Ungarisch és transzilván isch

Magyar nap a TIFF-en

Negyedik alkalommal szervezték meg a magyar napokat a Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon. Az események a bevált recept szerint zajlottak: válogatás az előző év magyar játékfilmjeiből, neves meghívottak és ijedt moderátorok, három kondérnyi gulyás és koncert a Bánffy-palota kertjében.

Idén azonban, eltérve az előző évek hagyományától, az erdélyi magyar filmeken volt a hangsúly: a két kiemelt film Lakatos Róbert Bahrtalo!-ja – amely a versenyprogram része – és Tompa Gábor ezelőtt tíz évvel forgatott, Romániában hivatalosan még be nem mutatott Kínai védelem című filmje volt.

A nap folyamán két közönségtalálkozóra is sor került. A Bahrtalo! DVD-kiadásának és Bréda Ferenc Lali lakomái című könyvének összekötött bemutatóján a legnépszerűbb meghívott kétségen kívül Gábor Lali volt, akinek ezúttal is sikerült válaszaival gyönyörködtetnie a közönséget. Később Tompa Gábor és Maia Morgenstern válaszolt kellő humorral a moderátor (talán túlságosan is) kínosan megválogatott kérdéseire. A Kínai védelem 10 évet megkésett romániai bemutatója pozitív fogadtatásban részesült, és ebben talán az is szerepet játszott, hogy a kolozsvári közönség a magyar társulat színészeit fedezhette fel a film kisebb-nagyobb szerepeiben.

A programban más erdélyi magyar vetítések is helyet kaptak: dokumentumfilmek, kisjátékfilmek – ez lényegében a Sapientia egyetem média szakos hallgatóinak filmjeiből készült válogatás volt, valamint erdélyi magyar erotikus rövidfilmek. A program összeállítása mindenképpen a szervezők nyitottságát dicséri: bemutatkozási lehetőséget adtak a fiatal erdélyi magyar filmesek számára egy olyan kaliberű fesztiválon, mint a TIFF. Ugyanakkor kihívást is jelent, hiszen a most levetített kisjátékfilmes blokkok az elmúlt két-három év terméséből készült válogatás eredményei, míg a levetített két nagyjátékfilmen kívül nem is készült 1989 után más munka, amit erdélyi magyar nagyjátékfilmnek tekinthetnénk. Idén tehát sikerült egy olyan szintet elérni mind a mennyiség, mind a minőség szempontjából, amelyet nehéz lesz az elkövetkező években is tartani.

Túlzás lenne azonban azt mondani, hogy csak erdélyi filmeket vetítettek a magyar film napján, hiszen műsoron volt A nyomozó, a zsűritag Hajdú Szabolcs Off Hollywoodja, A Nap utcai fiúk, a Mázli és Bereczki Csaba Életek Éneke című dokumentarista játékfilmje – igaz az utóbbit ugyancsak Erdélyben forgatták.

A TIFF-ezők a nap összes eseménye közül talán a sZempöl koncertet várták a leginkább – pontosabban az azt megelőző gulyásevést. Operatőrök hada várta, hogy rögzíthesse azt a pillanatot, amikor a meghívottak az udvariasság szabályairól lemondva a gulyás közelébe próbálnak férkőzni. Pár pillanaton belül azonban minden kamera három személyre szegeződött: Nuno Claro és Ricardo Dani portugál, illetve Hugo Alcantara brazil focistára, a kolozsvári CFR focicsapat játékosaira, akik talán maguk sem tudták hogyan keveredtek a Bánffy-palota kertjébe, ám gulyásos tállal a kezükben a magyar film kortárs irányzatairól kellett véleményt nyilvánítsanak az információra éhes riportereknek.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.