Franco-fónia

Alejandro Amenábar: Mientras dure la guerra / While at War

A TIFF 2005-ben, a 3×3-as szekcióban hívta fel a figyelmet a spanyol-chilei rendezőre – most a „szupernóvák” közé tér vissza: hetedik nagyjátékfilmje történelmi dráma erős témaválasztással, merész közelítéssel, gyönyörű díszletekkel, de némi giccsel és kevés igazi feszültséggel.

Alejandro Amenábar színvonalas közönségfilmek sokoldalú, avagy kísérletező kedvű rendezője. Szeret játszani a műfajokkal: csinált már izgalmas horror-thriller-krimi kombót (Halálos tézis / Thesis, 1996), sci-fibe oltott romantikus filmdrámát (Nyisd ki a szemed! / Abre los ojos, 1997), drámával szelídített horrort (Más világ / Los otros, 2001), melodrámát (A belső tenger / Mar adentro, 2004), peplumot (Agora, 2009), sima thrillert (Regression, 2015), hetedik „nekifutásra” pedig egy nagyszabású történelmi dráma, a Mientras dure la guerra (szó szerint lefordítva: Amíg a háború tart) következett.

Alejandro Amenábar: Mientras dure la guerra

A történet 1936 zaklatott nyarán, a spanyol polgárháború első napjaiban indul: Salamanca főterére (szépen koreografálva) bevonul egy csapat katona. Kihirdetik a hatalomátvételt és a kijárási tilalmat, majd letartóztatják a polgármestert. Az öreg költő és filozófus Miguel de Unamuno boldogan ad telefoninterjút: végre felszabadultan elmondhatja, hogy csalódott a köztársaság eszméjében, és az új hatalomtól reméli Spanyolország megváltását. Az öröm azonban korai: mint tudjuk, az a nyár egy kegyetlen polgárháború és (kis csúszással) Francisco Franco véres diktatúrájának a kezdete.

Alejandro Amenábar: Mientras dure la guerra

Amenábar tehát erős témát választott. Főszereplője és annak legfőbb ellenlábasa ellentétes irányú pályát fut be a történet során: don Miguel lassacskán összetörik és megsemmisül, Franco eközben a mindenható spanyol führer szerepébe emelkedik. Sokatmondó azonban, hogy ez a film rengeteg díjat kapott, többnyire spanyol fesztiválokon, de sosem a rendezést vagy a forgatókönyvet méltatták. A színészeket, a pompás, eredeti helyszíneket, korhű díszleteket és jelmezeket, a látványtervezést díjazták (és igen jól tették); megvan itt minden, ami egy monumentális törtenelmi eposzhoz kellene, s mégsem lesz az belőle. Ennek a filmnek valóban nem a forgatókönyv az erőssége. A film első felében pl. ugyanolyan káosz uralkodik, mint a forradalom első napjaiban. Lehet, hogy egy spanyol pontosan ismeri a törtenelemkönyveiből az 1936-os katonai puccs alatt szembenálló erőket, a hatalmat átvevő katonai juntán belül is egymásnak feszülő politikai érdekeket, elveket, neveket, de innen, távolabbról nézve egy-egy ponton nehéz kihámozni, hogy ki kivel van, és mik is a szándékai. Szerencsére végül összeáll a kép, és ha felszínesen is, de kapunk egy kis ízelítőt egy parancsuralmi rendszer kialakulásából.

Alejandro Amenábar: Mientras dure la guerra

A már említett, két, ellentétes irányú karakterfejlődés viszont végig kissé furcsa marad. Adott egy morcos vénember, aki minden belső vívódása ellenére sem lesz szívünkcsücske-figura. A legjobb barátait is megsérti, gőgös értelmiségi, kicsit elvarázsolt tudósember, a salamancai egyetem rektora, akinek a szemébe kell mondani, hogy élete során számtalanszor „tévedett” – és ez politikai-meggyőződésbeli pálfordulások egész sorát jelenti –, aki támogatja a hatalomra törő nacionalistákat, de a megalázott özvegyet nem, aki megalkuszik, elfordítja az arcát, amikor halálba visznek mellőle valakit. Semmiképp sem hős, ahogy egyébként a hétköznapi emberek nagyrésze sem, legalábbis nem a fogalom cidi értelmében – ahogy a vele szembenálló Franco sem az, bár ő erre hajtana. Franco eleinte csak Paco: kedves, imádja a gyerekét, kicsit szánalmas, retteg, nehogy hibás lépést kövessen el, megfontolt, nagyon rafinált és remek ötletei támadnak: kitalálja, hogy csupán néhány hangsúly áthelyezésével, egy ártatlan csúsztatással (amit nem is ő személyesen intéz el, sőt láthatóan parancsot sem ad rá) és néhány szimbólum kicserélésével hogyan szerezhetne nagyobb támogatottságot és teljhatalmat „amíg a háború tart”. Vagyis a véreskezű diktátor… meglepően szimpatikus. Mindketten viszonylag sokoldalúan árnyalt figurák, visszatalálnak a családjukhoz, mindkét családban van két tiszta lelkű és hitű, nagyjából egykorú gyermek – a nagybetűs Jövő (jócskán szánkba rágott) szimbólumai. Talán az volt az alkotói szándék, hogy a főszereplő öregúrnak méltó ellenfele legyen? Ha igen, ez túlságosan is jól sikerült. A félszemű, félkarú propagandafőnök (igazi spanyol Goebbels, aki egyébként tényleg ellenpólus lehetne, csak pozíciójából kifolyólag nem válhat azzá) ráadásul ki is mondja: ti, az értelmiségiek, folyton meg akarjátok változtatni a világot, de otthonról, a könyveitek mögé rejtőzve, miközben mi „huligánok, gyilkosok” az életünket s a lelkünket kockáztatjuk a csatában, az első sorban – hát nem lesznek hősök a fasiszták akkor, a „maguk módján”, a cél szentesíti az eszközt elvén? Az irónia első, gyenge legyintése csak a film vége felé érkezik, Franco portréjának megfestésekor – szükség van-e arra, hogy egy mai filmrendező ennyire pártatlan legyen?

Alejandro Amenábar: Mientras dure la guerra

…végül aztán don Miguel is lassan megérti, hogy bizony, itt olasz és német típusú fasizmusról van szó, megpróbál közbenjárni barátai ügyében, össze is omlik rendesen, aztán összeszedi magát még egy utolsó, nagy pálfordulásnyira – vagyis a film összességében eléggé kiszámíthatóra és didaktikusra sikeredett, talán emiatt nincs is benne igazi feszültség. Van viszont bőven pátosz – ömlik a (rendező-író-producer jegyezte) zenéből, meg a szinte teljesen haszontalan és giccses, bukolikus álomjelenetekből/flashback-ekből. 

Kár, mert gyönyörű helyszíneken játszódik, a salamancai épületek kőcsipkéi csomagolásra csábítanak, a patinás belső tereknek erőteljes hangulatuk van, a jelmezek pazarul aprólékosak és korhűek. És minden hibája (és történelmi tévedései) ellenére nézhető, hollywoodias eszközökkel megcsinált, konvencionális történelmi film a Mientras dure la guerra, de azért reméljük, Amenábar legközelebb újabb thrillerrel jelentkezik. Az a műfaj valahogy jobban fekszik neki.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.