A moped-rablás nem kifizetődő

Arno Dierickx: Bloedbroeders / Véres barátság

Azt kell mondanom, hogy Arno Dierickx alkotása nem hagyott bennem pozitív érzéseket. A felvezető képsor, melyben egy koponyát gereblyéznek ki egy eldugult pöcegödörből, a film pszicho-thriller jellegét hivatott érzékeltetni, amit egyébként a rendezőnek csak hatalmas küszködések árán, egy-egy pillanatra sikerül csak elérnie.

A történet a 60-as évek Hollandiájában játszódik. Simon (Erik van Heijningen) a minden tekintetben átlagosnak nevezhető 16 éves srácok mindennapjait éli: osztályelső az iskolában, a család kedvence, szobájában a csillagokról álmodozik, egyszóval állapota az idill határát súrolja – nyilván azért, hogy a későbbi események annál nagyobb kontraszttal keltsenek hatást. Ám a történetvezetés szempontjából eléggé mesterségesnek hat az egész film, s ezért már meg sem lepődünk a kiszámítható fordulóponton, amikoris „hősünk” vásárolgatás közben egy lemezboltban találkozik Arnout-val (Matthijs van de Sande Bakhuyzen), a tipikus „mindent megtehetek, mert gazdag vagyok”-fiúval, aki, bár megvehetné az egész boltot, mégis azzal üti el az idejét, hogy lemezeket csór.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

Nos, Simon kapva kap az alkalmon, hiszen végre egyszer ő is menő lehet és segít Arnout-nak, fedezi őt. E cselekedetével akaratlanul is tagja lesz a négytagú bandának, ami Arnout szadista tesójából, Victorból (Derk Stenvers) és az emberi tapintat terén igencsak fogyatékos Ronnie-ból (Sander van Amsterdam) áll. Innentől kezdve folyamatosan kapjuk arcunkba a klisékkel megtűzdelt, kicsapongásokat bemutató képsorokat. Sört lopnak, cigiznek – és elcsennek egy mopedet. Ez utóbbiért igencsak kár, hiszen a rendőrség berág miatta Ronnie-ra, sőt, ezt a tettet édesapja is csak egy kiadós nadrágszíjas veréssel tudná honorálni. Szegény bőrkabátos barátunk – inkább az apai szigor, mintsem a zsaruk elől menekülve –, Arnot és Victor kisebbfajta palotájának a padlásán keres menedéket, bízva a „baráti” együttérzésben. A villában egyre többet lógó Simon meg is győzi Arnou-t, hogy Ronnie maradhasson egy kis ideig. E nagylelkű gesztus után még azt is hihetnénk, hogy Simonba legalább minimális jellemet sikerült nevelniük szüleinek, ám nagyot kell csalódnunk.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

Miután a fiúk már nem tudnak mit kezdeni magukkal és megunják fent dekkoló „barátjukat”, módszeresen kiéheztetik, majd egy-két próbálkozás után végül megölik egy fejszével. Mindezt persze úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Érdekes módon a fenti remeteségben leledző Ronnie leépülési fázisai olyan mély, művészieskedő giccsparádéval vannak felépítve, hogy nem is gondolná az ember, hogy az írók kifelejtenek bármiféle jellemfejlődést. Igaz, hogy mire fény derül a fiúk valódi énjére, már vége is a filmnek, egy gyilkosság pedig igazán kevés ahhoz, hogy bármelyikük is elgondolkodjon az élet értelmén. Úgy látszik, a kor fiataljainak nem a kimagasló intelligencia volt a legfőbb erénye. Fel nem tudom fogni, hogy a kezdetben talpraesett, vagány Ronnie-ból hogy lesz a végére egy összetört, agyatlan emberi roncs, aki meg sem próbál kitörni a helyzetből, sőt inkább egy jó kis zsarolással tartósítja azt.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

Valójában egyetlenegyszer lepődtem meg az egész film alatt, és ez az ominózus fiúcsók alatt történt, aminél logikátlanabb fordulatot el sem tudtam volna képzelni. A pedáns vezéregyéniség Arnout-t gyengéd érzelmek fűzik Ronnie-hoz – amire sem előtte, sem utána nem történik utalás. Ez a pont végleg kijózanított abból a reményemből, hogy a film második felében bepótolják az első rész kudarcait.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

Mellékszálak tömkelegével tesznek kísérletet a dramaturgiai lyukak befoltozására, ilyen például Simon vonzalma Arnout barátnője iránt – persze mondanom sem kell, hogy ezt a minimálisan kedves dolgot is brutálisan a földbe tiporják. Egyébiránt érthető, hogy Frederique (Carolien Spoor) kifogásolja, hogy füvet tömjenek a szájába, de az a tény, hogy Simon (noha állítólag szerelmes belé) szintén segédkezik ebben, végleg megnyugtatja a nézőt, hogy bizony rosszul választottak, amikor megpróbáltak vele azonosulni.

Kép a Bloedbroeders / Vértestvérek című filmből

A film képi világára és az atmoszférateremtésre azonban nem lehet panasz, teljesen hitelesen adja vissza a 60-as évek Hollandiájának jómódú, kicsit kattant családtípusának mindennapjait. Érdekes megemlíteni, hogy a film valós eseményeket dolgoz fel – bár ez egy jottányit sem emel értékén. Vasárnap délutáni tévéfilmnek nem is rossz, egyébként pedig felejthető.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.