A démonok elég béna programozók

Justin Dec: Countdown / Halálod appja

Justin Dec rendezői debütálása olyan, mintha a Végső állomáshoz írtak volna egy appot nagyon rosszul. Bárcsak a vászon jobb alsó sarkában is lenne egy kis számláló, ahol láthatnánk, meddig tart még nézői szenvedésünk.

Már a szellemek sem a régiek: nem tárgyakba átkozva, házakba zárva keserítik meg az élők mindennapjait, hanem mobilalkalmazáson keresztül hozzák rá a frászt az emberre. A Halálod appja nem kertel: a film nagyjából harmincadik másodpercében egy házibuli kellős közepén dobja be az egyik lány, hogy tud egy appot, amelyik megmondja, mikor halsz meg. Nyilván röhögve tölti le mindenki, hogy aztán hullani kezdjenek, mint a legyek, és végül eljutunk final girlünkhöz is, akinek azt mondja az app, hogy tartós tejet már ne igazán vegyen, így kénytelen felvenni a kesztyűt a cyberdémon ellen.

Pedig az ötletben ott lenne a potenciál, hisz a közelmúltban egy sor olyan film született, ahol a kütyük játsszák a főszerepet: a Keresés (Searching) például egészen jól sikerült a témában, ugyanezeket a kapukat a Blumhouse Lájkolj, ossz meg, kövess (Like. Share. Follow) című darabja döngette jóval sikertelenebbül. A témán azonban még rengeteg lehúzható bőr van, legutóbb alig pár hete szedték szét a kritikusok az amerikai mozikba érkező Jexit, amely ugyan nem horror, hanem romantikus komédia, de ott is egy telefonos alkalmazás okoz gubancokat a főhős életében.

A Halálod appja legnagyobb hibája, hogy meg sem próbálja. Minden erőfeszítés nélkül, kötelezően lövi el az összes horrorklisét. Egy másodpercnyi eredetiség nincs benne: amikor már pont azt hinnénk, hogy a horrorklisé-listáról hiányzik a kötelező jelleggel feltűnő ördögűző pap, akkor sem kell megijedni, meg fog jelenni. Sőt, még egy kötelező #metoo-szálat is visz a filmbe, ami végképp nem ad hozzá semmit a cselekményhez, üvölt róla, hogy csak azért van benne, mert az agyatlan szereplők és az olcsó ijesztgetés mellé már ez is dukál. Mindezt pedig mi mással koronázhatnák meg, mint a jump scare-áradattal, amit nem hagynak ki egyetlen hirtelen mozdulatnál sem. Ha már az ijesztgetés terén nem nyújt nagyot a film, a humor vonalán egy fokkal sikeresebben próbálkozik: két karaktert is azért írtak bele, hogy legyen kinek a szájába adni a viccesnek szánt egysorosokat – egyikük, Tom Segura például standuposként rutinosan és egész sikeresen próbál nevettetni, és pár perces jeleneteivel jóformán ellopja a show-t – ám egy idő után ez is inkább fáraszt, mint nevettet. Még így is ők jártak jobban: a többi szereplő háromféle ijedt arcot váltogat, miközben erőlködve próbálják megtölteni faék egyszerűségű karaktereiket némi élettel.

A rutintalanságot és a fantázia hiányát némiképp megmagyarázza, hogy a filmet író és rendező Justin Dec-nek ez volt az első egészestés filmje, bár legutóbb pont Ari Aster bizonyította be az Örökséggel (Hereditary), hogy ez sem ment fel egy alkotót a trehányság vádja alól.  A főszereplő küllemében, és abban, hogy gyakran látjuk telefonnal a kézben eszünkbe juttathatja a Boldog halálnapot is (Happy Death Day), amelyben viszont legalább volt annyi tökösség, hogy magát egyáltalán nem komolyan véve, és pont az ilyen típusú tucathorrorokat kifigurázva volt egészen szórakoztató alkotás.

A Halálod appja legfeljebb arra jó, hogy óva intsen: mindig olvasd el a felhasználási feltételeket, mielőtt ész nélkül az elfogadásra nyomnál. Csak kár, hogy ez az oktató jellegű kisfilm másfél órás, ráadásul minden ötletességet nélkülözve horrorként próbálják eladni.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.