A mozi és a város

A kolozsvári Művész (Arta) több mint száz éves története

A kolozsvári Művész (Arta) mozi jelenleg Románia legrégebbi, eredeti rendeltetése szerint működő filmszínháza. Szinte a filmművészet születésével egy időben nyílt meg, majd háborúkat, politikai változásokat és kultúrharcokat túlélve, többször nevet váltva még mindig része a város életének. Története nem csak egy épületé: az elmúlt évszázadot is tükrözi, amelyben a város és a film története, valamint az emlékezet személyes, szubjektív rétegei ötvöződnek.

A Lumière fivérek híres 1895-ös párizsi vetítése után néhány évvel, 1899-ben szervezték Kolozsváron az első filmvetítéseket. Akárcsak más európai városokban, eleinte itt is alkalmi helyszíneket rendeztek be erre a célra, majd 1906. április 6-án nyílt meg Kolozsvár Első Villanyszínháza (később Appollo) a Mezei hotel éttermében az akkori Wesselényi Miklós utcában (ma: Ferdinand király utca, 17. szám). Ezt követően több állandó mozi nyílt, és a filmszínház helyet kapott a modernizálódó, iparosodó város ekkoriban épülő bérházainak földszintjén is. Az első ilyen típusú teret az Uránia-palotában hozták létre 1910-ben, a Ferenc József (ma: Horea út, 4. szám) alatt, összesen 560 férőhellyel. 1913. október 30-án pedig megnyílt a 400 férőhelyes Egyetem-mozgó az Egyetem utca 3. szám alatti Sebestyén-palotában.

A kívül historizáló, belül szecessziós hatást mutató bérház, a Sebestyén-palota a belváros korszerűsítésének jegyében épült. A 19. század végéig Kolozsvár főterén kisebb, reneszánsz kori épületek álltak, és hogy jobban kihasználják a központi fekvésű telkeket, az 1890-es évek elején lebontották az Egyetem utcán a Mátyás király (ma: Fő / Egyesülés) tér és a Király (ma: I. C. Brătianu) utca között húzódó épületsort, helyébe új épületet húztak fel. 1910-ben már ezt az új épületet sem ítélték elég korszerűnek. A város jelentős építkezési vállalkozója, számos intézményépület kivitelezője, Sebestyén Dávid (1855–1930) kezdeményezte, hogy a Takarékpénztár és Hitelbank RT tulajdonában lévő telek új funkciót kapjon. A telek két részre oszlott és gazdát cserélt: a Fő tér felőli részére az Első Magyar Általános Biztosító Társaság székháza, az Egyetem utcára néző részére pedig Sebestyén Dávid bérháza épült fel Kármán Aladár és Ullman Gyula budapesti építészek tervei alapján.

Az új mozi fogadtatása

Az Egyetem-mozgó megnyitása előtt két nappal lelkes beharangozók jelentek meg a helyi sajtóban. „A magyar nagyvárosok, vagy legalább a főváros, haladni próbálnak a nyugati nagyvárosokkal, mert a nagyvárosi ember életmódjában már nélkülözhetetlen szórakozási szükségletként szerepel a mozi. Nyugati modern mintára épült a kolozsvári új mozi. Az egyetem utcai építkezés uj nagy bérpalotájának sarkán megkapó szépségében bontakozik ki az Egyetem-mozgó színház” – írta az Újság. A cikkből kiderül, hogy a mozi igazgatója, a kolozsvári Nemzeti Színház korábbi sikeres színésze, Tompa Kálmán (1861–1939) németországi tanulmányúton látogatta a legelőkelőbb német mozikat. (Újság, 1913. október 28.)

Az Ellenzék első híradása pozitív: „A színház körülbelül 400 ülőhellyel rendelkezik, az előcsarnok pedig párját ritkító ízléssel van berendezve, mindenütt gailkályhákkal ellátva, ezenkívül a közönség kényelmére hideg buffet és cukrázda lesz valamint ruhatár.”(Ellenzék, 1913. október 28.) A megnyitó után viszont éles hangú kritika jelenik meg ugyanebben az újságban a terem beosztását illetően, ami tekintve, hogy a mozi ma csak 176 férőhelyes, talán nem volt megalapozatlan: „Ezenkívül a széksorok is olyan szorosan következnek egymásután, hogy a legkisebb pánikra torlódás támadhat, amely végzetes baleseteknek lehet a következménye [sic!]. Ami pedig közegészségi szempontot illeti, hát nem vagyunk doktorok, de olyan szűk helyiségbe annyi embert összezsufolni, nincs az a doktor, aki megengedné.” A kritika írója a cikk végén azért megjegyzi, hogy a moziban használt vetítőgép jó minőségű, a képek tiszták. (Ellenzék, 1913. október 30.)

