Az átutazó

Talán mindenütt voltam – Huszárik Zoltán

Huszárik ugyan csupán két nagyjátékfilm erejéig volt köztünk – korai halála, félbeszakadt életműve súlyos vesztesége a magyar filmművészetnek –, munkássága során örökérvényű művek létrehozására törekedett. Ezt foglalja össze a Pintér Judit által szerkesztett kötet, méltó igényességgel adózva a rendező emlékének.

A Pintér Judit által szerkesztett Huszárik-könyv a Magyar Művészeti Akadémia sorozatába illik, az eddig megjelent kötetektől mégis jelentősen eltér. A könyv első harmadában helyet foglaló, több mint száz oldalas Huszárik-portré szerzője, Gelencsér Gábor ugyanis nem a rendező egykori munkatársa vagy akár szoros értelemben vett kortársa, hanem a magyar filmművészet egyik legfőbb térképésze, és ekként látott hozzá feladatához. Tudnivaló, hogy a szerző eddigi munkássága során már behatóan foglalkozott a Huszárik-művekkel, kitűnően ismeri azokat, és tisztában van a témát érintő más elemzők gondolataival is. A Lichter Péter lektorálta 2018-as kiadvány már csak ezért is érdekes, nem csak a magyar filmművészeti kánonból némiképpen kilógó Huszárik Zoltán egyedisége miatt.

A rövid Előszó után Gelencsér már a Bevezetésben rávilágítani igyekszik Huszárik zsenijére, művészetének különlegességére, kortársaira gyakorolt hatására, majd kitér a rendező életrajzának fontosabb vonatkozásaira. Gelencsér átlátható szerkezet szerint, fejezetekre bontva skicceli fel Huszárik portréját a tanulmányban. A kronológiai rendet követve, külön kategóriákba és alkategóriákba sorolja, és azokon belül boncolgatja a főiskolán készült, önkifejezésre törekvő, és a később megrendelésekre készült rövidfilmeket. Ezek vizsgálatán keresztül keresi a rendezőre utaló, majd későbbi két nagyjátékfilmjében markáns egyediséget kirajzoló stílusjegyeket.

Ezen fejezetek során a lelkiismeretes lábjegyzetelés is azt jelzi, hogy a szerző munkáját komoly kutatás előzte meg. Gelencsér hivatkozásain az is látszik, hogy igazi tudós módjára mintegy párbeszédet folytat a Huszárikkal foglalkozó filmelméleti és egyéb szakemberekkel, művészekkel, sőt, magukkal a Huszárik-művekkel is. A Talán mindenütt voltam címhez méltóan egyszerre idézi meg az életmű filmtörténeti környezetét, azaz egy jobbára példa nélküli filmes látásmód kialakulásának kezdetét és annak utóhatásait.

A könyv elején a szerkesztő, Pintér Judit – feltehetően a szerzővel egyetértésben – Huszárik nagyjátékfilmjeiből kölcsönzött gazdag színvilágú és jelentésű képeket helyez el, mintegy megágyazva ezzel a későbbi elemzéseknek. Megjegyzem, a papír minősége is segít a rendezőre jellemző képi költészet igényes bemutatásában. Vannak persze nem fotópapírra nyomott, fekete-fehér képek is a könyvben, amelyek nem ezzel a célzatossággal készültek. Ezek főként a rendezőről készült kifejező portrék, melyeknek annyira talán nem is árt a puritánságot is tükröző, alig érzékelhető raszteresség.

Gelencsér Gábor munkája abban is mérvadó és iránymutató, hogy nem csak szakmai elődeivel folytat párbeszédet, hanem az utókornak is helyet biztosít tanulmányában. Fiatal kutatók munkáit, a legfrissebb látásmódokat is beemeli könyvébe. Nem „csak” Zsugán István, Pintér Judit, Zay László, Gyurkovics Tibor és önmaga korábbi írásaira támaszkodik tehát, hanem Fám Erika, Vígh Imre, Buzogány Anna, Gregus Zoltán elemzéseire is, sőt, tanulmányába még a könyv kiadásakor meg nem jelentetett 2017-es szakdolgozatból, Zsigmond Nóra munkájából is beemel részleteket – ezeket leginkább a rövidfilmek vagy Huszárik első nagyjátékfilmjének, a Szindbádnak az elemzése során.

