Adataink védelmét add meg nékünk ma

Karim Amer, Jehame Noujaim: The Great Hack

Egy dokumentumfilm, melynek zsurnalisztikai értéke sokkal nagyobb, mint a filmes. Sem vizuálisan, sem dramaturgiailag nem túl érdekes, ám ezek ellenére kötelező lenne mindenkinek megnézni, aki használt valaha valamilyen úgynevezett szociális médiát. És hát ki nem használt?

Egy ügy, amelynek számos társadalmi-politikai vonzata mellett lényünk legbelsőbb rétegeihez is köze van: a gondolatainkhoz, az aspirációinkhoz, az érzelmeinkhez – és azok manipulhatóságához. Egy ügy, ami nemhogy nem zajlott le, hanem naponta új aspektusai derülnek ki, és folyamatosan új hírek kerülnek a felszínre, mint például ez a pajkos kis apróság. Egy ügy, amire butaság lenne legyinteni, hogy „áh, a nagyok játéka”, vagy pedig „áh, úgyis távol zajlik tőlünk” – nem, ezek az emberek cseppet sem nagyok, emberi értelemben biztosan nem; és az ügy cseppet sem távoli, közünk van hozzá román (magyar) állampolgárként, EU-s polgárként, a világ polgáraként, homo facebookiensisként. A Trump-kampányról és általa az amerikai választásokba beavatkozó oroszokról, valamint a Brexit-szavazásról van szó, pontosabban a Cambridge Analytica nevű cégről, aki facebookos felhasználói adatok segítségével segített (el)dönteni a választások kimenetelét. És nem csak ezét a kettőét: a cég egyik volt munkatársa (és utólagos whistleblowerje), Brittany Kaiser lazán kacarászva jegyzi meg többször is, hogy még hány ország választásaiba voltak belemászva csuklóig. Többek között valószínű, hogy a 2016-os romániai szabad és demokratikus voksolást segítettek így eldönteni. Tetszenek emlékezni… aminek az eredménye a mostani „szociáldemokrata” kormánypárt és a becses miniszterelnök – a mindenkori Románia politikusai közül talán ő a leggazdagabb kincsesbánya, ami a generálható mémek számát és vidámságát illeti (és hová máshová kerülhetne e mémek, mint a szociális médiára – hogy teljes legyen a kör)*.

Röviden a módszerről: amikor mi, mit sem sejtő júzerként rákattintunk és beleegyezünk az olvashatatlanra fogalmazott és különben is angol nyelvű meg túl hosszú user agreementekbe, utána meg vígan átadjuk adataink összességét vagy egy részét azért, hogy kitölthessünk egy idióta kvízt (tényleg, mondd, te akkor most Pitt vagy DiCaprio lennél?) vagy megnézhessünk magunkat öregen, egy markát dörzsölgető cégecske ezeket az adatokat összegyűjti puttonyába és tovasurran velük az éjszakába. (És ez történik még akkor is, ha nem is egyeztünk bele semmibe expliciten, csak van egy ártatlannak tűnő facebook-like gomb egy random oldalon.) A Cambridge Analytica felvásárolja ezeket az adatokat, és összeállít belőlük egy fantomképet. No, nem a miénket konkrétan, hanem A Befolyásolható Szavazóét. Tűpontosan megmondják, hogy a demokráciából kiábrándult, alacsony szavazókedvű, billegő, döntetlen, tájékozatlan, vagy valamelyik oldal mellett nem túlságosan elkötelezett szavazók hányan vannak, mire kíváncsiak és hogyan lehet őket (szavazásra) hergelni.

És akkor jönnek a kamuhírek. A zseniálisan felépített lejárató kampányok. Az egyik vagy másik oldalból gyúnyt űző mémek. És a többi. Ami a legdermesztőbb: komplett mozgalmakat képesek felülről kitalálni, proteszt-eseményt szervezni köréje, jelszavakkal, gesztusokkal, mindennel. Mintha alulról jönne, és a kiábrándult nép szólna meg általa, holott egy légkondicionált londoni irodából van irányítva az egész, és miután elindul a hólabda, a többit a hergelhető emberek teszik már hozzá, önként és dalolva, ingyér. Nem mindig jön be, ez igaz, de amikor bejön, akkor nagyon. Olyannyira, hogy talán nem túlzás politikai fegyvernek hívni a módszert (ahogy egyébként többen is teszik a filmben). Ennek az egésznek a működéséről, hátteréről számol be a The Great Hack, pár résztvevő alany szemszögén keresztül. Az egyik szemszög a David Carrollé, aki a médiával kapcsolatos dolgokat tanít, és megpróbálta visszaperelni a saját adatait a nagy cégektől – hogy lássa, hol és milyen információk vannak tárolva róla. A másik Carole Cadwalladr brit újságíró, aki tényfeltárás közben alaposan belenyúlt a méhkasba. A legérdekesebb viszont a már említett Brittany Kaiser, aki meggyőződéses aktivistaként kényszerből vállalt munkát a Trump-kampánynak, hogy aztán a Cambridge Analytica (és anyacége, az SCL Group) működését megértve, aztán belőle kiábrándulva egyfajta Snowdenként elmesélje a nagyközönségnek, hogy mi zajlik a háttérben a mi adataink felhasználásával.

Lehet tehát hasznos eredménye is a céltalan netflixes scrollozásnak, például az, hogy efféle filmekbe akadunk közben: ha egy fikarcnyival is tudatosabban bánunk ezután az adatainkkal, és egy körömfeketényivel is több gyanakvással olvasunk álhíreket, máris megérte. És igen, hosszú, meg nagyon sok információ elhangzik benne, amit utólag fel kell dolgozni, és valóban nagyon sok összefüggés nem érthető meg egyből, meg talán enyhe összeesküvés-szaga is lehet az egésznek időnként. De nem kell a következő szavazásra gondolni: elég ha kissé zavar a múlt hét óta a facebook-falunkon vagy böngészőnkben virító reklám, ami valami olyasmit reklámoz, amiről valakinek csak beszéltünk úgy, hogy a telefon be volt kapcsolva előttünk. Vagy ha egyszerűen csak nem akarunk néphülyítés áldozata lenni.

Ez csak a kezdet. Mert ha választások eldöntésére és haszontalan termékek megvásárolására is rá tudnak venni azáltal, hogy az adatainkat birtokolják és elemzik, akkor nem fognak leállni ennyinél. És ez a technológia csak ennél még fejlettebb lesz – ezáltal a jogi szabályozása is még fontosabb és sürgősebb lesz. Tegyünk érte valamit, amíg még lehet, és egy ilyen doksi megnézése is lehet jó kiindulópont.


* Talán dolgoztak a PSD-nek, talán nem. Tagadják. Dragnea is, aki azóta börtönben ül, és a CA is, ami azóta megszűnt.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.