A sárkányok színesebbek, mint valaha

Dean DeBlois: How to Train Your Dragon: The Hidden World / Így neveld a sárkányodat 3.

Egy felnőtt hős, egy „alfa” kaliberű éjfúria, egy ördögien gonosz sárkányvadász, no meg egy elegáns, titokzatos, albínó sárkányhölgy: itt a viking- és sárkánylegenda harmadik, befejező része, avagy Hablaty és Fogatlan felnövéstörténetének zárófejezete.

A trilógia utolsó filmje szépen lekerekíti a mesét, az emberek és a sárkányok párhuzamosan kibontakozó története egyaránt eléri az optimista happy endet. A 2010-es első rész nagyjából onnan indult, hogy egy mitikus és bolondos szigeten sárkányok voltak a tolvaj ellenség, amelyet irtani kellett tűzzel-vassal; később a sárkányokat túlméretezett házikedvencként, szinte kutyává megszelídülve láttuk az emberek között élni, majd egy gonosz fősárkányt (alfát) kell legyőzniük, embereknek és sárkányoknak, együttes erővel; végül most, az utolsó rész elhozza a sárkányok számára az igazi szabadságot. A vikingek útját – most már a szó szoros értelmében is – egy Hablaty nevű srác határozza meg. Míg az első részben Hablaty vékonydongájú és esetlen balek kamaszból vékonydongájú, de már sokkal magabiztosabb hőssé vált, aztán sárkányszabadító ifjúként tért vissza, hogy népe vezérévé érjen, a zárórészben meg kell tanulnia a legnagyobb leckét: egyrészt teljesen szabadon engedni valakit, valaki mással pedig mindennél szorosabb viszonyba kerülni. S ami mindeközben a nézőknek jutott: az évtized egyik legjobb, vizuálisan legizgalmasabb, kirobbanó energiájú és humoros animációs franchise-a, nagy, kerek ponttal a végén. Szépsége és kreativitása jórészt a sárkányok „természetrajzának” ötletes és mutatós kidolgozottságában rejlett, de volt benne ropogós humor, sajátosan megrajzolt szereplők és jóízű kaland is, bőven adagolva.

A harmadik részre ez az energia nem fulladt ki, csak felnőtté érett és szelídült, főhőséhez – illetve most már főhőseihez – hasonlóan. Hablaty és kedvenc sárkánya, Fogatlan ugyanis most szinte egyforma hangsúllyal kerül a középpontba. Ismét közösen szállnak harcba sárkányvadászok ellen, s míg egy ördögien gonosz és hatékony ellenféllel birkóznak, egyikük megtalálja a élete párját, másikuk pedig megbizonyosodik arról, hogy korábban már rátalált. Olykor kicsit giccsbe hajlik, kicsit talán szirupos, és egyértelműen ez a harmadik rész a leggyengébb láncszem a nagyon erős trilógiában, de így is lenyűgöző a látványvilága, kedvesek a szereplői, pörgősek az akciójelenetei és működik a humora: aki kilenc éve beleszeretett ebbe a sárkányos-vikinges világba, nem is álmodhatott volna szebb lezárásról.

Hablatyot most szinte bibliai motiváció hajtja: megtalálni az eredeti, angol nyelvű alcímben megjelenő „rejtett világot”, afféle ígéret földjét, ahol ember és sárkány békében és kényelemben élhet együtt – és talál is valamit, ha nem is feltétlenül azt, amit elképzelt. Körülötte most is ott bóklásznak a jól ismert szereplők: a felnőtt nővé érett Astrid, a még mindig apró termetű, de nagy egójú Takonypóc, a duci, ezúttal egy bébisárkányt is dédelgető Halvér, a szakálltalanul szakállas Fafej és a legutóbbi „találkozásunk” óta cseppet sem okosabb nővére, Kőfej. Mindannyian a szokott módon karikaturizált figurák, a sárkányok pedig színesebbek, mint valaha. Új „fajok” is vannak közöttük, ahogy azt el is vártuk: vannak például észrevétlenül sokasodó apróságok, akik egyesek számára láthatatlanok maradnak. Az ő ellentétük a „Fényfúria”, a csillogó, fehér bőrű éjfúria, aki azonnal elröppen, amikor Hablaty közelségét észreveszi. Ő a legjobb példa arra, hogy „nem minden sárkányt lehet megszelídíteni”. Kihozza a barátságos fekete sárkányból az igazi éjfúriát, olyan trükköket fogunk látni Fogatlantól, amilyenekkel csak az első rész elején találkoztunk, és előhozza belőle a Vezért (ahogy egyébként Astrid is Hablatyból). Ismét elszabadul és ellenállhatatlanul magával sodor tehát a sárkányháton szárnyaló fantázia, lírai pillanatok és kacagtatóan esetlen sárkányudvarlás váltogatják egymást, s az akciójelenetek is erősek: kirobbanóan energikusak, és ezúttal sem folyik vér a csihipuhi közben, győz a burleszkes humor.

Az Így neveld a sárkányodat 3. tétje végső soron elmesélni, megmagyarázni, hogy miért nem látunk manapság sárkányokat, ha már ilyen népes (volt egykor?) a faj, miért nem a sárkányra mondjuk, hogy az ember legjobb barátja, s egyáltalán hova tűntek ezek a csodás mesebeli lények? Eközben pedig gyermeki lélekkel, felszabadultan kalandozhatunk a felhők között vagy a föld gyomrában.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.