Az ezt követő második nagyjátékfilm, a Csontváry részletes felfejtése viszont nélkülözi ezeket. Valószínűleg azért, mert a Csontváryval kapcsolatban talán nem születtek újszerű és kiemelkedő színvonalú elemzések. Így itt továbbra is Zsugán Istvánra támaszkodik, ezen túl pedig Dobai Péterre, Zalán Vincére és Császár Istvánra, azaz itt megint csak a régebbi mesterek írásai lesznek a mérvadóak. Gelencsér a tanulmánya végén felvillantja Huszárik más rendezők filmjeiben való felbukkanásait, és ezt illusztrálni is igyekszik egy kifejező fekete-fehér fotó segítségével.

Mint ahogy hasonló, szintén fekete-fehér portrék idézik fel Huszárik alakját a következő két nagy fejezet elején, amelyekben a maga által jegyzett nyilatkozatokon, rajzokon, leveleken, illetve vele készült interjúkon keresztül ismerhetjük meg őt bensőségesebben. Nyilván szó esik ezekben az írásokban filmről, színházról, Latinovitsról, Dajka Margitról, Krúdyról, jelentésekről, formákról, számos olyan dologról, amelyek akkoriban foglalkoztatták a rendezőt. A Huszárik-portré minél részletesebb kidolgozását segíti az is elő, hogy a sorok olvasása közben nem csak ő, hanem pótolhatatlan alkotótársai, akik operatőr-képalkotóként mondhatni egyenrangú szerzőtársai voltak, Tóth János és Sára Sándor is megidéződnek. Akárcsak édesanyja, özv. Huszárik Jánosné, aki másként, de szintén nagy hatással volt a művészre. Az itt olvasható interjúk jobbára a Filmvilág, a Film Színház Muzsika, a Kortárs vagy akár a Magyar Nemzet, a Népújság, a pszava vagy a Pest Megyei Hírlap hasábjain voltak egykor olvashatók. Ezekből nem csak a rendező személyisége kerül közelebb az olvasóhoz, hanem a kor is, amelyikben élt. A hetvenes-nyolcvanas években készült cikkek sorát Csoóri Sándor Legenda című verse zárja, amelyet Huszárik Zoltán halálára írt a költő, így a költemény egyben nekrológként is olvasható.

A Függelékben egyoldalas összegzés olvasható az életútról, majd sorba veszi a könyv a művész játék- és rövidfilmjeit (az azokra kapott kitüntetésekkel), a szerzői munkáktól különválasztva a rendelésre készült alkotásokat. Megkapjuk itt Huszárik dramaturgi, díszlettervezői, asszisztensi munkáinak lajstromát is. Olvashatunk a Debreceni Csokonai Színház-beli Macskajáték-rendezéséről éppúgy, mint rádiós munkáiról vagy filmszerepeiről. A Függelék említést tesz Huszárik emlékezetének megőrzéséről, a szülőfalujában felállított szoborról, a róla elnevezett filmes pályázatról és a róla készült filmekről egyaránt. A könyvet végül válogatott bibliográfia és a képek forrásjegyzéke egészíti ki.

Ahogy az MMA filmtörténeti köteteinek zöméhez, ehhez a könyvhöz is DVD-melléklet tartozik. A rendező ezúttal is az 1987-es Huszárik nénit is fotografáló Mohi Sándor volt. A film előzetese fellelhető az MMA internetes oldalán.

Huszárik ugyan csupán két nagyjátékfilm erejéig volt köztünk – korai halála, félbeszakadt életműve súlyos vesztesége a magyar filmművészetnek –, munkássága során örökérvényű művek létrehozására törekedett. Ezt foglalja össze a Pintér Judit által szerkesztett kötet, méltó igényességgel adózva a rendező emlékének. A pontos munkának meg az összefoglaló jellegnek köszönhetően a kiadvány minden bizonnyal egyetemi tananyagok részét képezi majd.

Nem véletlen, hogy a keménykötésű könyv borítóján Latinovits Zoltán filmbéli alakja, Szindbád jelenik meg. Ez metaforikusan megjeleníti azt, amilyen Huszárik jelenléte is volt: átutazója volt ő a magyar filmművészetnek. Aki a népi múlt hétmérföldes csizmáját viselve könnyedén átlép a jövőbe.

Pintér Judit (szerk.): Talán mindenütt voltamHuszárik Zoltán. Gelencsér Gábor tanulmányával. MMA Kiadó, 2018.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.