Látogatás Pejó Róbert Látogatásán Látogatás Pejó Róbert Látogatásán

Kamerás gyilkos a nádasban

Látogatás Pejó Róbert Látogatásán

A Dallas Pashamende rendezője, Pejó Róbert legújabb filmjében négy embert zár össze egy tóparti házba. A Látogatás Thomas Glavinic Der Kameramörder (A kamerás gyilkos) című német nyelvű regénye alapján készül, a Velencei-tó Szúnyog-szigetén építettek fel a film kedvéért egy idilli házikót, de néhány hét múlva újra a természeté lesz minden.

A stáb összesen 7 hetet töltött az idilli környezetben. Az első 2 hét során leginkább próbáltak, nem feltétlenül a filmhez kapcsolódó jeleneteket, inkább helyzetgyakolatokat végeztek, szokták a kontextust, egymást, a helyzetet, a szituációkat. A környezet lenyűgöző: a Szúnyog-sziget teljesen érintetlen természetvédelmi terület, körös-körül nádas és békakuruttyulás mindenhol. Itt bújik meg a Stork Csaba által tervezett lapos tetős design-villa: a házikót egyenesen a vízre építették, egyik oldala csupa üveg, a tolóajtókon át egyenesen a hűs tó vizébe léphetünk ki. Hátul kis veteményeskert, csónakház, elöl stég és egy kedves csónak. Irigylésre méltó élettér, ám a falnak támaszkodva hamar kiderül, hogy az egész ház csak díszlet, és beton helyett főleg habszivacsot használtak, hiszen a forgatás végeztével a ház szőrén-szálán el fog tűnni. Néhány lelkes és felháborodott környezetvédő már be is tévedt a forgatásra, de az alkotók mindenkit megnyugtatnak: itt nádas volt és nádas lesz mindörökké, semmi sem fog emlékeztetni arra, hogy itt egy magyar film forgott 7 teljes héten át.

A sztori szerint a magyar Sonja és az osztrák Thomas nyaralója ez a kis paradicsom a Fertő-tónál, húsvétozni ruccannak át Magyarországra. A Dallas Pashamende 7 éven át készült, hányatatott forgatásától (környezetvédelmi bírság, felfüggesztett börtönbüntetés) hangos volt a sajtó: a Látogatás gyártási szempontból egyszerűbb történetnek ígérkezett, de végül mégsem lett az. A Fertő-tavi forgatás Pejó Róbert rendező szerint kivitelezhetetlen lett volna, hiszen mindkét ország környezetvédelmi hozzájárulására szükség lett volna, és a filmes eszközök szállítása miatt is a Budapesttől számított ésszerű távolság volt a döntő érv a Velencei-tó mellett. „Úgy gondoltam, hogy ennek a történetnek egy olyan helyen kell forognia, ahol kilométerekre nincs semmi. Elég hamar kiderült, hogy a házat meg kell építeni, mert nem fogunk találni olyat, amilyet elképzeltem. A ház építése nagyon komplikált, engedélyeztetésekkel terhelt folyamat volt, sok harc volt a hatóságokkal és a külföldi koprodukciós partnerekkel is, de nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, hogy a ház végül itt van és így néz ki” – mondta Pejó Róbert rendező, aki 3 és fél éves előkészítés után, áprilisban kezdett neki a forgatásnak.

A Látogatás története a felszínen pofonegyszerű: két házaspár együtt tölti a húsvéti ünnepeket, ám egy rejtélyes gyerekgyilkosság, és egy arról készült videófelvétel teljesen felkavarja a párkapcsolatok állóvizét, és mindannyian kénytelen újragondolni életüket. Pejó Róbert produceri felkérés útján került kapcsolatba a történettel, de most már sajátjának érzi: „Thomas Glavinic Der Kameramörder (A kamerás gyilkos) című regényének adaptációja, de szerzői filmnek érzem, mert annyi saját munkát raktam bele, a forgatókönyvnek társírója is vagyok. Az én vízióm fog a vászonra kerülni.”

A regény egy hétvége története: régi barátok hosszú idő után újra találkoznak, és ugyanezen a hétvégén egy rejtélyes gyerekgyilkosság borzolja a helyiek kedélyét. A kényelmes, idilli terveket teljesen felborítja az eset, pszichodrámába vált a történet: mindenki gyanús, klasszikus macska-egér játék kezdődik tettes és áldozat között. „A regényben nagyon erős a médiakritika, a külvilág nagyobb és fontosabb szerepet kapott a történet folyásában. Beszéltem Thomas Glavinic íróval erről a pontról, és egyetértett velem, hogy a regény nem erről szól. A manipulációról szól, és nem a média manipulációjáról, hanem az emberi manipulációról. Kidobtam azokat a részeket, amelyek kívülről befolyásolták volna a történet menetét, inkább a belső történésekre szerettem volna koncentrálni – magyarázta a rendező. – A film számomra a paradicsomból való kiűzetésről szól. Van két ember, aki felépíti az idillt, és két másik ember nagyon könnyen lerombolhatja azt. Felborul a közösnek gondolt harmónia, a közösnek gondolt erkölcs. A Látogatás az emberi kapcsolatokról szól, illetve éppen azok hiányáról, hogy mennyire nem ismerjük, nem ismerhetjük az embert, akivel egy fedél alatt élünk.”

