Nyolc napig kicsit majális volt

Mediawave Filmfesztivál – Győr, 2009. április 25-május 2.

Tizenkilencedszer, 8 napon át. Különleges utazás volt: a Holdra szálltunk és Zimbabwe homokján táncoltunk anélkül, hogy kitettük volna a lábunkat Győr belvárosából. Persze nem csupán képben jártuk be a világot, hiszen a fesztiválon, mint mindig, kulcsszerepet kapott a zene: az argentin tangó, a szibériai torokhang, az amerikai szaxofonszó…

A két főszereplő művészeti ág a fesztivál egy programpontján direkt módon is összekapcsolódik: a zenei filmblokk mindig tartogat meglepetést, de ennél idén volt egy még koncentráltabb mozzanat is: ha a fesztiválszignál klipje alatt élőben szól a szenvedélyes dél-amerikai dallam, az egyszerűen hátborzongatóan jó.

Mediawave 2009

Kevés kiemelkedő és egy életre megjegyezni való alkotás versenyzett, de  ebből ugye elég is egy-egy kategóriánként, csak hogy a zsűrik dolga is könnyebb legyen. Zsűriké, mert volt idén három is: egy a kis- és nagyjátékfilmekre (Alan Heim, Nyakó Júlia, Vivi Drăgan Vasile), egy minden egyébre (Mészáros Péter, Phil Mulloy, Andrey Paounov) és a diákzsűri (Bessenyei Kati, Forgács Nóra Kinga, Kiss Dorottya) is dolgozott, ahogy azt már megszokhattunk.

De mi lehet a siker titka? Mivel győzhet meg egy film neves szakembereket, miben lehet manapság újat mutatni? Témában nagyon nehéz, de nem is kell az alkotónak világmegváltó gondolattal előállnia: felesleges. Egy-egy ötlet lehet kiugró, de önmagában ez még nem elég: a kidolgozott dramaturgia, a harmonikus képi megvalósítás elengedhetetlen. Azért akadt mégis film, ami meglepő és sikeres tudott lenni már ötlet szintjén is: A következő emelet, Denis Villeneuve kisjátékfilmje egy pompás vacsora zabálásba fulladásának képiesítése. Persze nem csupán ennyi: a fejedelmi ételek bizarr közelikben megmutatva inkább hátborzongatónak tűnnek az asztaltársasággal, a helyszínnel, a lakájokkal és a zenekarral egyetemben, de tökéletes a képi összhang, és az „akció” is meglepő – a torkos bagázs asztalostól, csillárostól egyszercsak egy emeletet zuhan… A kanadai rendező egyszerű, de precízen kivitelezett ötlete el is vitte kategóriája fődíját.

Boris Mitić: Viszlát, hogy vagy?

Szintén egyszerű, de zseniális ötlet megvalósulása a Viszlát, hogy vagy? című dokumentumfilm Szerbiából. Boris Mitić rendező hosszú évek gyűjtögetésének eredményéből komponálta iróniával fűszerezett, bájos szerbiai helyzetjelentését. Aforizmákat és abszurd képeket szerkesztett egybe, s tette ezt úgy, hogy a „montázs” követhető dramaturgiával rendelkezzen, és a képi világ véletlenül se szakadjon el a szövegtől, sőt. Kiváló, tanulságos szórakozás egy egész órán át – el is vitte a Mediawave fődíját.

Van még egy fegyver, ami nagyot lendíthet a film fesztiválsikerén: a nevetés. A humor, az irónia, a szarkazmus… Bármi, ami kibillenti a nézőt a süppedésből, ami meg tudja mozgatni az agyakat a monoton, mechanikussá váló filmnézés apadt pillanataiban. Beszélgettem zsűritagokkal, mindannyian alátámasztották, hogy nehéz dolog ez: végignézni ennyi filmet, nem mehetsz ki és nem kapcsolhatod ki a DVD-lejátszót akkor sem, ha egy film bűnrossz – pedig kimondottan ilyen „fájdalmas nézni”-film itt nem is nagyon akadt, csak a fárasztóan közepes monotonitás… Kell hát az a nevetés, kell a felszabadult mosoly, nem csak azért, hogy a hivatásos moziban ülőknek könnyebb legyen, hanem mert az jó.

