A román ugaron

Andrei Zincă: Și atunci, ce e libertatea?

A Și atunci, ce e libertatea? rendkívül fajsúlyos történelmi témát mutat be, ám korszerűtlenül boncolgatja.

Míg a román újhullámos realista forma szikársága hatásosan idézte fel a Ceaușescu-éra és a rendszerváltás utáni korszak kilátástalanságát és sivárságát, addig a „kosztümös” román történelmi film nem találja formai kiforrottságát, egyrészt költségvetési hiányosságok miatt, másrészt korszerű, egyedi rendező koncepciók hiányában. De gyorsan tegyük hozzá, hogy ettől eltekintve fontos, hogy ezek a filmek, még ha ilyenformán is, de elkészüljenek.

Akárcsak a nemrégiben bemutatott, Cardinalul, illetve az előző Nicolae Mărgineanu-filmek, a Și atunci, ce e libertatea? is az 50-es évek sztálinista időszakát idézik meg, a „romániai Szibériának” is nevezett Bărăgan-pusztába erőszakkal kitelepített bánátiak sorstörténete által.

Kép a Și atunci, ce e libertatea? című román történelmi filmből

A második világháború után Jugoszlávia a kommunista érdekszférába tartozó területek közé sorolódott, azonban Tito rendszere hamarosan a keleti blokk különutasává vált, amely függetlenként és jóval liberálisabbként definiálta magát, mint a Kominform Moszkvához hű államai. Ebből fakadóan az 50-es évek elejére a Jugoszláviával határos Románia esküdt ellensége lett a titoistáknak, akiknek befolyásától meg akarta mindenáron „óvni” a hatalom az országhatáron belül élőket, illetve szerette volna elkerülni azt, hogy tömeges határátlépések történjenek, hiszen aki átjut a szerbekhez, az onnan szabadon átsétálhat bármelyik nyugati államba. Ennek megakadályozása végett a határvidékről szerbeket, svábokat, magyarokat, gazdag parasztokat, értelmiségieket és egyéb osztályellenségnek nyilvánított személyeket, nagyjából 40000 főt telepítettek át Románia másik felébe, pontosabban annak a délkeleti részén található végeláthatatlan ugarára, a Bărăgan-pusztába.

Kép a Și atunci, ce e libertatea? című román történelmi filmből

Emil Bazan (Radu Iacoban) és felesége értelmiségiek, legnagyobb vágyuk, hogy Párizsban éljenek, Emil pedig egyenesen a Sorbonne-ra kap meghívást, ahol tanári állás várja. Az állami szervek azonban értesülnek helyzetéről, s amint egy tehetős vidéki gazda Herkulesfürdő-környéki tanyáján tartott esküvőn mulatoznak, a titkosszolgálat emberei rajtuk ütnek. Órákon belül szinte nincstelenül, alig némi ingósággal felszerelkezve, marhavagonokba összezsúfolva találják magukat. Amint kinyílnak az ajtók, a szélfútta, végeláthatatlan semmi tárul eléjük. A katonák bejelentik: mától itt kell élniük, a jéghidegben vagy éppen a perzselő napfényben, a kivetettség és megalázottság sokkjával. Pap, hajadon lány, fiatal fiú, öreg parasztember és -asszony, polgári feleség, özvegy nő, tisztviselő és kisebb-nagyobb gyerekek képezik a kis csoport tagjait, akik együttműködve kell szembenézniük a ténnyel, hogy egyhamar nem engedik őket haza, sőt, alig pár kilométeres körzetben mozoghatnak, nem érintkezhetnek más, távolabbi csoportokkal sem.

Kép a Și atunci, ce e libertatea? című román történelmi filmből

A játékidő nagyrészét a viszontagságokkal és a rájuk nehezedő lelki terhekkel való megküzdés prezentálása teszi ki. Lassan mindannyian elfogadják, megbékélnek sorsukkal, sőt, ahogy a cím is utal rá, már-már elkezdik – abszurd módon – szabadságként megélni helyzetüket. A társadalmi közeg hátrahagyása, az ideológia-mentesség, az abszolút hírzárlat, a kisközösségi életforma és az abban betöltött egyéni szerep élhetővé teszi számukra az első hónapokban még kilátástalannak tűnő szituációt. Ezt az élményt legfőképp a főszereplő, Emil közvetíti, hisz ő maga fogalmazza meg a címbéli kérdést („tulajdonképpen mi is a szabadság?”) egy adott pillanatban. A francia nyelvtudományok doktori kandidátusa mintha egyenesen lelki békére lelne, annak ellenére, hogy még felesége is meghal.

Kép a Și atunci, ce e libertatea? című román történelmi filmből

Legnagyobb erénye a filmnek, hogy – habár tartalmaz kőkemény naturalista elemeket – nem elégszik meg azzal, hogy pőrén bemutassa ezeknek a személyeknek a nyomorát. A katarzis tárgya nem az, hogy évek múlva végre hazamehetnek a száműzöttek egy ad hoc bejelentett amnesztia után, hanem az, hogy mikor végre otthonra találtak az otthontalanságban, újra mozdulniuk kell, egyik napról a másikra, így megsemmisül az az élet, amit kínkeservesen elfogadtak, majd megpróbáltak a lehető leginkább kiteljesíteni. Ez az igazi drámája a Și atunci, ce e libertatea?-nak.

Kép a Și atunci, ce e libertatea? című román történelmi filmből

A színészi túljátszás, az avítt filmnyelv és néhol egyenesen rossz operatőri munka, illetve az ebben a román filmben is néhol aránytalanul túlszínezett képek viszont egy olyan formai idegenségérzetet adnak, amelyek igazán kizökkenthetik a nézőt. Mintha folyamatosan kompenzálni próbálná a film saját költségvetésének hiányosságát. Talán még inkább kamaradráma-szerűen, nem drága formátumokhoz kényszeresen igazodni próbáló, majd azt nem teljesíteni tudó módon kellett volna kialakítani a rendezői és vizuális koncepciót, hiszen a nagyívűség szándéka hozza magával a történelmi keretjátékot is, a maga didaktikus, archív felvételekkel operáló módján (sőt, mindezt Emil történelemfilozófiai monológajival, amelyek megidézik a szocialista forradalmakat, bukásokat, mindenféle európai felkeléseket) – ezek viszont egyrészt terhelik az amúgy is hosszú játékidőt, másrészt az ilyen manírok miatt valószínűleg ezt filmet sem fogja szinte senki megnézni, akinek újat mondana az egész történet – tegyük fel egy középiskolás, egyetemista.

Nem lett tehát az Și atunci, ce e libertatea?-ból az új Aferim! Nem újult meg a történelmi román film, de egy újabb bekezdéssel pótolja a történelemórák legfájóbban hiányzó fejezeteit.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.