A megnyitón Paul Wegener és Stellian Rye Prágai diák című filmjét vetítették, amely felkeltette a „magasabb körök” figyelmét is, azt az időszakot jelképezi, amikor a film vásári szórakozásból művészetté vált, szélesebb nézőközönségre tett szert, és a sátorból elegáns filmszínházba költözött. A mozi akkori teljes neve, az Egyetem Mozgókép Színház is jelzi, hogy a filmnézés ekkorra elismert polgári szórakozási formává vált Kolozsváron, a színházzal kívánta felvenni a versenyt, a közönségnek pedig már voltak bizonyos elvárásai, amelyekre az Ellenzék kritikája is utal.

Az első világháború évei: a kolozsvári némafilmgyártás aranykora

Az Egyetem utcai mozi egyike volt azoknak, amelyeket Janovics Jenő (1872–1945), illetve később a nagyrészt általa birtokolt Transsylvania részvénytársaság működtetett. A színész, rendező, a Kolozsvári Nemzeti Színház igazgatója felismerte a helyi filmgyártásban és filmforgalmazásban rejlő üzleti lehetőséget, éppen akkor, amikor az első világháború miatt nehézkessé vált az amerikai filmek behozatala, így kialakult egy piaci rés. Janovics kolozsvári mozijai közül (az új filmeket általában először bemutató Színkör-mozgó, illetve az Uránia mellett) az Egyetem-mozgó volt a legkisebb, mégis fontos szerepet töltött be: 1915. március 20-án itt volt a Janovics-stúdió második játékfilmjének, A toloncnak a kolozsvári bemutatója.

A kolozsvári közönség aznap ismerős arcokat és tájakat látott a filmvásznon, A toloncot ugyanis Kolozsváron, Torockón, a Tordai-hasadékban és az Aranyos partján forgatták helyi színészekkel, Kertész Mihály, azaz a későbbi Oscar-díjas Michael Curtiz rendezésében. Ez volt az egyik első produkció a Janovics kolozsvári stúdióiban 1913 és 1920 között készült több mint 60 játékfilm közül, amelyek felét ő maga rendezte, sokat pedig a városba hívott rendezők, mint az akkoriban Európa-elsőnek számító koppenhágai Nordisk gyárban tapasztalatot szerzett Kertész Mihály vagy épp Korda Sándor (Sir Alexander Korda, az angol filmgyártás későbbi megalapítója).

Az Egyetem-mozgó műsorán jól végigkövethető a filmpiac alakulása: az első hónapokat az akkor még piacvezető francia Gaumont filmjei dominálták, majd a háború kitörése után egyre több olasz, dán, amerikai, német filmet mutattak be. Az akkori filmkínálat jellegzetes keresztmetszetét nyújtja az Egyetem-mozgó 1917. március 3-i reklámja az Ellenzékben, amely a hét minden napjára más filmet ígér, ezek között van ikonikus német expresszionista alkotás: a Gólem Paul Wegener rendezésében, a Nordisk Film sztárjának, Valdemar Psilandernek egyik filmje és egy kolozsvári alkotás, a Mese az írógépről Janovics Jenővel a főszerepben. 1918-ban az Egyetem-mozgóban vetített 236 film közül 41 Nordisk-gyártású, 8 a Janovics Jenő akkori stúdiójában, a Transsylvaniában készült, 5 pedig a szintén általa alapított, de időközben eladott Corvin filmstúdióban.

Amikor a mozi úgy kellett, „mint az eledel”. Az első világháború kitörése miatt kialakult nehéz gazdasági helyzetben a mozi elérhető helyáraival vonzotta a tömegeket. Nem csoda, hogy élénk tiltakozást váltott ki a sajtóban, amikor 1917 februárjában szénmegtakarításra felszólító budapesti miniszteri rendeletre hivatkozva Dr. Haller Gusztáv polgármester bezáratta a mozikat, köztük az Egyetem-mozgót is (a színházakat nem). Az Ellenzék újságírója szerint feleslegesen fosztották meg a közönséget kedvenc szórakozásáról, ugyanis Kolozsváron az áramot vízierővel fejlesztik, a fűtés pedig főleg fával történik, nem szénnel. „A nagy izgalmakban fáradt közönségnek pihenő és olcsó szórakozó helye a mozi. Akármit mondjon is valaki, erre ép olyan szükség van, mint az eledelre. Hiszen a lélek is pihenőre vágyik. A nagy harcok híreinek, a háború kétséges fordulatainak mindig hatása alatt állunk és bizony olykor jól esik pár órára feledni.” (Ellenzék, 1917. március 2.) A kolozsvári mozik végül március 3-án, két hét szünet után nyíltak meg.

