik őket néha műsorra, de teljesen reménytelen, hogy egy vidéki moziba elvigyük őket. Tehát a fiatal generáció, az ottani tinik, egyszerűen nem tudnak alapfilmeket megnézni, mert ezek hozzáférhetetlenek. Nem tudom, hogy Romániában mennyiben különböző a helyzet.

Változási lehetőséget abban látnék, hogy a forgalmazóknak is fölhívni a figyelmét erre. Tudom, hogy ez jogilag szinte megoldhatatlan: a filmeket 35-ös kópián lehet megszerezni mozivetítési joggal, a videókat meg a DVD-ket viszont csak otthoni, magánhasználatra árulják. Mégis ezek a hordozók jelentik az egyetlen reális lehetőséget arra, hogy a filmművészet nagy alkotásait egyáltalán meg lehessen ismertetni.

[PP:] Mi például tavaly elkezdtünk magyar filmeket DVD-n forgalmazni, nyilván a Budapest Film kínálatából. A Valami Amerikával kezdtünk, következett az Üvegtigris, a Moszkva tér. Most sorra jelentetjük meg a magyar filmeket, ami azért könnyíti meg az én munkámat, mert egyre több filmklub képviselője jelentkezik nálam is, hogy vetítenék a filmjeinket, de nincs 35-ös vetítőjük. És én akkor szoktam adni egy DVD-t, ha éppen van. Például a Bánk bán című film esetében van már 6000 olyan nézőm, akit az egyetlen nálam lévő DVD-vel értem el.

Ugyanakkor én, mint forgalmazó, egyáltalán nem örülök ennek, mert nagyon sok mozinézőt veszíthetek így, és maga a néző is sokat veszíthet. Tehát még ha DVD és kivetítő is van, azért a filmek nagy része bizony a vászonra kívánkozik. Ez mindenképpen egy másodlagos megoldás.

Köszönöm szépen, ezzel végére értünk a beszélgetésnek. Befejezésként annyit, hiányzott erről a beszélgetésről egy hazai forgalmazó, aki elmondhatta volna, hogy Romániában mi a helyzet. De talán jövőre erre is sor kerül.


*A beszélgetés rövidített, szerkesztett változata



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.