Shakespeare a konyhában

Marius Theodor Barna: Război în bucătărie / Háború a konyhában

A 90-es évek román rendezőgenerációjának tagja az 1998-as Szemtől szembe (Faţă în faţă) című film rendezője, Marius Theodor Barna is. Második játékfilmjét, a Háború a konyhábant (Război în bucătărie) 1999 novemberében fejezte be, a film bemutatójára azonban csak 2001. április 13-án került sor, a bukaresti Európa moziban.

Mint első filmjében, a rendező ez alkalommal is egy fontos, de ugyanakkor kényelmetlen témát vállal fel, a nemzetiségek közötti konfliktus színe alatt megjelenő erőszakét. De a filmben egy másik téma is jelentőssé válik: a szerelem ősi, alapvető érzéséé.

Marius Theodor Barna: Háború a konyhában / Război în bucătărie

A film két tér váltakoztatására épül; 1990 márciusának Marosvásárhelye az egyik, ahol a város központjában durva összecsapásokra kerül sor magyarok és románok között, a másik egy vasúti őrház, valahol a történelem zajától távol eső vidéken. Időben ugyanígy váltakozik egymással múlt és jövő a szökött katona visszaemlékezései által. A film, a történet, a szereplők a történelem és a történelemtől való elszakadás között vibrálnak. A történelmet pedig a képileg is bemutatott „vásárhelyi események” képezik. Több jelenet, a hírek a rádióban, a vonatból kiszórt röplapok, megjegyzések mind ezt a feszültséggel teli történelmi hátteret igyekeznek felidézni.

A három főszereplő közvetve vagy közvetlenül belesodródik a történtekbe, mindegyik a saját személyisége, temperamentuma szerint, és megpróbál kikeveredni belőlük, azaz megpróbálja magát kivonni a történelem hatalmas nyomása alól. A kis számú szereplő, a szűk és szinte zárt belső terek elmélyítik a drámai eseményeket.

A pályaőr (Gheorghe Dinică) természete és helyzete szerint a kisebbséghez tartozva, bizonyos módon kívül érzi magát a történelmen, bár állami alkalmazott egy katonai jellegű intézményben. A civilizációtól távol eső őrhelye csak magányérzetét erősíti. Hallgatag, zord, zárkózott és visszahúzódó; lehajtott fejjel, résre nyitott szemmel, összeszorított ajkakkal látjuk állandóan – élete évtizedek óta mindennap ugyanaz, ugyanazok a rítusok, ugyanazok a mozdulatok. Felesége meghalt a lányuk születésekor, azóta magányosan él, távol a várostól, ahova csak évente kétszer megy be. Lelkében csak két érzés fér meg: a szeretet és a gyűlölet. Amikor megtudja, hogy birtokát és egyetlen lányát egy idegen meggyalázta, mindent elkövet, hogy a fiút megsemmisítse. A lányát is bántalmazza, lekurvázza, miközben valójában mélyen szereti. A gyűlölet és a gyöngédség között ingadozva mintegy vulkánként tör ki belőle a vad brutalitás.

Marius Theodor Barna: Háború a konyhában / Război în bucătărie

A pályaőr ellentéteként a katona apja (Virgil Andreescu) városi figura, felelősségteljes munkaköre van, valószínűleg politikai kapcsolatai is, sőt lehet, hogy valamilyen politikai szerepe is. Erkölcstelen, házasságtörő életet él, fiával felszínes a kapcsolata. Amióta azonban a fia házasságtörésen érte, fordult a kocka, és ő került alárendelt helyzetbe.