A két világháború közötti időszak: szabadtéri mozi, filmhíradók, hangosfilm

1919 után ismét elárasztotta az erdélyi piacot az amerikai és a német film, ezzel szemben pedig az erdélyi filmgyártás már nem volt versenyképes. Az impériumváltás után továbbra is a Janovics érdekeltségében maradó, de Select névre váltó Egyetem utcai moziban a kor hollywoodi sztárjainak új filmjeit láthatta a közönség kisebb-nagyobb (1–4 éves) késéssel, Emil Janningst, Douglas Fairbankst, Mary Pickfordot, Charlie Chaplint, Buster Keatont, de viszontláthatták a korábban Kolozsváron dolgozó Várkonyi Mihályt is, aki először Bécsben, majd Hollywoodban kapott filmszerepeket.

A Select hamar megtelt, legalábbis több korabeli újságcikk említi, hogy nem könnyű helyet kapni egy-egy filmre, de a működtetők is mindent megtettek a teltház érdekében. Az Ellenzék olyan „mozitrükköket” leplezett le – bár állításai ma már nem ellenőrizhetőek –, mint az álhírek terjesztése egy-egy friss filmmel kapcsolatban, a széksorok előretolása a zenekarig, vagy állójegyek eladása. (Ellenzék, 1924. feburár 10.) A lap 1928-as cikke szerint pedig a Select „az esti előadásokat a városháza udvarán levő Grand-szabadmozgóban tartja”, hogy így kerüljék el a fülledtséget, és igyekeznek különböző extrákat nyújtani a közönségnek, a Szibéria című orosz filmet például egy 16 tagú kozák tisztikórus kíséri. (Ellenzék, 1928. július. 23.)

Az erdélyi film történetét kutató Jordáky Lajos fennmaradt jegyzetei szerint 1930-ban jelent meg a mozi műsorán az UFA (Universum Film AG) híradója. A hetente változó, a világ aktualitásait bemutató filmhíradókat a játékfilmek előtt vetítették. A német filmgyár (Universum Film AG) 1930-ban már hangos filmhíradót gyártott, műsorra tűzése így egybeeshetett a Select hangos mozivá válásával.

Kolozsváron az első hangosfilmet 1930. január 20-án mutatták be a Bánffy-palota udvarán berendezett Corso moziban: Kertész Mihály Noé bárkája című filmjét vetítették. A Select Ellenzékben közölt műsorán 1930. április 3-án szerepel először hangosfilm: Al Jolson énekes „világsikert aratott beszélő-filmje”, a Singing Fool, előtte pedig Gioconda nagyáriája Beniamino Gigli olasz tenor előadásában és „a világ legjobb jazz-zenekara Abbe Lymann vezetése mellett”.

1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz csatolásakor szimbolikus jelentőséget kapott a magyar hanggal vetített film, amelyet a korabeli sajtóbeszámoló szerint a bevonuló magyar hadsereg hozott magával: „Így érkezett el hozzánk az első két magyar film. Honvédek hozták és sietve műsorra tűzték az összes kolozsvári mozik. Hogy technikailag megoldhassák dolgot, mindegyik más-más időpontban kezdte előadásait s a filmtekercseket gyors küldöncök szállították a városban körbe-körbe, mint valami diadalmi jelt.” A mozinevek szimbolikus jelentőségéről tanúskodik a cikk folytatása: „Miközben a mozgószínházak külső feliratát sietve magyarra cserélték, belül is ízléssel, gyönyörüen kidíszítették a mozikat. A Select-mozi külső feliratát táblástól egyszerűen levették. Az alatta alvó aranybetűs Egyetem Mozgókép Színház felirat husz évi bujócska után úgy fénylik, mintha közben semmi sem történt volna.” (Ellenzék, 1940. szeptember 24.) A mozit 1941 nyarán három hétre bezárták és felújították, korszerűsítették. „Tökéletes most a hangleadás és páratlanul élesek a képek, kényelmesek az ülések” áradozik a Keleti Újság 1941. augusztus 29-i száma.

