Potterológia

A Harry Potter-mítoszról

A korábbi nagy generációs regényeket a lázadás szelleme emelte kultikus státuszra. Kelet-Európában a diktatúraellenes „szamizdatok” (A lét elviselhetetlen könnyűsége), Amerikában az ellenkultúra hippijeinek kedvence (A Gyűrűk Ura) után a „posztmodern korban” már-már temették a jelenséget, amikor egy angol tanárnő felrúgva az irodalmi konvenciókat olvasmányt írt kisiskolásoknak. Megszületett a Harry Potter-széria.

Joanne Kathleen Rowling 1990-ben egy london–manchesteri vonatúton találta ki a történet szerkezetét. A többi már legenda. Az elvált, egyedülálló pedagógus szinte saját életérzését dolgozta bele a varázslótanonc iskolaéveinek történetébe. Harry Potter ugyanis nem is nagy hős: kevésbé okos és túl forrófejű. Osztálytársa, Hermione pedig sokkal tehetségesebb varázsló, mint ő. Ennek ellenére Harry olyan fiú, aki folyamatosan ébred rá a benne rejlő erőre. Az árva, magányos, kiválasztott varázslófiúban sok 8 és 12 év közötti, pszichikailag nagyjából ugyanilyen gondokkal küzdő tinédzserben élesztette újjá az olvasás élményét. Azok a felnőttek pedig, akiket megfogott a gyermekük polcán heverő könyv, szájról szájra adták tovább a sztorit. A fiatalokat komolyságra, az öregebbeket pedig mentális lázadásra ingerelte a taláros diák élete. Harry Potter személyiség-felszabadító ereje pont abban van, hogy megmutatja az ember saját félelmei fölötti hatalmát. Egyben kiáltvány a felnőttes valóságérzékenység ellen is, amely azt mondja, hogy a felnőtté válás útján a fantáziával együtt folyamatosan elveszítjük az őszinteségünket. Az kérdéses, hogy a meglehetősen horrorisztikus végkifejleten felnövő generáció szubkultúrái, mint például az emósok is, tudatosan választanak-e maguknak olyan új mitológiát, mint a Twilight-saga (Stephenie Meyer vámpír love sztorija). Mindenestre a „se gyerek, se felnőtt” korosztály távlati terveiben is gondolkodva mélyült el a Roxfort falai között zajló eseményekben.

A franchise megkívánta a vizuális fogyasztást is. Az 1997-ben megjelent első regényre azon nyomban rátette a kezét a Warner Brothers és az ezredforduló nyarán már forogtak is a kamerák Chris Columbus felügyeletével. A rendező, akinek életművében is koherensen helyezkedik el a Potter-mitológia indítása, korrekt adaptációt forgatott Stephen Kloves forgatókönyvéből (a Wonder Boys, 2000 írója lesz a filmek ipari scriptese). Meglepetéseknek nem, de új (gyerek)sztárok születésének tanúi lehettünk. A trükkök viszonylag naiv grafikáján látszótt, hogy futószalaggyártásra rendezkedett be a stúdió. Ráadásul számolnia kellett az épp akkor tomboló Gyűrűk Ura-lázzal is, amely elvonta a kritikai figyelmet a vérszegénynek ítélt filmekről. Nem hiába látszik, hogy a legjobb Potter-adaptációk is (egyelőre) Középfölde csatáinak lecsengése után kerültek a vászonra, amikor kreatívabb alkotók (Alfonso Cuarón, Mike Newell) vették kezükbe a rendezést.

