A medve nem játék, és Russell Crowe a medve

Derrick Borte: Unhinged / Téboly

A Téboly volt az egyike annak a kevés nyári filmnek, amellyel a moziforgalmazók végül rizikózni mertek. Utólag érthető, hogy miért nem dugosgatták hímestojásként egy nagy 2021-es mozi-újranyitásig.

A történet elsőre valami olyasminek tűnik, mintha a Schumacher/Michael Douglas-féle Összeomlás (Falling Down) találkozna Spielberg Párbajával (Duel) és a Scorsese-féle A rettegés fokával (Cape Fear): egy válás kellős közepén lévő, gyors, sablonos ecsetvonásokkal felskiccelt fiatal anyuka, Rachel (Caren Pistorius) a túlzsúfolt reggeli közlekedésben rá merészel dudálni egy nála sokkal nagyobb autóra, de persze nincs ahonnan tudja, hogy abban ül a film címadó karaktere, a Russell Crowe által alakított névtelen ámokfutó, aki épp nemrég végezte ki exnejét és annak új pasiját. Home invasion helyett tehát car invasion thrillert kapunk, üldözős, vagy inkább menekülős thrillert, néhány látványos autórobbanással, és egy meglepően, sőt, sokkolóan brutális gladiátorral.

Ám ahhoz képest, hogy pl. az Összeomlás protagonistájával annak minden agressziója ellenére is tudtunk valamelyest empatizálni, Crowe névtelen karakteréről csak annyit tudunk meg, hogy a válás és a munkahely elvesztése miatt kattant be ennyire. Ezenkívül pedig irtózatosan bunkó. Abból a rosszabb fajtából, amilyent mindnyájan ismerhetünk a való életből is. Aki mindössze a „neki kijáró minimális tiszteletet” követeli, aki agresszív kismalacként a társadalom elhidegülésén, a felesleges udvariasságok eltűnésén lamentál. Mintha csak tényleg ez a kicsiny csepp hiányzott volna a poharából, holott már rég kicsordult neki, bármije is volt. Nem szoktunk bulvárhírekkel foglalkozni, de ha rápillantunk Russell Crowe „magánéletrajzára”, konkrétan válásának 2018-as befejezésére, valamelyest érhetővé válik, miért vállalta el ezt az igencsak egydimenziós szerepet. Ejsze soha nem láttuk ennyire túlsúlyosnak, fenyegetőnek: medveként tornyosul az összes többi szereplő fölé. Talán még jót is tesz neki, hogy karaktere ennyire megíratlan, háttérsztori nélküli, minden színészi energiáját arra tudja összpontosítani, hogy utálható, fenyegető seggfej legyen, és ezt nagyszerűen meg is csinálja, és az, hogy a szerep „ellenébe”, hétköznapi ruhákba öltöztették, még hideglelősebbé teszi az egészet.

A filmet kezdő, hírekből és youtube-felvételekből összevagdosott, híradószerűen narrált montázsszekvencia arra enged következtetni, hogy itt valamiféle frappáns társadalomkritikát is kapunk majd, mélázgatást a négykerekű kalitkákba zárt, életének felét dugókban megélő emberiségről és a lefordíthatatlan „road rage” nevű jelenségről (kb. közúti dühöngés, én aszfalthisztinek fordítanám szívem szerint). És ugyan – mint minden valamirevaló thriller – ez is szolgál pár olcsó jótanáccsal (a telefont vidd magaddal és védd le jelszóval; ne dudálj, köcsög; ha valaki véres ingben vezet melletted, inkább kérj bocsánatot stb), semmiféle emberi vagy társadalmi dimenziója nem vagy csak alig működik. Ez egyszerűen egy üldözős, agresszív thriller, amit csak az emel ki valamelyest az átlagból, hogy mégiscsak egy jobb napokat is látott, vészjósló jelenlétű, Oscar-díjas világsztár alakít benne egy éjfekete, megkattant, semmilyen pozitív, urambocsá’ felmentő tulajdonságot felmutatni nem tudó gonoszt, aki egy védtelen fiatalasszonyt terrorizál.

Ugyanakkor meg nehéz nem elgondolkozni azon, hogy a való élet ámokfutói, sorozatgyilkosai (de akár csak gázolásos cserbenhagyói) sem annak születnek, hanem valahogyan azzá válnak. És amilyen szépen megmutatta pl. Joel Schumacher 17 évvel ezelőtt az arrafelé vezető utat, annyira elhanyagolja a lényeget a Tébolyban Derrick Borte rendező és Carl Ellsworth forgatókönyvíró. Mert a tolvajt még az alkalom szüli ugyan, de egy gyilkos, „megleckéztetős” kedvű, gyógyszereket egymás után zabáló ámokfutó esetében nehéz olyan alkalomra gondolni, ami „kimagyarázhatná” azt az ördögi, de józan ésszel kiterveltnek tűnő kegyetlenkedés-sorozatot, amelyet végrehajt. Szóval aki a féltékeny ámokfutás vagy a road rage jelenségének mélyebb megértését várná ettől a filmtől, az ne is fáradjon.

Egyszerű, zsigeri thrillerként viszont nagyon is működik. Ami tény, az tény: a film egy percre sem ül le. Amikor épp megunnánk az autósüldözést, lábon folytatják, majd vissza a kocsiba. Kár, hogy utólag tátongó fekete lyukakkal maradunk. És Russell Crowe eszelős tekintetével. Csak a nézését, csak azt tudnánk feledni. Meg a járását, meg a kuplungozását.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.