A csúnya hercegnő

Ali Abbasi: Gräns / Border / Határeset

A tavalyi cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját elnyerő Határeset egy varázslatosan szokatlan film, ahol a mágikus realizmus, a fantasy műfaja és a skandináv folklór keveredése furcsa filmélményt generál, amiben a rendező az identitás szerepéről és a másságról regél.

Civilizált világunkban gyakran felhívják a figyelmünket arra, hogy a szomszédnéninek köszönni kell, elvárás, hogy evés után mossunk fogat és az előkelő vacsorák alkalmával az evőeszközöket kintről befelé használjuk. A legtöbb jó tanács és szabály kifelé irányul abban az értelemben, hogy arra akarnak minket megtanítani, hogy hogyan kell „normális” emberként viselkedni. Abbasi filmjének főhőse – bár megtanulta az összes ilyen emberi praktikát, ráadásul képes tökéletesen kiismerni, kiszagolni a körülötte lévő emberek viselkedését – önmagát születése óta félreismeri. A 2018-as cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard szekciójának fődíját elnyerő Határeset egy varázslatosan szokatlan film, ahol a mágikus realizmus, a fantasy műfaja és a skandináv folklór keveredése várhatóan furcsa filmélményt generál, mindeközben pedig olyan történetet mesél, amiben a csúnyák megszépülnek és az emberek embertelenné válnak.

Tina (Eva Melander) a vámhatóságnál dolgozik és munkájának legfontosabb aspektusa, hogy szószerinti értelemben képes kiszagolni azt, ha a mellette elsiető emberek valamelyike csempészéssel próbálkozik. Tina megérzi a félelmet, a szégyent, a haragot, a rejtegetés szándékát. Olfaktív szupererejét nem használja látványosan, mindössze azt vehetjük észre, hogy állatok módjára mozgatja az orrát és a száját. Ami ennél sokkal szembeötlőbb, az Tina külseje. Erőszakos, visszataszító vonásai mintha a neandervölgyi embert keltenék életre, a kinézete ápolatlan és vad. Tina érzi magán a dermedt tekinteteket, jól tudja, hogy csúnyasága nem pusztán addig terjed, hogy nem tartják őt vonzónak. Az emberek félnek tőle és torzszülöttként bélyegzik meg, de persze anélkül éreztetik mindezt, hogy hozzáérnének vagy hozzászólnának. Abbasi főhősnője párhuzamos cselekményszálakon viszi a történet fonalát, mivel egyrészről különleges képességét egy gyermekpornográfiai ügyben kamatoztatja, másrészről megismer egy hozzá hasonló figurát, Vorét (Eero Milonoff), aki idővel szembesíti Tinát valódi identitásával.

A Határeset erőssége, hogy kecsesen lavírozik a nyers, hétköznapi realizmus és az elemelt, meseszerű hangulatok között. A sejtelmes svéd táj által kínált mohás erdő, a magas, de szelíd rénszarvasok, ez az urbán léttől leszakított ökoszisztéma Tina gyönyörűszép erődjeként funkcionál, ugyanakkor a film elsőrangú tere, ahol a csodák és a borzalmak egyaránt megtörténnek. A határ jelentésének rétegződése így megjelenik abban, ahogyan Tina rendszeresen átlép a városi, civilizált közegből a természetbe, munkája során a Finnországból Svédországba átlépő embereket vizsgálja, majd lényének enigmatikusságát fejtegetve átlépi az emberi határokat, hiszen mint kiderül, nem is ember. Hanem valami egészen más.

Félelemre semmi ok, Abbasi filmje nem egy természetfeletti jelenségeket hányaveti módon remixelő rémtörténet, de nem is a lynchi labirintusokat idézi meg, ahol híján vagyunk a konkrét magyarázatoknak. A Határeset vegyes technikával él, bizonyos fordulatokat letisztáz, másokat titokzatossággal övez. Melander kiváló alakítása és a Tina karaktere iránt érzett szimpátia átvezeti a nézőt még a zavarbaejtő, tabukat döntögető jeleneteken is. Abbasi rendezésében a Határeset értelemszerűen meghaladja John Ajvide Lindqvist azonos című novellájának vizualitását, a film képei sokszor undort (vagy legalábbis döbbenetet) válthatnak ki a nézőből. Emellett a képi világot az határozza meg, hogy a kamerát egyrészt inkább izgatja a vadon, a hegyes fülű rókák és az apró bogarak (finom élváltásokkal, könnyed mozgással közelíti meg a természetet), míg a lakások, sajátosan emberi környezetek hidegen hagyják és legfeljebb egy-két statikus beállítást szán rájuk. A film látványáért felelős pirospontot azonban most nem az operatőr kapja, hanem a sminkesek brigádja, akik Tina és Vore arcát teremtették meg Frankenstein doktor babéraira törve.

Ahogyan Feuchtwanger regényének csúnya hercegnője mindenkit elriaszt küllemével maga mellől annak ellenére, hogy képességei felülmúlják a környező emberekét, úgy a Határeset Tinája hasonló megalázó utat jár be és hiába tesz meg mindent ahhoz, hogy asszimilálódjon a körülötte lévőkhöz, kirekesztett marad. A film mégis tud gyógyírt ajánlani, mert Abbasi a történetben azt hangsúlyozza ki a leginkább, hogy Tina kudarca a saját lényének félreismeréséből fakad és nincs is értelme, hogy mamut létére oposszumot játsszon a többi oposszum kedvéért.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.