Harry Potter és a bölcsek köve

Chris Columbus alapjában véve gyerek-vígjátékrendező volt, jól tudta instruálni a pöttöm színészeket. A címszerepet a 11 éves Daniel Radcliffe kapta, aki színházi szerepei mellett már játszott főszerepet a kitudjahanyadik Copperfield Dávid (r. Simon Curtis) 1999-es változatában. Harry Potter két elválaszthatatlan barátja közül, a vörös Ron Weasley-t alakító Rupert Grint maga is a könyv rajongója volt, amikor a sorozatba került. A Hermione Grangert megformáló Emma Watson, iskolája színházszakköréből ugrott be a filmsorozat forgatásába. Hármasuk fejlődése nemcsak a karakter szintjén, hanem testileg is megmutatkozik. A bölcsek kövében és A titkok kamrájában az aranyos gyerekeknek még igazából nincs más tennivalójuk, mint szépen mosolyogni, csodálkozni, haragosan nézni. De sajnos mellettük még a nagy sztárok is elvesztek a maszk, a jelmez és a díszletek között. A második rész befejezésében az ifjú varázslótanonc kviddicsbajnokból válik viharvert harcossá. Harry, Hermione és Ron jellemfejlődése szinte párhuzamosan halad. Az azkabani fogolyban már tinédzsereket láthatunk, akik felszabadultan és sokszor viccelődve tudják megoldani problémáikat. Az ellentétek első csírája is megjelenik, de a fejlődéstörténetben a negyedik rész lesz a fordulópont.

A tűz serlege több szempontból is változást hoz a karakterek életében. Daniel Radcliffe itt már izmosabb, sármosabb srác, mégis Ron barátjával egyetemben kissé töketlen a csajozásban. Radcliffe gyorsan rájött, hogy meg kell szabadulnia Harry imázsától, ezért 2007-ben elvállalta a 17 éves katona, John Kipling szerepét, az Édes fiam, Jack (r. Brian Kirk) című tévéfilmben, amely csúfos érdektelenségbe fulladt. Voldemorttal való első csatája és barátja, Cedric Diggory halála emészteni kezdi Harryt. Ezt csak súlyosbítja, hogy a Trimágus kupát nem ügyességének, hanem egy konspirációnak köszönheti. A színészek generációjának egy érdekes fricskája, hogy a Cedricet alakító, robosztus arcú Robert Pattinson, pont az említett Twilight-saga kultikus szívtipró vámpírjaként válik a mai szubkultúrák ikonjává. Harry az ötödik rész, A főnix rendjének elején megtört, rémálmok által gyötört, bizonytalan figura, akit még iskolatársai és látszólag tanárai is elhagynak. Ám a visszatérő barátok segítségével erős vezérként „születik újjá”, de a fináléban elveszíti keresztapját is, Sirius Blacket (Gary Oldman). A filmek sora most tart a hatodik fejezetnél, amelyben Harry újabb hozzá közel állókat veszít el a végső csata felé vezető úton. Ron és Hermione kialakuló szerelméről eddig kevés szó esett, reméltük, az új epizód ennek jellemzését is mélyíteni fogja.

Harry Potter - Dumbledore

A tanárok szerepére is főleg angol színészeket szerződtettek az alkotók: Richard Harris egyik utolsó filmszerepe volt Albus Dumbledore igazgató megformálása az első és a második részben, akit Michel Gambon követ egészen a hatodik felvonásig. McGalagony professzornőt a Gosford Parkból (r. Robert Altman, 2001), a Hookból (r. Steven Spielberg, 1991) és a III. Richárdból (r. Richard Loncraine, 1995) ismert Maggie Smith alakította, aki szintén hazájának ünnepelt színésze. Talán a leghíresebb mégis Alan Rickman, akit a Die Hardból (r. John McTiernan, 1988) már megismerhetett a nagyközönség. Az ő karaktereik is egyszerűek, bár a regény nagyobb jellemfejlődést tulajdonít nekik – főleg az igazgató-varázslónak –, mégis sokszor, mintha az üresjáratok szerepeit kapták volna. A legjobb epizódokban persze az izgalmasabb főhősöknek, mint Piton, vagy Rubeus Hagrid (Robbie Coltrane) is komolyabb elmélyülést hozott, a fordulat azonban még hátra van. Ugyanis a tanárok és az eddigi háttérszereplők, mint például a zseniális Jason Isaac által alakított Lucius Malfoy és fia Draco (Tom Felton) karakterének csak a negyedik rész végén „kirobbant” második Voldemort-háborúban lesz nagyobb jelentősége. Vélhetően a felismerhetetlen maszk mögé bújó főgonoszt alakító Ralph Fiennes is végre felfedheti saját arc(játék)át, ha megtudjuk előtörténetét. Az eddigi filmek ugyanis jobbára csak a titkokat halmozták.

