Az utolsó előtti akcióhős

Robert Lorenz: The Marksman / Az oltalmazó

Az oltalmazó (az eredeti cím szerint inkább A mesterlövész, de ilyen címfordítása már egy csomó amerikai filmnek van) egyetlen aduásza Liam Neeson lenne, de még ő is tájidegen e vidéken.

Jim (Neeson) háborús veterán, a mexikói határ mellett tengeti az életét. Amolyan szoros értelemben vett cowboy, aki kiöregedett a cowboyságból. Marhatenyésztésből próbálna megélni, de már nem tud, hiszen Vietnamban megvédett hazája (főleg az egészségügyi ellátórendszer) fityiszt mutatott neki. E hálátlan hazát ma is nap mint nap védi, néha akaratlanul: a pont a határ mellett elterülő ranch járőrözése közben le-lejelenti a határrendészetnek, ha rendellenességet észlel. Egy ilyen rendellenességnek bizonyul egy drogkartell elől Amerikába menekülő anya és gyereke. A lövöldözésbe torkolló menekülést csak a gyerek, Miguel (Jacob Perez) éli túl, de az anya utolsó leheletével arra kéri főhősünket, hogy juttassa el a gyereket a rokonaihoz. Jim némi tétovázás után így is tesz, és nekivág a kisgyerekkel a legendás 66-os útnak, nyomában a kartell bosszúszomjas embereivel.

Kép Az oltalmazó (The Marksman) című filmből

Aki az eddigi cselekményismertetés után a „már minden mindegy” öreg és a gyászoló kisfiú között kibontakozó közhelyes roadmovie-barátságra tippel, az nem téved nagyot. Az sem, aki giccses önfeláldozós jelenetekre tette fel a pénzét a lottón. De az sem, aki megjósolta: lesz pár felesleges szereplő, de cserébe a forgatókönyvben is kapunk pár lyukat. Például nem ártana megtudnunk: miért annyira fontos a kartellnek a kissrác és az anyja, hogy képesek átmenni értük a határon és szembeszállni egy fegyvert lóbáló öreggel? Ahogy az is lusta megoldásnak tűnik, ahogyan a kartell a hitelkártya-használat alapján követi az öreget, holott annak még mobiltelefonja sincs, annyira technofób.

Kép Az oltalmazó (The Marksman) című filmből

Apropó technofóbia. A filmnek számomra két kulcsjelenete van. Az egyik, első látásra jelentéktelen töltelék-szcéna az, amikor a mobiltelefonnal nem rendelkező Jim megpróbál egy benzinkútnál egy térképet vásárolni – elvégre mégiscsak egy fél kontinensnyi országot kellene autóval átszelniük. A fiatal benzinkutas lány először azt sem érti, hogy pontosan mit akar az öreg, s amikor végre találnak egy eldugott alsó polcon egy fakó térképet, azon már árcímke sincs, ezért ingyen odaadja neki. Ilyen elavult, „régi technológia” a csak az analóg cuccban, a puskájában bízó Jim is. Készpénznek vesszük, hogy létezik, de lassan a használatát is elfelejtjük. Mi szükség van ma ilyen öreg macsókra („the strong, silent type”, ugyebár) a színesbugyis, szószátyár, woke szuperhősök korában?

(Ha már technológiáról és lusta forgatókönyvírói megoldásokról esett szó: az mindenesetre tény, hogy a mobiltelefonok – vagyis konkrétan az a tény, hogy mindenki mindig elérhető és kapcsolatba tud lépni mindenkivel – nagyon sok eszközt elvettek a forgatókönyvíróktól. Teljesen más dramaturgiát és ritmust ad egy filmnek, amikor legalább az egyik szereplő csak meghatározott helyen és időben képes a kapcsolatfelvételre.)

Kép Az oltalmazó (The Marksman) című filmből

A másik ilyen jelenet, amikor Jim és Miguel – mintegy ráérezvén, hogy minden nyomorúságuk igazából csak a pénz miatt van – az anyuka által rájuk hagyott bankókat elkezdi rituálisan elégetni egy tábortűznél. Egyfajta megkésett megtisztulási folyamat ez, kb. annyit ér, mint haldoklónak a szenteltvíz. Regresszió egy kapitalizmus, kartellek és kizsákmányolás előtti világba – ami persze lehetetlen, ahogyan az is lehetetlen lenne ma már, hogy az embereket rávegyük: Google Maps helyett használjanak benzinkutas, papíralapú térképet. Szimbolikus gesztus csak, amit rögtön felülír az irónia: pont az a Hollywood teremti újra az ilyen szimbolikus gesztusokat a legerősebben, ahol a legerősebben uralkodik a pénz fétise.

Kép Az oltalmazó (The Marksman) című filmből

Nemcsak Jimen, hanem az őt alakító színészen is határozottan látszik az öregedés. A máskor csuklóból brillírozó Neeson ugyanazokat a sémákat hozza, mint az Elrabolvával (Taken) kezdődött újrafelfedezésének/másodvirágzásának filmjeiben. „The strong, silent type”, ugyebár. Az, hogy mennyire nem talál a marhaszagú Arizonába, csak akkor érződik, amikor igazi redneckekkel beszél. Próbál egyfajta népsemleges angol nyelven megszólalni, de csak kilóg a képből. A többiekről se lehet sok jót elmondani: a mexikói gengszter sztereotipikus, unalmas, még a cuki gyerekszereplő sem váltja meg a filmet.

Kép Az oltalmazó (The Marksman) című filmből

A színészekhez hasonlóan a rendezés, az operatőri munka, de a vágás sem képes semmi újat felmutatni Az oltalmazóban. Még az akció is foghíjas benne, az eredeti címben és a plakáton belengetett fránya fegyver is alig sül el párszor. Se nem rossz, se nem jó alkotás, helykitöltő, székmelegítő addig, amíg menthetelenül, feltartózhatatlanul jön a következő Neeson-akciófilm.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.