A világ új arca

Jan Komasa: Sala samobójców. Hejter / Hater: A gyűlölet új arca

A lengyel író-rendező-páros, Jan Komasa és Mateusz Pacewicz a Corpus Christi után egy újabb komplex és releváns témákat boncolgató filmmel jelentkezik, ám a rurális közegben játszódó „bűn és bűnhődés”-történet helyett ezúttal nagyvárosban, klubokban, silent partykon és elsősorban a szociális média bugyraiban folydogáló thrillert kapunk. A Hater: A gyűlölet új arca egy kevéssel ugyan elmarad a Corpus Christi zsenialitásától, azonban változatlanul alaposan járja körbe a témáját, okosan kérdez, és többnyire jól állít szembe nézőpontokat.

Tomasz (Maciej Musialowski) egy jómódú család anyagi támogatásának köszönhetően egy menő egyetem jogi karán tanul, ahonnan a körmönfont védekező beszéde ellenére kirúgják plagizálás miatt. A családnál tett látogatás során erről nem beszél, viszont szemmel láthatóan vágyakozva néz a gazdag szülők lányára, Gabira (Vanessa Aleksander), és távozása előtt otthagyja a telefonját, hogy hangfelvételt készítsen a család belső beszélgetéseiről. Tomasz igyekszik munkát keresni, végül egy éjszakai buli során furakodik be egy céghez, ami látszólag PR-ral és online marketinggel foglalkozik, valójában azonban egy internetes manipulációra, fake news-terjesztésre és szociális médián történő trollkodásra szakosodott vállalkozásról van szó.

Kép a Hater: A gyűlölet új arca című filmből

Tomasz teljesen magára talál ebben a közegben és hamar világossá válik antihősünk igazi jelleme: egy minden együttérzést nélkülöző szociopata, aki gátlástalanul képes tönkretenni mások életét az interneten keresztül, hogy megszerezze, amit akar. Elsőként egy önjelölt fitneszguru vállalkozását végzi ki egy álhír elterjesztésével, utána pedig egy szimpatikusnak tűnő polgármesterjelölt kampányát próbálja meg ellehetetleníteni, miközben Gabihoz is próbál közel kerülni, természetesen a lehallgatott magánbeszélgetések és megtévesztés által.

A Hater szemmel láthatóan egy nagyobb léptékű társadalmi korrajz felvázolására törekszik, többnyire sikerrel. Szinte semmit nem tudunk meg Tomasz múltjáról, hátteréről és ezáltal a pontos motivációiról sem, így inkább válik egy archetipikus mai figurává, mintsem egy konkrét, megismerhető szereplővé. Szinte végig érzelemmentesen ténykedik, az egyetlen tetten érhető reakciója a düh és a frusztráltság: szeretetnek, empátiának semmi nyoma. Ugyan vonzódik Gabihoz, de ez esetben is jól látható, hogy nem egy pozitív, gondoskodó vagy meghitt viszony kialakítása a cél, sokkal inkább a vágy öncélú beteljesítésére tett kísérletről van szó.

Kép a Hater: A gyűlölet új arca című filmből

A film, ha egy kicsit didaktikusan is, de telibe talál néhány mai jelenséget: a kilátástalan, mellőzött emberek manipulálhatóságát a szociális médián keresztül; önjelölt megmondóemberek, internetes trollok hatalmát akár egy választási kampány felett is. Ezeken túl amiről ténylegesen szól a film, az a társadalmi osztályok között húzódó feszültség és a státusz. Tomasz személyes motivációi nem ismertek, azonban világos, hogy az egyik – és talán a legfontosabb – dolog, ami igazán hajtja, az a magasabb státusz elérése, bármi áron (ha a tavalyi Oscar-mezőnyt nézzük, a film sokkal inkább az Élősködők sötétebbre hangolt párja lehetne, mint a Corpus Christié). A Tomaszt támogató, felsőosztályhoz tartozó Krasucka család mosolyogva fogadja őt, azonban a hangfelvételről egyértelmű, hogy kibeszélik és szinte lenézik őt. Hasonló gondolat érvényesül itt is, mint az Élősködőkben: a gazdagok megengedhetik maguknak, hogy jófejek és látszólag bőkezűek legyenek, míg az alacsonyabb státuszban lévők túlélő üzemmódba kapcsolva ölik egymást az arénában.

Kép a Hater: A gyűlölet új arca című filmből

A film persze azt is megmutatja, hogy mindig van „lejjebb”: Tomasznak sikerül behálóznia egy nála szerencsétlenebb helyzetben lévő figurát, Guzeket (Adam Gradowski), aki egy nem túl sikeres videóblogot működtet és egész napját egy online játékkal tölti (külön izgalmas filmnyelvileg, ahogy az MMORPG-jelenetek beépülnek a filmkép szövetébe). Ezzel is arra mutat rá a film, hogy minél reménytelenebb helyzetben érzi magát valaki, minél alacsonyabb státuszban van, és minél jobban bezárkózik a saját gondolati buborékába, annál szélsőségesebb tettekre vehető rá. Végsősoron a film legsúlyosabb kérdése: kié a felelősség? Az elnézően mosolygó, de igazából nem empatizáló és a saját jóléti világukba zárkózó felsőosztálybelieké? A frusztrált, sérelmeiket feldolgozni képtelen szegényeké? Honnan ez a düh? A státusz vagy jólét hiánya? A kevés lájk? Mi történik?

Természetesen nincs film, ami egy ekkora káoszban rendet rakna, és ha van a Haternek hibája, akkor pontosan ez a túlzsúfolt, kissé összevissza narratíva. Emellett néha fárasztóvá válik nézni a hősünk folyamatos gerinctelenségét is, és nem, egyáltalán nincs save the cat pillanat, marad végig a megjátszás, az önzés, nincs fejlődés és nincs megváltás sem (talán a végén csillan fel egy aprócska gesztus, de az is hamar semmissé válik). Illetve a Corpus Christi elegáns kérdésfelvetéseivel szemben itt néha kimondottan közvetetten és kioktató jellegűen kapjuk a mondanivalót, sőt, helyenként szinte konkrét politikai állásfoglalásba csap át a film és a csúcsjelenetben az Örömóda használata is egy erőltetett megoldásnak tűnik, bár tökéletesen érthető az üzenet.

Kép a Hater: A gyűlölet új arca című filmből

Mindezekkel együtt a Hater mélyen belenyúl a darázsfészekbe és ijesztő relevanciával bír: bárcsak ne ilyen lenne a világ, bárcsak ne mosódnának el egyre jobban a valóság határai, bárcsak ne lenne ekkora bizalmatlanság mindennel szemben stb. Valószínűleg nem ennyire reménytelen a helyzet, mint amilyennek a film mutatja, de a Hater mindenképp egy fontos és erős leképzése a világ aktualitásainak.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.