A film tehát ebből a szempontból jelentősen különbözik a regénytől, és talán akik ismerik a regényt, csalódni is fognak, amiért az előbbiben nincs megjelenítve az az erőszak, ami a regényben szövegszerűen megvan. „Az erőszak az emberek fejében történik meg. A média azért rossz, mert az ember rossz, erre van igény, hogy ezt mutasd be.” A történetben egy rossz minőségű, szemcsés videófelvétel kerül fel az internetre, amelyen helybéli gyerekeket kínoznak. „Nem látjuk, hogy mi történt ezekkel a gyerekekkel, mert azt gondoltam, hogy már annyira hozzá vagyunk szokva az erőszak látványához, hogy talán éppen így lesz hatásosabb, ha csak hallom, ha csak végignézem, hogyan érinti a dolog a főszereplőket. Így sokkal fájdalmasabb, mintha leforgattam volna a hatásvadász, erőszakos jeleneteket.”

A Lotus Film, a Cobra Film és a Mythberg Films osztrák–svájci–magyar koprodukciójában készülő pszichothriller német nyelven forog, ám mivel magyar a környezet, és a főszerepet alakító Gryllus Dorka magyar lányt játszik, így 15–20%-ban magyar kifejezéseket is hallhatunk majd a filmben, a mozikban pedig várhatóan magyar szinkronnal fogják vetíteni. Gryllus Dorka szerepelt a rendező korábbi filmjében, a Dallas Pashamendében is, ott cigánylányt alakított, most egy fiatal, érző feleséget, aki aranykalitkában él a férje mellett. „Erre a szerepre Gryllus Dorka tökéletes választás, megvan benne az a gyerekesség, amit szerettem volna Sonjában is látni – értékeli a rendező. – A két női karakter, Sonja és Eva élesen szembenáll egymással. Eva nagyon kifinomult, kemény nő, és szerettem volna, ha egy naivabb karakter áll vele szemben. Nagyon örülök, hogy ennyire jól megtaláltam az ellentétét Ursina Lardiban, akit egyébként legutóbb az Arany Pálmával díjazott Haneke-filmben, a White Ribbonban lehetett látni.” A film teljes egészében a négy szereplőre és azok belső lelki folyamataira fókuszál, Gryllus Dorka férjét a grúz Merab Ninidze alakítja, a vendégségbe érkező férj pedig Gregor Bloeb lesz.

A filmben a rendező és főszereplő mellett az operatőr is magyar: Pohárnok Gergely eddig háromszor lett legjobb operatőr a filmszemlén, de Pejóval korábban még nem dolgoztak együtt. „Pohárnok Gergőre korábbi munkáinak érzékenysége miatt esett a választásom, nagyon tisztelem őt mint művészt és szakembert. Ez a film nagyon kicsi, egészen apró dolgokon fog múlni, fontos a hangulatok megjelenítése, az elkapott pillanatok, ezért olyan érzékeny operatőr kellett, aki képest ezt megfelelően visszaadni. Nagyon fontos, hogy az operatőrömmel egy hullámhosszon legyek – és Gergő úgy látja a filmet, ahogyan én.”

A nézők várhatóan a következő filmszemlén láthatják majd a Látogatást – addigra talán már a csapón szereplő német cím, a Der Kameramörder is meg fog változni. „A kamerás gyilkos cím teljesen félreviszi a filmet, a Látogatás viszont nagyon pontosan lefedi azt, amiről beszélni szeretnék, úgyhogy a német címet is erre felé fogjuk kanyarítani” – ígéri Pejó Róbert.

Pejó Róbert: Látogatás
(Valuska Gábor forgatási fotói)

Támogass egy kávé árával!
 

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Szavazó

Kinek a Criterion Closet Picks-videójára lennél kíváncsi?

Friss film és sorozat

  • Ennél csak jobb jöhet

    Színes vígjáték, 120 perc, 2023

    Rendező: Eric Toledano, Olivier Nakache

  • A kiméra

    Színes filmdráma, kalandfilm, vígjáték, 130 perc, 2023

    Rendező: Alice Rohrwacher

  • Godzilla x Kong: Az új birodalom

    Színes akciófilm, sci-fi, 114 perc, 2024

    Rendező: Adam Wingard

  • A Majomember

    Színes akciófilm, thriller, 113 perc, 2024

    Rendező: Dev Patel

  • Az első ómen

    Színes horror, 120 perc, 2024

    Rendező: Arkasha Stevenson

  • Polgárháború

    Színes akciófilm, filmdráma, háborús, 109 perc, 2024

    Rendező: Alex Garland

  • Szellemirtók: A borzongás birodalma

    Színes fantasy, kalandfilm, sci-fi, 99 perc, 2024

    Rendező: Gil Kenan

  • Back to Black

    Színes életrajzi, filmdráma, zenés, 2024

    Rendező: Sam Taylor-Johnson

  • Nasty

    Színes dokumentumfilm, sportfilm, 107 perc, 2024

    Rendező: Tudor Giurgiu, Cristian Pascariu, Tudor D. Popescu