Amatőrpornóval a szerelemért

Bogdan Theodor Olteanu: Mia își ratează răzbunarea

Bogdan Theodor Olteanu második nagyjátékfilmje vékony jégen táncol színház és film között, miközben olyan témákra reflektál, mint a szex, a párkapcsolati függőség vagy a női test kizsákmányolása. S bár mindez elsőre egy férfi tollából hamiskásnak, és a poszt-metoo korszakhoz  való igazodásnak hangzik, Olteanu és a fiatal bukaresti színészgeneráció valami egészen izgalmassal rukkolt elő, a lecsupaszított forma és az improvizáción alapuló forgatókönyv pedig a keze alá dolgozik. A Mia își ratează răzbunarea (magyar tükörfordításban Mia elszalasztja a bosszú lehetőségét) a tavalyi Slamdance Filmfesztiválon debütált, de a járvány miatt csak idén, a TIFF Román napok szekciójában került hazai bemutatásra.

Miát (Ioana Burgarin) egy elfajult veszekedés során megpofozza a barátja. A fiatal színésznő nem hagyja annyiban, hazaköltözik és bosszút forral: kitalálja, hogy le fog feküdni valakivel, lefilmezi az aktust, majd elküldi exbarátjának. Ez az ismerős narratíva alapvetően három egységre tagolódik: Mia anyjával való konyhai eszmecseréje, a barátnőivel töltött filozofálgatós esték és az általa filmezett valóság simul egymásba a 91 perces játékidő alatt. Főhősünk folyamatosan beszél valakivel, állít és válaszokat keres, de egyre jobban összezavarodik, amikor rájön, hogy nincs konszenzus abban, hogy hol kezdődik az erőszak, mennyi az, amennyivel a nők (vagy az amatőrpornóra nem nyitott férfiak) meg tudnak birkózni. A lány hiába vonzó és intelligens, szinte minden útjába akadó férfit eltántorít a kamera jelenléte, neki viszont egyre otthonosabbá válik a filmezés gesztusa. Elkezdi rögzíteni magát és közvetlen környezetét, ezzel kínálva megoldási kulcsot önmaga és a néző felé is.

Bogdan Theodor Olteanu: Mia își ratează răzbunarea

Olteanu filmje sok hasonló témájú alkotással ellentétben nem emeli piedesztálra az áldozatot, és abszolút igazságokkal sincs felvértezve. Ehelyett több ellentétes megoldást, és a saját milliőjével való szembenézést ajánlja. Mia anyján (akit a csodás Maria Popistașu alakít) keresztül egy konzervatívabb nézőpontot kap, miszerint nem olyan nagy baj az, ha néha elcsattan egy pofon, progresszív barátnői pedig arra buzdítják, hogy ami történt, az elfogadhatatlan. Ezt rétegzi Mia saját, a dokumentumfilm eszközeivel történő önmegismerése, illetve a színházi közeg, ahol szintén többször is tematizálódik a test fölötti önrendelkezés. A sokszor improvizáción alapuló jelenetek végkifejlete szinte mindig ellentmondásos, amivel jól illusztrálják az alkotók, hogy mennyire nehéz feministának (vagy éppen konzervatívnak) lenni a szexualitás által meghatározott kapcsolatrendszerünkben. A film alapdinamikáját ez a kettősség adja, ennek a legszembetűnőbb megnyilvánulása az abuzív kapcsolatból jövő Mia más férfiak iránti agresszív viselkedése, az, ahogy saját bosszúhadjáratához próbálja felhasználni őket. „Az arcod nem fog látszani” – mondja többször, a kamera pedig egyfajta párbeszédbe lépve Miával, őt mutatja hasonló beállításban. Máskor a főhős szuperközeliben a kamerába beszél, az abúzust elkövető férfi sosem jelenik meg, ezzel a gesztussal Olteanu a lány személyes történetét általánossá tágítja. Az egyetemessé tétel másik eszköze egy némafilmes inzert, az 1910-es évekbeli anyagban a nők iránti zaklatás komikus stílusban tematizálódik, amivel a rendező a film médiumának is tükröt tart.

Bogdan Theodor Olteanu: Mia își ratează răzbunarea

A lányok felszabadult együttlétét kézikamerás, dinamikus felvételeken keresztül látjuk, néha az objektív kamera, máskor a filmező Mia szemén keresztül. Ezek a fikció szintjén és a való életben is színésztanonc lányok a kamera jelenlétének teljes ignorálásával, szemérmetlenül elmondják a véleményüket mindenről. Nem félnek intim témákról, szexről pozitívan beszélni, egymással hajbakapva vitázni a szakmában jelenlevő kihasználásról, és többek közt Puiu, Mungiu és Porumboiu nevével „Fuck, marry, kill”-t játszani egy kocsmaasztalnál. Ezzel szemben a két szereplős jelenetek többsége egy távolságtartó, tág, sokszor vágás nélküli beállításból tárul elénk. Mia „csábításait” is utóbbi módon látjuk, a legkellemetlenebb pillanatokat a színházi néző objektív szemén keresztül újra és újra felveti a film a színészek kiszolgáltatottságának kérdését. Az improvizált dialógusokat gyakran jumpcutokkal teszik befogadhatóvá, ami kényszermegoldásnak tűnik, de a laza szerkezet és a kísérleti, low budget jelleg miatt könnyen szemet hunyunk fölötte.

Bogdan Theodor Olteanu: Mia își ratează răzbunarea

Bár nem beszél könnyű témáról, és tele van kényelmetlen pillanatokkal, Olteanu filmje kifejezetten szórakoztató, sőt, néha hangosan röhögős, ami elsősorban a színészek felszabadult játékának köszönhető. A Miát játszó Ioana Burgarin minden rezdülése szenvedély és őrület, őt egészíti ki az Ellen Page-re kísérletiesen hasonlító filmes üdvöske, Ana Maria Guran, illetve Stefania Cicu, Silvana Mihai és Ecaterina Lupu szintén emlékezetes játéka. Ahogy a vetítés utáni közönségtalálkozóból kiderült, szinte minden karakter a színészek személyiségére épül, talán ennek is köszönhető a köztük lévő vibráló kémia és az izzadtságtól mentes dialógok is. A Mia… tehát egy nagyon rétegzett, több szinten működő kísérlet, egy inkább színházban bejáratott alkotófolyamat mozgóképpé gyúrt lenyomata, ami nem fél megkérdőjelezni a saját elveit és nevetni önmagán. Ha Olteanu hangja egyben az új román színészgeneráció hangja is, akkor nincs okunk aggodalomra.

Még vetítik a TIFF-en: péntek, július 30., 17:30, Victoria / Győzelem mozi




Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.