„Az elit mozija volt, hiszen a központban volt, mellette az egyetemmel. Másképp léptél be akkoriban oda, mint manapság. Volt egy előtér, balra a jegypénztár, és jobb felől is be lehetett menni. Volt a bejárat után egy kisebb előtér (…) Balra a büfé volt, talán ruhatár is. Jobbra volt a második ajtó, ott ellenőrizték a jegyeket, onnan jobbra az iroda. Az volt édesapám irodája. Az volt a szokás volt, hogy a vetítések előtt a város jelentősebb emberei, írók meg színészek bementek oda vele beszélgetni” – emlékezett Kubina Richárd, az 1940-es években a moziban gondnokként dolgozó Kubina Sándor fia, aki úgy tudja, hogy 1944-ben, amikor az orosz hadsereg megérkezett Kolozsvárra, a mozit szántszándékkal felgyújtották, utána egy ideig nem működött.

A szocializmus időszaka: nevelés és szórakoztatás

Már az államosítás előtt hónapokkal, 1948 júniusától főleg szovjet és „haladó szellemű”, társadalmi problémákkal foglalkozó francia filmekről lehet olvasni a kolozsvári moziműsorban. Az ismét Select nevet viselő moziban Maxim Gorkij életéről szóló trilógiát mutattak be ez év nyarán, ami már jelzi az orosz író Szovjetunióban felépített kultuszát. Nem sokkal később, az 1950-es években Maxim Gorkij nevét veszi fel az Egyetem utca és a mozi is, ahogy más filmszínházak is Románia-szerte, a közelben például Tordán, Nagyenyeden és Besztercén.

Az 1948 novemberében lezajló államosítás után a filmforgalmazást Romániában a Cinexfilm állami vállalat vette át, amely összeállított egy listát a beszerzendő filmekről. Francia, olasz, magyar, lengyel, svéd, amerikai alkotások szerepeltek rajta, utóbbiakból Charlie Chaplin filmjeit tekintették az új értékrend szempontjából megfelelőnek. Megalapították a helyi egységekből álló Állami Mozivállalatot és rövid időn belül megjelentek a propagandafilmek a moziműsorokban, mint például egy filmsorozat a Szovjetunió tagállamairól, A kultúra, művészet, tudomány és technológia szocialista fejlődésének legszebb példái címmel (Cele mai frumoase exemple de evoluția socială a Culturii, a Artei, a Științei și a Tehnologiei).

A hivatalos műsorpolitikát az Igazságban megjelent írás tükrözi, amely a filmforgalmazók korábbi reklámfordulatait támadja: „Főleg a szovjetfilmek és a jó, realista francia filmek nevelő hatása által ma már odajutottunk, hogy a jó filmeknek is van közönségük, sőt nagy közönségük van. Ma tehát már semmiféle szempontból nem lehet indolkolt cowboy és más tárgyú filmselejtek reklamírozása s ezáltal a közönség határozottan jó irányba alakuló ízlésének megrontása.” (Igazság, 1948. július 12.)

A filmek sikerét nem bízták a véletlenre, az előírt nézőszámot „kulturális szerződés” által biztosították, ahogy az a Kolozs Tartományi Állami Mozivállalat 1957-es hírleveléből is kiolvasható: „Minden mozi köteles kulturális szerződést kötni a működési területéhez tartozó minden vállalkozással és intézménnyel, ezáltal biztosítva a dolgozó emberek számára a munkahelyi jegyterjesztést, másfelől a mozi állandó közönséget biztosít magának a munka mezején levő emberekből.” A mozgósítás érdekében kritikaversenyt is rendeztek: „a filmek kapcsán a munka embereinek lehetősége nyílik papírra vetni az adott film fő gondolatait, így jobban megértve a film nevelői szerepét.”

Ugyanebben a hírlevélben a felújítások, a felszerelt új neontáblák, valamint a román-szovjet barátság hónapja alkalmából rendezett szovjet film-, zene- és előadássorozat miatt „a jó gazdálkodás és személyes kezdeményezés” példájaként említik a Maxim Gorkij mozit. (Buletin informativ – Întreprinderea Cinematografică Regională de Stat Cluj, nr. 1, 2, 1957.)