A pályaőr lánya (Kézdi Imola) az anyai szeretetet nélkülözve nőtt fel az apja mellett, távol a civilizációtól, a mesék, a mondák, a mítoszok és a hiedelmek világában. Apja soha nem vitte sehova, még a legközelebbi tanyáig vagy faluig sem. Csodálta a befutó vonatot, a belőle kitekintő urakat, hölgyeket, gyermekeket, de ezért az ártatlan örömért is az apja nagyon megszidta. Ahogy nőtt, átvette az egész háztartás vezetését, takarított, főzött az apjára, ellátta az állatokat. Nem ült le egy pillanatra sem, nem unatkozott egy percig sem. Így telt az idő, percről percre, napról napra, évről évre, mindig ugyanúgy, lázadás vagy unalom nélkül. Lassan azonban mégis eljött a változás ideje, olyan lelki és testi változásokat fedezett fel önmagám, amelyekről senkivel sem tudott beszélni. És egyszer csak jött Valaki, egy ismeretlen fiatalember, akire mégis mintha időtlen idők óta várt. A lány első reakciója a védekezés volt, de végül mégsem szólt apjának.

Szemtől szembe állnak, s mindketten tudják már, hogy egymásnak teremtettek. Amikor apja felfedezi őket, a lány megismeri az egyszerre két férfihoz tartozás poklát. A nemzedékek harcában felfedez valami lényegeset is: a nemeken belüli összetartást, hogy minden hasonlóság és különbség dacára is a partnerrel, a nővel egyformán viselkednek: durván. A hazulról gyakran kimaradó, elvek és meggyőződések nélküli apa fiaként a szökött katona (Ovidiu Niculescu) első reakciója apjával szemben a lázadás. Saját korosztályától is elidegenült, nem tud azonosulni társai züllött életmódjával, s miután besorozzák, megszökik a katonaságtól, bár tudja, hogy ez halálbüntetéssel járhat. Idegen vidékeken kóborolva a Gondviselés elvezeti az őrházhoz.

Amint a lány apja felfedezi őket, e furcsa háromszög elkerülhetetlenül kirobbant egy csomó konfliktust: a lánnyal, az apjával, sőt saját magával is, amit csak fokoz a nemzedékek közötti feszültség. A lány iránti viszonzott szerelem és a gyerekvárás mégis enyhíti a köztük levő feszültségeket. A lány apjával való ellenségeskedés azonban sokkal összetettebb és következményeiben tragikusabb. A katona többször is kísérletet tesz arra, hogy meggyőzze az apát tiszta szándékairól, de az makacsul ellenáll. Egyszer hirtelen felindulásból megkéseli, amiből az öreg nem is épül fel többé. A betegség alatt pedig a katona teljesen átveszi az apa szerepét. A néhai elkényeztetett gyermek, a tájékozatlan és lázongó ifjú, aki elvei miatt szökik meg (lehet-e egyáltalán állítani ilyet?) utolsó, szimbolikus gesztusával elégeti katonaruháját a felszabadulás és megtisztulás rituáléjaként. Később, megrettenve az apa váratlan halálától, első reakciója a megfutamodás lesz, de végül mégis visszatér, hogy beteljesítse sorsát.

Marius Theodor Barna: Háború a konyhában / Război în bucătărie

A jól megírt forgatókönyv Răzvan Popescut dicséri, az operatőri munka és a vágás jól összeillenek; váltakozó, lüktető ritmust adnak a filmnek. A színészi játék magabiztos, árnyalt, melyek közül a Gheorghe Dinică alakítása kiemelkedő: minimális kifejezőeszközökkel élve mondja a legtöbbet. Nem véletlen, hogy itt is, mint Lucian Pintilie első és utolsó filmjében (Vasárnap hatkorDuminică la ora şase, illetve Terminus paradis) ugyanaz a Răzvan Popescu működik közre a forgatókönyv társszerzőjeként, emlékeztetve arra a csodálatos némajelenetre az Akasztottak erdejéből (Pădurea spînzuraţilor), amikor Ilona (Széles Anna) elemózsiáskosárral látogatja meg Apostol Bologát (Victor Rebengiuc), kevéssel a kivégzése előtt. Az Akasztottak erdeje és a Háború a konyhában olyan rokon filmek a román filmtörténetben (amely egyébként többnyire annyira gondolat- és érzelemszegény), ahol a szerelem alapmotívuma ilyen esztétikusan és költőien jelentkezik. Mint a Montague-ok és Capuletek régi történetében...

(fordította: Székely Melinda)



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.