Veit Helmer: Abszurdisztán

A díjazott nagyjátékfilmek mindegyike nevetést fakasztott. A legjobb címkét az Abszurdisztán nyerte el, de nem is részletezem a sehonnai sivatagi falu lakóinak vízért és szexért folyó küzdelmét, hiszen Jankovics Márton kritikája már foglalkozott a filmmel itt a Filmtetten. Viszont a diákzsűri és a legjobb színészi alakítás díjával kitüntetett nagyjátékfilm, a Moszkva, Belgium még Filmtett-szűz, szóval eshet róla néhány szó. A romantikus komédiaként aposztrofált alkotás igazán kedves és könnyed vígjáték: egy negyvenes családanya esete a kicsapongó művészférjjel és a nagyszájú, de anyuci-kicsi-fia kamionossal. S amint már mondtam, itt sem a mi, hanem a hogyan volt a nyerő. Szenvtelen kis hétköznapi történet Barbara Sarafian kiváló játékával, ami persze súlyos dolgokról beszél, a tipizált középosztályba nyúl, de érintése egy pillanatra sem sértő vagy bántó. A humor nagy fegyver…

Zune Kwok: Az élet egy napja

Mielőtt megfeledkeznénk róla, mert már annyiszor láttuk és annyiszor szerettük – sőt, már annyi díjat is hazavitt az elmúlt évben: Gigor Attila A nyomozója a legkiemelkedőbb egyéni kitüntetésekkel dicsekedhet a Mediawave sokat látott nemzetközi zsűrije jóvoltából: a legjobb rendezés és a legjobb operatőr cimkék Gigor Attila és Herbai Máté pedigréjére kerültek.

Volt viszont egy érdekes trend a nagyjátékfilmek közt: mindegyik a családot választotta alapproblémájául: némelyik horizontálisan, párkapcsolati szinten nyúlt bele, de a többség a szülő-gyermek aspektusról mesélt, sokszor keserű felhanggal. Dicsérendő, hogy ennyi alkotó bele mer piszkálni ebbe a kényes miliőbe, az a baj viszont, hogy mindannyian létező és közhelyes mozzanatokat ragadnak meg. Talán generációs kérdés ez, s ezek a fiatal filmesek mind elismerést érdemelnének azért, hogy akarva-akaratlan megfogalmaznak sokat rejtegetett kérdéseket, sokszor eltussolt gondokat. Egy nem díjazott kisjátékfilm, a líraiságával, csendjével ebbe a sorba illeszkedő Az élet egy napja Zune Kwok munkája, hongkongi pillanatokat villant fel, egy nagymama munkás hétköznapját mutatja be. Szomorú, borongós, de szép munka. Csakhogy ebben a versenyben a líraiság kevés volt. Ahogy kevés volt Nemes Gyula szédületes képekkel elmondott kompakt húszpercese is a Kopaszi-gát 10 évéről: nem tudott díjat hazavinni. Kategóriájában szintén a nevetés nyert: a Szukaakadémia Alina Rudnitszkaja rendezésében bepillantást engedett egy olyan képzésbe, amely tanácstalan orosz nőket kalauzolt a hódítás útján. Hát, sokszor kiábrándító a valóság, de a filmnyelvi irónia működik.

A fesztivál érdekes színfoltja volt a kísérleti filmes blokk, a nagyzsűrit annyira lekötötte, hogy díjat sem adott, inkább egy bizarr képi világú animációs filmet húzott át ebbe a kategóriába: egy beteg észt munka (A ruha, r. Jelena Girlin, Mari-Liis Bassovskaja) lett a győztes – s a nő és ruhájának meséje talán még bele is illik a kísérleti kategória felhozatalába: nyikorgó sportcipők, színorgiában táncoló Nora (a diákzsűri legalább értékelte, különdíjat kapott a feltörekvő generációtól a Nora című film), hangfrekvencia-játékban életre kelő „medúza-lány” és a vendéglátás etikettje közé. Szerethető filmek, akkoris...

Jelena Girlin, Mari-Liis Bassovskaja: A ruha

És ha már animáció, akkor már cickányszex, de gyorsan! A Csodálatos természetünk Tomer Eshed munkája, és garantáltan senki nem feledi a mátrixos mozdulatokkal élet-halál harcot vívó kis dögöket… Ebben a kategóriában is kétfelé vált a mezőny: a lírai és a humoros oldal küzdött egymással, és a nevettetés megint lenyomta a költőiséget. Díjat a szlovák Michaela Copikova kapott, mert Zokniról és szerelemről mesélt. De nem feledhetjük a mindig emlékezetes észt iskola munkáit (Dialogos, Gabriella Ferri nélkül az élet), a Szex teljes mellbedobással sorozat aktuális részeit, a Keményborító és Puhakötés tragikus történetét, vagy A feledékenység teájának lírai képeit sem.

Tomer Eshed: Csodálatos természetünk

Szerettünk filmeket, szerettünk filmeket nézni, jól éreztük magunkat: 8 napig kicsit majális volt. Köszönjük, Mediawave, tizenkilencedszer is. Köszönjük a rendkívüli utazást, képben, zenében, térben és időben egyaránt. De ne feledjük, a nyerteskoktél: egyszerűségre törekvés, kidolgozott dramaturgia, képi rendezettség, harmónia és humor. Ne akarjuk megváltani a világot, csak szórakoztassunk, szívből.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.