Az 1960-as évek eleje újabb névváltozást hozott: Ifjúság (Tineretului) mozi lett a kis filmszínház. Egyrészt a román-szovjet eltávolodás miatt lanyhult a Gorkij-kultusz, másrészt a mozi a fiatalabb korosztály igyekezett megcélozni, délelőtt gyermek- és ifjúsági filmekkel, este vígjátékokkal vagy bűnügyi filmekkel. Ebben az időszakban jelentek meg a szélesvásznú, cinemascope-vetítések az Egyetem utcában.

A nevelő-szórakoztató vonalat művész- és szerzői filmek egészítették ki az 1960-as évek végétől. 1969 nyarán az Országos Filmközpont (CNC) Művész (Arta) nevű mozikat hozott létre több városban, így Kolozsváron is, a „filmkultúra terjesztésére”, ahol nagy- és kisjátékfilmeket, dokumentumfilmeket és animációs filmeket is bemutattak, előadások, ismeretterjesztő programok, kollokviumok kíséretében. (Făclia, 1969. június 27.) Az Ifjúság moziból így lett ARTA, az első film pedig, amit a kolozsvári moziműsorban már az új név mellett hirdettek, az a Tavaly Mariendbadban (L’année dernière à Marienbad), a francia új hullám 1961-es alkotása. (Făclia, 1969. július 6.) A szocialista országokban készült filmek mellett néhány – akár évekkel korábban készült – francia és amerikai produkció is megjelent a műsorban.

A matinévetítéseken a kisebbeknek rajzfilmeket, a nagyobb iskolásoknak történelmi filmeket vagy érettségi tételként feladott regények adaptációit vetítették. Az esti filmeket kivételes esetekben akár éjszaka is levetítették, vagy még egy hétig műsoron tartották. A jegy ára 1,5 és 2,5 lej között mozgott, ami egy kenyér, két fagylalt vagy egy limonádé árának felelt meg. Előfordult, hogy „jegyüzérek” vásárolták fel nagy számban a jegyeket, majd a mozi bejáratánál megkörnyékezték az érdeklődőket és áron felül adták el nekik a belépőket. A mozi szomszédságában lakó gyerekek – nagy örömükre és a személyzet jóakaratából – ingyen mehettek be a vetítésekre.

„Azt mondják, hogy aki egyszer megérzi az aceton illatát, az szerelembe esik, és úgy is marad. És így is történt. Ezt mondta nekem a gépészvezető, az öreg Burg, nyugodjék békében. És szerettem, amit csináltam. Mindenekelőtt szerettem emberekkel dolgozni. (…) Itt ismertem meg a feleségemet. Az elsőt. Itt is temettem el. Aztán ugyancsak a moziban házasodtam újra” – mesélte Dorin Breazu, aki 1960 és 2010 között mozigépészként dolgozott itt.

1989 után: csőd és újraélesztés

A tematikus hetek és a kötelező olvasmányok adaptációi 1990 után is megmaradtak a Művész mozi műsorán. Ekkor már elsősorban nyugati filmeket mutatott be, és filmfesztiváloknak, illetve non-profit és szakmai szervezetek, külföldi kulturális intézetek eseményeinek is otthont adott. 1996-ban felújították, kicserélték a székeket, és új vetítőgépet szereltek be, de megőrizték az eredeti teremdíszeket és a mozi hangulatát.

A Művész mozi a 2000-es évektől tagja az Europa Cinemas hálózatnak, így akkortól európai és hazai filmek, független filmek kerültek előtérbe a programján. 2012-ig működött a RADEF állami mozivállalat részeként, amely azonban csőd szélére került, és a Művész más romániai mozikhoz hasonlóan bezárt. A mozit azonban 2010-ben visszakapták az építtető Sebestyén Dávid leszármazottai, akik eldöntötték, hogy megőrzik annak eredeti funkcióját.

A Monica Sebestyén vezette ARTA în dialog egyesület azóta felújította a mozit és a társadalmi párbeszéd serkentését, a mozgóképes oktatást is felvállaló független kulturális térként nyitotta újra. 2019 végén újraindultak benne a rendszeres vetítések.

A szöveg az ARTA în dialog egyesület megbízásából készült tanulmány szerkesztett változata. A tanulmány a Korzo Egyesület (Gál Zsófia, Imecs-Magdó Eszter, Zsizsmann Erika), illetve Cristine Palaga és Corina Rusu kutatásán alapszik, ezeket Anca Pănoiu és Răzvan Poting dolgozta fel.

Bibliográfia

Articol realizat în cadrul proiectului „Momente din istoria cinematografiei clujene”.
A cikk „Fejezetek a kolozsvári mozgókép történetéből” projekt részeként íródott.


Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.