Harry Potter és a titkok kamrája

A Potter-sztori rendezése is kihívás. Nemcsak, hogy a sorozatgyártás fáradalma, de az 1300 ember folyamatos instruálása miatt is, akik a filmek stábját alkotják. Chris Columbus nem hiába hagyta ott a Roxfortot, amikor szinte az egyik film befejezése után kellett a következő film forgatásába beleugrania. Columbus nem sokat kreatívoskodott, valószínűleg félt Rowling őrző szemétől és a rajongók dühétől. Filmjei három visszatérő csomópont köré épülnek: az adott titok nyomozására, a kviddicspartira és a tanórák mulatságaira. Míg A bölcsek kövében gyermeki froclizások határozták meg a Potter és ellenfele, Malfoy közötti vitát, addig A titkok kamrájában ez a szakadék a fajelméletekkel (aranyvérű-sárvérű) is mélyült. Columbus filmjeinek stílusa eltérő, a második rész horrorisztikusabb és földszagúbb, mint az első. Mind a rendező, mind a forgatókönyvíró óvatosságán érződik, hogy olyan anyaghoz nyúltak hozzá, amelynek akkor még nem volt befejezése (a premier idején még csak A tűz serlege jelent meg). A filmek fináléja egyaránt telitalálat, mind a sakkozás, mind pedig a baziliszkuszszobrok között lezajló párbaj remekül keretezik a „ringet”.

A harmadik rész, a Harry Potter és azkabani fogoly (2004) dirigálását már Alfonso Cuarón (Anyádat is, 2001) vette át, akivel a rendezői stílus is megjelent a sorozatban. Már a felütésében is szürrealista poénokkal gyorsítja fel az eddig lassú felvezetéseket. A dús fantázia több élettel tölti meg a karaktereket is és az ártatlan gyermekfilm egy enyhe gótikus horrorrá válik. Az évszakokat jelző fa és az esős kviddicsmeccs is Cuarón ötletét jellemzi. A fekete humor és Roxfort templomszerű díszletté való átalakítása sokat dobott az epizódon, ám mégis itt látszik meg legjobban, hogy egy sorozat harmadik fejezeténél tartunk. Ugyanis Az azkabani fogolynak nincs normális befejezése, rengeteg kérdést hagy nyitva, szinte elvágódik. Mintha a direktor elfáradt volna a végére, ami abból a szempontból igaz is volt, hogy nem kívánta folytatni a sorozatot.

Harry Potter és azkabani fogoly

A negyedik epizód előkészületekor komoly problémák adódtak. Egyrészt az, hogy a szereplők túlnőtték saját karaktereik életkorát, ezért felmerült, hogy mindenkit lecserélnek a főszereplők közül. Ez szerencsére nem történt meg, így Radcliffe és társai még 2011-ig húzhatják az igát a forgatásokon. Másrészt, az új rendező megtalálása volt a kérdés. Mike Newell eredetileg a tévében dolgozott (több ifjú Indiana Jones-epizódért felelős), majd a Négy esküvő és egy temetés (1994) című vígjátékával robbant a moziba. A 65 éves rendezőt a Harry Potter és a tűz serlege (2005) két részes változatára kérték fel, ám Newellnek sikerült rábeszélnie a producereket, hogy belefér a sztori egy két és fél órás anyagba is. Így is lett. Az eredmény a legpompásabb Potter-eposz lett, amely mind ötleteiben, vizualitásában, fantáziájában és rendezésében maga mögé taszítja a sorozat többi részét. Newell kényelmesen játszik a képekkel, a számára ismeretlen műfajban való kalandozásán egy csipetnyi nehézkedés sem érződik. Mozija nem épül a Columbus-filmekben látható hármas oszlopokra. A végső, Voldemorttal való összecsapásban pedig a mitológia is fordulatot vesz, kitör a háború, ráadásul a valódi happy end is elmarad. De Newell nem tartotta meg a stafétát (a Szerelem kolera idején leforgatása miatt) és visszapasszolva a producereknek, távozott a rendezői székből. A tanácstalan gyártók úgy gondolták, hogy ismét a tévések köréből importálnak direktort.

