Szappan 35 milliméteren

Savel Stiopul: Proprietarii de stele / Csillagtulajdonosok

A Csillagtulajdonosok úgy rossz, ahogy van. A dialógusok, a színészi játék, a rendezés, a fényképezés, a zene, minden. Ez olyan lehet, mint a zsenialitás, amely, ha felbukkan az alkotásban, képes megfertőzni mindent és mindenkit. Úgy tűnik, ez fordítva is igaz.

Egyvalami talán mégsem annyira rossz: az alapötlet. Savel Stiopul története Irináról, egy fiatal mérnöknőről szól, aki nem találja helyét a világban, és egy idő után a munkahelyén sem, mert kirúgják. Van egy geológus barátja, Edy, a menő macho, akivel az ágyban tökéletesen találnak, de ezzel kapcsolatuk nagyjából ki is merül. Edy gyanús üzletekbe keveredik, és ezekbe belerángatja Irinát is. Irinát közben egy vállalati karcsúsítás során „leépítik”, ellenben első pillantásra szerelmes lesz belé a cég új francia befektetője, a középkorú Ghica. Ez viszont nem oldja meg Irina életét, inkább bonyolítja. Egyre romló életkörülményeit színesebbnél színesebb történetekkel palástolja barátnői előtt udvarlójáról, partikról, külföldi kirándulásokról, a végén már mi sem tudjuk mi igaz, s mi nem.

Ebből még akár egy jó film is lehetett volna. De ehhez a színészi játéknak lényegesen meg kellene haladnia egy középiskolai évzáró színdarab színvonalát, a fényképezésnek és a díszletnek pedig a szappanoperákét. A filmzene jóval gazdagabb kellene legyen annál az egy dallamszálnál, amit legalább harmincszor hallunk ugyanúgy, ugyanabban a hangszerelésben a film folyamán. Ja, és a rendezőnek tudnia kellene, hogy mit akar. Hiszen lehet minimális színészi játékkal, sivár környezetben (de nem semmilyenben!), akár egy sematikus történetből is remek filmet csinálni, volt már erre példa. A legnagyobb baj, hogy egy pillanatra sem tudjuk elfelejteni, hogy filmet nézünk. Percenként kizökkent egy rossz replika, egy erőltetett gesztus, egy nevetségesen ócska fordulat.

Nem áll össze a film, és megkockáztatjuk, hogy ebben a szereplőválasztás is sáros. Az Irinát alakító Heliana Popával az a baj, hogy sem megjelenése, sem alkata, sem színészi adottságai nem alkalmasak arra, hogy egy ambivalens érzelmű nőt keltsenek életre életének egy válságos pillanatában. (És ezen az sem segít, ha ötpercenként levetkőzik.) A francia befektetőt alakító Pierre Henri Deleau szimpatikusan mosolyog, de amikor megszólal románul akkor egy szót sem érteni. Ez rendben is volna, hiszen így beszélnek románul a franciák – mondhatnánk, de amikor hosszú dialógusokat kell végighallgatnunk úgy, hogy csak szavakat lehet kihámozni és semmit sem érteni, akkor az kissé unalmas.

Nem tudom miért kellett elkészülnie ennek a filmnek. Valaha Savel Stiopul filmjeit Cannesban vetítették. Ez bizonyára nem fogják. A rendező az utóbbi években filmtörténeti könyveket kezdett dolgozni – bízzunk abban, hogy ezek sokkal hasznosabban, élvezetesebbek lesznek majd a közönség számára.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.