Az elveszett kolozsvári Bánk bán


Idén ünnepeljük a magyar filmgyártás 120 éves évfordulóját, ebből az alkalomból a Filmtett Egyesület és az Iskola Alapítvány a Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum támogatásával egy különleges filmtörténeti csemegével készült. Büszkén tesszük közzé a Zágoni Bálint kollegánk által készített rövid dokumentumfilmet erről az 1915-ben készült, azóta eltűnt kolozsvári némafilmről.

1915. április 19-én a budapesti Royal Apolló Mozgó zsúfolásig telt termében került sor a Bánk bán filmváltozatának bemutatójára. Az első magyar történelmi film átütő sikerét egyedülálló filmes stáb garantálta: kellett a kolozsvári színházigazgató, Janovics Jenő eltökéltsége, aki a helyi Bánk bán-kultusz egyik leglelkesebb éltetőjeként mindent megtett annak érdekében, hogy színvonalas, látványos film születhessen Katona József tragédiájából. Szükség volt Kertész Mihályra, az első egész estés magyar film rendezőjére, aki 1914-ben a Nordisk Filmgyárnál töltött tanulmányútja után tért vissza Magyarországra és rögtön elfogadta Janovics felkérését. Emellett szükség volt olyan elismert színészekre is, mint Jászai Mari és Szentgyörgyi István, valamint gróf Kornis Károlyra, aki szentbenedeki kastélyát gondolkodás nélkül felajánlotta forgatási helyszínként e nemes célra. Dokumentumfilmünkből kiderül az is, hogyan fogadta a kritika a filmet, mikor tűnhettek el a film kópiái, a fennmaradt képanyag segítségével pedig a Bánk bán egy rövid jelenetét is rekonstruáljuk.

Megtekintéséhez a beágyazott videóra kell kattintani:



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.