A jelentés elveszett

Sofia Coppola: On The Rocks

Sofia Coppola legújabb moziját talán valamiféle könnyed szerzői műfajfilmnek szánhatta, de sajnos egyik tekintetben sem váltja be az ígéreteit: műfajfilmhez képest túlságosan sovány a cselekménye, szerzői mozihoz képest pedig kevés a lényegi tartalom és a stílus.

Laura (Rashida Jones) író, aki épp nem tud írni, emellett feleség, anya; férje egy üzletember, aki épp most indított egy új, ígéretes vállalkozást. Laura gyanús jeleket vesz észre és felmerül annak a gyanúja, hogy férje megcsalja őt üzleti útjai során. Bohém, nőcsábász műkincskereskedő édesapjához (Bill Murray) fordul tanácsért, akinek szinte vállalhatatlan nézetei vannak a nőkről, végül egy nagyon vékonyka krimiszál bontakozik ki a gyanús férj után való nyomozgatás során.

Ezzel a történettel Coppola egy narratív központú film lehetőségét lengeti be, megidézve több klasszikus műfajt is (screwball- és romantikus komédia, krimi), azonban a cselekmény soha nem válik eléggé izgalmassá ahhoz, hogy lendületben tartsa a filmet. Kriminek nem elég fordulatos és feszültséggel teli, komédiának nem elég pörgős és humoros. A film nagyban támaszkodik a párbeszédes jelenetek komikumára és a kreatív dialógusokra, azonban ezek is ritkán lesznek igazán hatásosak – mindazonáltal világossá válik, hogy Coppola ebben a filmjében használja a legtöbb párbeszédet, szemben előző filmjei visszafogottságával, ahol nagyobb szerepe volt a csendes, szuggesztív jeleneteknek.

A film egyik hibája minden bizonnyal ez az aránytévesztés: a műfaji szálat nem sikerül eléggé műfajira alakítani, és a látható igyekezet ellenére sajnos elég tartalommal sem feltölteni. A szándék minden bizonnyal az volt, hogy a vékonyka történetet ellensúlyozzák a tartalmasnak szánt párbeszédjelenetek, amelyek a film központi témáját – a férfi és női viszonyokat, szerepeket – boncolgatják. A film másik, talán még nagyobb bűne pedig pontosan itt rejlik: kiábrándítóan felszínesen és leegyszerűsítve beszél ezekről a témákról. A Bill Murray alakította Felix karatere érthető és világos: ő képviseli a kissé kicsapongó, népszerű, társasági életben brillírozó úriembert, aki evolúciós okokkal magyarázza azt, hogy miért akarnak a férfiak minél több nővel együtt lenni. Hasonlóan Laura karakterét is látszólag a párkapcsolati bizonytalanság és a féltékenység mozgatja, azonban a film jól bánik hőseivel, és szerencsére kellőképpen komplex, emberi, átélhető szereplőket kapunk, akiket nem csak a fenti tulajdonságaik határoznak meg. Ezzel szemben a férj, Dean (Marlon Wayans) alakja sajnos végig nagyon vázlatos és illusztratív marad, igaz, a filmidő sem engedne mélyebben elmerülni egy másik szereplőben. A férfi-nő viszonyt tárgyaló gondolatok és helyzetek javarésze sajnos rossz értelemben véve ismerős, megszokott, már-már közhelyes, de ami a legnagyobb probléma, hogy mindez végsősoron kiaknázatlan marad, és semmi nem fogalmazódik meg érdemben arról, hogy miképp is alakulnak ezek a viszonyok a mai társadalomban. Mintha a film kérdései valahol az ötlet szintjén rekedtek volna (a rendező előző filmjében, a Csábításban például sokkal merészebben nyúl a témához).

Szerencsére a történet csúcspontjánál levegőt vesz a film és végre kibontakozik egy hiteles apa-lánya-dráma, ami minden bizonnyal a film egyik legerősebb pontja: némiképp megértjük Felix karakterét és a lányával való viszonyát is, s talán egy fél gondolatot azzal kapcsolatban is, hogy mit is akart mondani Coppola ezzel az egésszel. Sajnos ezt újfent sikerül agyoncsapni egy kellemetlenül langyos és súlytalan befejezéssel. Mindezzel együtt a filmet bőven a nézhető szint fölé emeli Bill Murray és Rashida Jones, akik a jó kémiának köszönhetően szerethető párost alkotnak, emellett a helyenként működő, visszafogottan abszurd humor és a film egészét átszövő könnyed hangulat akár kellemes nézői élményt is nyújthat, ha épp nem vágyunk többre.

Sajnos stilárisan sem erős a film: a Coppola filmekre jellemző képi érzékenység, kreatív kompozíciók itt csak helyenként tűnnek fel és igazán kevés emlékezetes beállítással maradunk. Kár, hogy nem sikerült egy arányosabb forgatókönyvet összekalapálni, pedig a téma szinte kimeríthetetlen, még ha maga a helyzet nem is túlságosan eredeti; a műfaji áthallások is jók lehetnének, de a film valahogy túlságosan támaszkodik a könnyed, szinte bájos hangulatra és két szereplőjére, akik végsősoron el is cipelik a hátukon a mozit, de semmiképp nem nyújtanak egy emlékezetes élményt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.