A gyász második és harmadik fázisa

Liz Feldman: Dead to Me

Két, egymástól merőben különböző nőt láncol össze a gyász a Netflix sorozatában, amely keserű humor és empátia segítségével kombinálja a veszteség bonyolult lélektani folyamatait a bűnügyi történetek tipikus fordulataival.

A halállal vagy bármilyen elmúlással járó veszteséget a legtöbb ember szakaszosan dolgozza fel. Az erről készült leghíresebb modell Elisabeth Kübler-Ross pszichiáter nevéhez köthető, aki A ​halál és a hozzá vezető út című könyvében öt egymás után következő fázist különített el: elutasítás, düh, alkudozás, depresszió és belenyugvás. Bár Kübler-Ross listája elsősorban a halálos betegség feldolgozását jellemzi, általánosságban is vonatkoztatható a gyászolás folyamatára, mely során a legtöbb ember végigmegy ezeken a szakaszokon, eltérő hosszúságot időzve egy-egy fázisban. A Dead to Me egyik főhőse, Jen (Christina Applegate) problémája, hogy nem tud túllépni a második, azaz a düh fázisán. Van is oka haragudni, ugyanis a férjét esti kocogás közben gázolta el egy száguldó autós, aki megmenthette volna az életét, ha nem hajt tovább.

Jennek esze ágában sincs megbocsátani vagy belenyugodni a helyzetbe, ehelyett felírja az összes törött autó rendszámát, kövekkel dobálja a száguldozó járműveket és vegzálja a tehetetlen rendőröket. Egy gyászterápiás csoportban találkozik össze Judyval (Linda Cardellini), aki a racionális és ellentmondást nem tűrő Jennel ellentétben kedves, alázatos és spirituális beállítottságú. Lényegében semmi közös nincs bennük (leszámítva, hogy mindketten gyászolnak), ez pedig pont elég a szoros kötelék kialakulásához. Hogy Judy pontosan kit/kiket gyászol, abba spoileres lenne belemenni, ugyanis ragyogó mosolya mögött sötét titok lapul, mely a sorozat bűnügyi szálának mozgatórugójaként szolgál. Jenhez hasonlóan Judy is egy bizonyos fázisban ragadt, csak a düh helyett ő az alkudozással van elfoglalva. Egymásra találásuk mindkét fél számára terápiás jellegű, így Jen mindössze pár napos ismeretség után felajánlja az otthontalan Judynak, hogy költözzön hozzá. Kettejük együttélése nem zökkenőmentes – főleg Jen tinédzser fia miatt, aki egyáltalán nem örül az új lakónak – mégis működőképes megoldásként szolgál a veszteség és a magány leküzdéséhez.

A Dead to Me párhuzamosan mozgatja a személyes-lélektani és a bűnügyi szálat, az előbbi pedig annyira erős, hogy elfeledteti velünk az utóbbi gyengeségeit. Mivel a nézők számára már az első epizód végén fény derül Judy nagy titkára, klasszikus suspense-helyzet áll elő, a történet pedig a kibontakozása során rengeteg potenciális lelepleződési helyzetet vonultat fel. A folyamatos megúszások viszont idővel már inkább komikus hatást keltenek, minthogy feszültséget váltsanak ki, de az ügyetlenebb csavarokért is bőséggel kárpótol a két hősnő egymással és saját magukkal ápolt viszonya. Nem feltétlenül az az érdekes, hogy mik derülnek ki utólag Jen férjéről, vagy milyen új nyomok kerülnek elő a gázolás helyszínéről, hanem Jen és Judy ezekre adott reakciói.

Christina Applegate és Linda Cardellini mindketten egy sorozatos szereppel váltak ismertté viszonylag fiatalon (az előbbi az Egy rém rendes családdal / Married… With Children, az utóbbi a Különcök és stréberekkel / Freaks and Geeks), karrierjük későbbi szakaszában viszont többnyire mellékszerepekbe kényszerültek. Liz Feldman (Az élet csajos oldala / 2 Broke Girls, Ellen) sorozatában viszont lehetőséget kaptak arra, hogy többet hozzanak ki a háziasszony-szerepből, és minden tökéletesen időzített rezdülésük mögött ott van a több évtizedes tapasztalattal járó profizmus. A Trónok harca Daenerysének sárkányos pusztítását simán lepipálják Applegate dührohamai, Cardellini pedig tökéletes aranyérzékkel keveri a hurráoptimizmust a leküzdhetetlen szorongással. Ugyan a Dead to Me-t vígjátéksorozatként reklámozza a Netflix, inkább dramedy-ről van szó, amin belül a dráma kap nagyobb a hangsúlyt. Azért persze vannak benne poénok, melyek nagy részét Applegate orr alatt mormogott sértéseinek köszönhetjük, de a visszafogott humor miatt nem érdemes olyan elvárással leülni a sorozat elé, hogy a hasunkat fogjuk majd a nevetéstől.

Sok párhuzam lelhető fel a Dead to Me és az HBO-s Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) között, nem csak a kiemelkedően jó színésznők, a felső középosztálybeli környezet, a gyilkossági szál és a sok hazugság miatt, hanem mert hasonló empátiával és adott esetben kritikával tematizálja a tipikusan női problémákat a megcsalástól az abúzuson át az anyaságig. De egy ennél nagyobb trendbe is illeszkedik a Dead to Me, ugyanis az idei év eddig különösen erős a női alkotókkal és főszereplőkkel rendelkező sorozatok tekintetében, legyen szó akár a visszatérőkről/búcsúzókról (Broad City, Crazy Ex-Girlfriend, Fleabag, Derry Girls), akár az újoncokról (PEN15, Russian Doll, Tuca & Bertie). A Dead to Me-nek is ott a helye az élvonalban, a második évadból pedig jó eséllyel az is kiderül, hogy hőseinknek sikerül-e továbblépniük a gyász következő fázisaiba.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.