Voldemort (Harry Potter és a tűz serlege)

David Yates nem volt járatos a mozifilm világában, mégis ő kapta a megtiszteltetést, hogy befejezheti a Potter-varázst, ami a fennmaradó négy filmet jelenti (mert a producerek kettényesik a befejezést). Az első próbálkozása a Harry Potter és főnix rendje (2007) magán viseli a tévéfilmes rendezők mozidebütálásainak minden gyermekbetegségét. Ugyan nem teljesen Yates tehet a dolgokról, hanem az új forgatókönyvíró (Michel Goldenberg, aki a Peter Pan, 2003 scriptjérét is felelt) és a regényeredeti viszonylagos cselekménymentessége. A sztori először ül le a sorozat folyamán, lassú edzések, szerelem és álomjelenetek váltogatják egymást, mégis kárpótol minket az újabb Voldemort-csata noir jellegű díszleteinek látványa. Yates kamaradrámája korántsem olyan izgalmas, mint Cuarón vagy Newell rendezése, meglátjuk, hogy belehúz-e majd a Halál ereklyéi (2010–11) történeteiben.

Harry Potter és a félvér herceg

A sztori rejtett titkai ugyanis még megfilmesítések előtt állnak. Amikor az első film kijött, Rowling írt két kiegészítő könyvecskét is párhuzamos univerzumához, hogy mélyítse meséjét. A legendás állatok és megfigyelésük (2001) és a Kvidics évszázadai (2001) kevésbé, viszont a 2007-ben megjelent Bogard Bárd meséi már fontos adaléka volt a történeteknek, mivel a hetedik Harry Potter-regény, A halál ereklyéinek eredetét magyarázza el. Hogy a Yates által rendezendő, már szinte mindenki által ismert befejezés fog-e eltérést mutatni a regények között, ma még nem tudjuk megmondani. Mindenestre az általában konzervatív Potter-filmek nem nagyon engedték meg maguknak a vizualizálás feladata mellett a szerzői attitűdöket.

Rowling univerzumának kirobbanó sikere a világ leghatalmasabb fanklubjainak hálózatát is megteremtette. A fanfiction oldalakon, a rajongók alternatív novelláiban szinte minden lehetséges változatban már körbe járták az eseményeket és kapcsolataikat. A slash-sztorikban a homoszexuális szerelmet is felvetik, amelynek alapja Rowling egy nyilatkozata Dumbledore fiatalkoráról, amelyben a későbbi nagy varázsló Gellert Grindelwald iránti érzelmeit jellemzi. Mások szerint Harry túl sok krízisen megy keresztül ahhoz, hogy boldog életet élhessen jövendőbeli kedvesével. Egy biztos: a Potter-filmek körüli izgalom eltart majd 2011-ig, amikor az utolsó könyvből készült mozi második része is vetítésre kerül. Ám ekkor újra meg kell majd küzdenie a pénztáraknál Gulliermo del Toro Gyűrűk Ura-filmjével, a Hobbittal (2011–12). Így a legújabb kori fantasymitológiák két nagyágyúja, a Tolkien- és a Rowling-világ egy évtized után újra összecsap majd a rajongók kegyeiért, de hogy melyik nyeri az időközben felnőtt és az új kisiskolások kegyeit, az a jövő zenéje…



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.