Anya csak egy van?

Aaron Guzikowski: Raised by Wolves / A farkas gyermekei

A sci-fi és a horror műfajainak összeházasításáról-megreformálásáról ismert Ridley Scott állítólag az önismétléstől tartva nem akart visszatérni az androidok világába, Aaron Guzikowski forgatókönyve végül mégis felébresztette benne az emberszabású robotok és kietlen bolygók iránti szenvedélyét. A Szárnyas fejvadász és az Alien rendezője elsősorban produceri vonalon erősíti a sorozat stábját, illetve két rész erejéig a rendezői székbe is beül, hogy a tőle megszokott módon mutassa meg egy elidegenedett társadalom technológiával és ideológiával vívott küzdelmét.

A cím tükörfordítása ritka szerencsés döntés volt a magyar HBO részéről, ugyanis amennyire légbőlkapottnak tűnik, annyira kulcsfontosságú a cselekmény értelmezésében. Egy meglehetősen távoli jövőben két android, sokatmondó nevükön Anya (Amanda Collin) és Apa (Abukhar Salim) az anarchia és enyészet által bekebelezett Földet elhagyva egy látszólag lakatlan bolygóra érkeznek. Küldetésük a civilizáció megmentése, ugyanis hat emberi embriót is magukkal visznek, akiket Anya mesterségesen táplál. „Megalkotójuk” terve korántsem zökkenőmentes, a gyerekek sorra meghalnak, egyedül Campion (Winta McGrath) éli túl a kisgyerekkort. A fiú identitáskeresésvel párhuzamosan kiderül, hogy a nevelőszülei által elhagyott világ nem emberekre és androidokra, hanem ennél sokkal tágabban értelmezhető csoportokra oszlik: hívők és ateisták üldözik egymást, az androidok pedig arra az oldalra állnak, amire programozták őket.

Anya és Apa önállóan, ateista és pacifista ideológiák mentén nevelik „gyerekeiket”, egy nem is olyan távoli galaxisban pedig egy hatalmas Bárka nevű hajón egy Sol nevű istenség fanatikus követői teszik ugyanezt. És amikor a Kepler-22-es bolygó nem szokványos családjának konfliktusai megsokasodnak, a hívők is bekerülnek a képbe, aminek hatására Anya felfedezi magában a számára mindaddig ismeretlen ösztöneit. Családjának és integritásának védelme közben jön rá ugyanis, hogy nemcsak hogy nem egy szokványos android, hanem egyenesen elpusztíthatatlan nekromanta. Így a hatalomtól részegen és küdetésének tudatában seperc alatt elpusztítja a hajó hívőinek nagy százalékát, csupán a gyerekeket kímélve a horrorba illő haláltól. (És ez csak a pilot.)

Mindezek ellenére A farkas gyermekei nem egy sci-fibe csomagolt vallási konfliktus története, üzenete és alapkérdései jóval emberközelibbek, és ahogy a rendező korábbi filmjeiben is, az űrháború csupán kontextus, a sorozat valóban a családon belüli nemi szerepeket, az örökbefogadás témáját, a biológiai és nevelőszülők konfliktusát, és úgy általában a családalapítás nehézségeit vizsgálja. Az androidszülők egy ismeretlen bolygó Ádámjai és Évái, akik a sorozat előrehaladtával egyre több emberinek ítélt tulajdonságot tapasztalnak, és egyre homályosabban látják a határvonalat helyes és tiltott között. Felmerül a kérdés, hogy lehet-e jó anya egy gyilkos, aki pacifista elveket tanít, és ráadásul nem is álmodik? Hasonlóan problémás az ateista, de hívőt játszó imposztor szülők esete, akik egy olyan gyerek visszaszerzéséért harcolnak, akinek szüleit hidegvérrel lőtték agyon, és bár őszintén kötődni kezdenek a gyerekhez, minden gesztusukkal hazudnak neki. A gyereknevelés etikai vetülete mellett természetesen nem törpül el a hit problémája sem, erről is sokat filozofálgatnak hőseink. Az évad zárlatában megjelenő xenomorf lény keletekezésének körülményei pedig az eredet kérdésével is eljátszatják a nézőt, előkészítve a második évadot.

Látványvilágát tekintve Ridley Scott sorozata valódi időutazás. Nosztalgiával idézi a nyolcvanas évek sci-fijeinek világát, a 2000-es évek űrháborús sorozatait (Csillagközi romboló), és minimalista díszlet-jelmeze, visszafogott, rideg színskálája a rendező már említett nagy alkotásait és kevésbé ikonikus utóbbi munkáit (Mentőexpedíció, Prometheus) is eszünkbe juttatja. Androidjai pedig a hatvanas évek dizájnján túl Fritz Lang Metropolisza előtt hajtanak főt. Egyértelmű, hogy eme visszatekintés célja egy sok szempontból újszerű hibrid sci-fi létrehozása volt, de hiába a színvonalas színészi játék, a sok akció és a tömény forgatókönyv, az eredmény kissé didaktikus. A B-filmes, low budget sci-fis szájíz ellehetetleníti a szereplőkkel való igazi együttérzést, az utolsó rész abszurditása és egy különös fogantatás által létrejött fallikus szörny születése pedig szétcincálja azt a hézagos történetet is, amit valahogy – előző sci-fis ismereteinek segítségével – összekapart a néző.

A klasszikus sci-fik toposzaival telített tízrészes történet tehát mind témáját, mind formai jellemzőit tekintve múlt és jövő közt lavírozik. De hiába a precíz színészi játék, egy szüszpansszal telített évadközépi epizód és a gondosan megtervezett karakterfejlődés, mindezt láttuk már. Az első pár rész vontatottságát kompenzálja a középső részek izgatott hajszája, a vége viszont valóban önismétlésbe torkollik. S bár a Romulus és Remus mítoszának keretével új perspektívába helyezte a humanoid robotok kérdéskörét, A farkas gyermekeinek első évada még ennek ellenére is csak a Ridley Scott életművének hardcore rajongói számára marad meghatározó filmélmény.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.