Az iskola szemétdombján kapirgálva

Cory Finley: Bad Education / Romlott oktatás

A Romlott oktatás egy sokkal egyszerűbb, könnyebben emészthető film, mint Corey Finley első remekműve. Sajnos könnyebben is felejthető.

Corey Finley első, remek filmje egy kiszámíthatatlan, dekadens, atipikus pszichothriller volt, melynek gonosz kis történetén túl az igazi erejét az jelentette, hogy az író-rendező nagyívű elmélkedések helyett precízen, sajátosan kigondolt és artikuláltan alkalmazott filmnyelvi-stiláris eszközökkel kommunikálta a lényeget: a Telivérekben a bűn elkövetéséhez szükséges önteltség, hiúság, érzéketlenség és ridegség szociopatává tesz, kiöli az ember emberségét. Finley új filmjének főhőse pedig alapvonásaiban kifejezetten hasonló a Telivérek két gyilkos fruskájához. A bűn ugyan a Romlott oktatásban nem emberölés, ugyanakkor mérgező súlya mögött épp úgy az ego mérhetetlen és butító túlcsordulása áll.

A Romlott oktatás sokkal egyszerűbb, tisztább, könnyebben emészthető film, Finley pedig – aki nem saját forgatókönyvből dolgozott – ezt a film első képkockájától kezdve egyértelműsíti is. A Telivérek narratív és vizuális komplexitását ne keressük itt. A történet igaz történet, ami már önmagában is csalódást kelthet: a Romlott oktatás az Egyesült Államok egyik legnagyobb port kavart sikkasztási botrányát járja körül, melyet egy állami fenntartású középiskola (a Long Island-i Roslyn-suli) két góréja követett el. Frank Tassone, az iskolafinanszírozó alapítvány vezetője, azaz szuperintendánsa (Hugh Jackman) és asszisztense, Pam Gluckin (Allison Janney újfent remekel) valamivel több mint 11 millió dollárt nyúlt le az országos szinten negyedik legjobb versenyistálló-iskolává vált intézmény egyre terebélyesedő költségvetésből. Nyilván adófizetők, szülők, befektetők-támogatók pénzéről van szó.

A Romlott oktatás legbátrabb húzása, hogy moralizálni próbál egy olyan szituációban, mely moralitását tekintve ambivalensebb nem is lehetne. Frank Tassone ugyanis nem egy kiköpött antagonista: az összes diák nevét tudja fejből, ismeri motivációikat és erősségeiket, végigköveti tanulmányi útjukat és karrierjüket, jóban van minden szülővel (még a fárasztóbbakat is acélos türelemmel kezeli), akik imádják is töretlen figyelmessége és mindenkit két vállra fektető magabiztos, szexi mosolya miatt. Egy oktatói- és intézményvezetői példakép, szakmai sikere pedig leolvasható tökéletesre simogatott festett hajáról, drága öltönyeiről, markáns stílusáról, ráncfelvarrott ábrázatáról. Nem az a tipikus filmes bürokrata-formula. Ha viszont egy másik irányból nézzük, mindez teljesen érthető. Ki ne lenne kiegyensúlyozott, jókedvű, szerethető, ha ott berregne a segge alatt a munkahelyéről elcsórt pénzből beújított Mercedes? Ahogy Finley a Telivérek felső középosztálybeli kattant csitrijeire, úgy tekint maróan szatirikus-kritikus nézőpontból a pénzszagot árasztó Tassone karakterére is. Ahogy pedig a lányok, úgy Tassone sem tűnik bűnösnek. Pontosabban, nem mondanánk meg róla, hogy mit tett. Nem tűnik még csak sunyinak sem, sőt. Ezért lehet az, hogy mikor elsőként asszisztenséről derül ki, hogy az iskola pénzén újította fel házát (többek között), a kiakadt fenntartók és támogatók bizalommal fordulnak hozzá. Közben viszont egy újságírónak készülő diáklány (a mindig megbízható Geraldine Viswanathan) elkezdi felgöngyölíteni a suli gyanús beruházásai mögött húzódó bénán eltussolt szálakat, átokként tapadva a saját hazugságaiba és titkaiba apránként belevesző iskolavezetőre.

Finley magabiztosan építi fel filmjét, az épp kellőképp izgalmasan és szórakoztatóan pergő oknyomozó-szállal párhuzamosan szépen, finom részletekkel mélyül és árnyalódik Tassone karaktertanulmánya. Míg ugyanakkor a Telivérek alapjában véve ellenállt a műfajiságnak, addig a Romlott oktatás minden parádésan komponált kép, minden ötletes és ügyes technikai megoldás és egymásnak eresztett merőben eltérő – feketén komikus, drámai, thrilleri és teátrális – hangulatok ellenére is rettentően ismerős. Egy korrupciós botrány, filmen. Le lehet írni, hogy Erin Brokovich, Spotlight, A nagy dobás, meg A keselyű három napja, de minek.

A Romlott oktatás annak ellenére is csak egy jól megcsinált bűnfilm, hogy Finley igazából nem a bűn felgöngyölítésére, nem a nyomozásra helyezi a legnagyobb hangsúlyt, hanem magára az elkövetőre. Tény, hogy Hugh Jackman pályafutásának egyik legnagyobb alakítását nyújtja – nélküle talán merő unalomba is fulladna a film – a bámulatosan ellentmondásos Tassone szerepében, valahogy azonban még ez a jóravaló, jó szándékú, szakmája iránt példásan elhivatott önző csaló is kevés ahhoz, hogy a Romlott oktatást hosszútávon is emlékezetes, fontos alkotássá tegye.

Tassone karakterén keresztül Finley rendszerkritikus is tud lenni: mert hát milyen abszurd már az, hogy az iskolát mennybe menesztő szuperintendáns a töredékét keresi azoknál a feljebbvalóinál, akik csak a szájukat jártatják (az viszont enyhe túlzás, hogy ez lenne Tassone tetteinek egyedüli oka). A tanárok, oktatásban dolgozók semmibe vétele egy bilit kiborító szülő rövidke jelenetében tökéletesen ott van. Ahogy Tassone robban, úgy érzünk gyorsan elillanó elégtételt. Mert hát mikor vágott így oda az oktatási rendszernek film legutóbb? Ki tudja. Tassone azonban nem a pedagógusszakma dolgozóiért áll ki, hanem kizárólag magáért. Kisstílű, de nagy arcú alak, aki azt veszi el másoktól, ami szerinte neki jár igazán, keveset gondolkodva és alamuszin. Ahogy érzi a hurok szorulását, úgy veszti el azt a kontrollt, amitől az iskola szemétdombján kapirgálva vagánynak érezhette magát. Finley épp ezért nem is veszi komolyan a férfit, akit Jackman minden túlzó manír nélkül képes egy üres, végtelenül hiú és önhazugságában vígan pózoló szomorú felszínes szerencsétlennek ábrázolni. Jó nézni, ahogy az oktatási rendszer elszartságának és a tanárok csökött megbecsültségének valaki egy ilyen kétes karakter tettein és szavain keresztül olvas be, ugyanakkor Tassone a film végére sem képes igazán értelmezhető, megfejthető figurává válni. Nehéz mit kezdeni vele. Kedveljük, ne kedveljük? Örüljünk a tipikus bukásnarratívában tipikus véget érő elmeszelésének, vagy ne? Ha pedig nem tudjuk hova tenni Tassone-t, nem is fog nagyon megérinteni a sorsa. Finley egyszerűen a Telivérekben – saját forgatókönyvéből dolgozva – ezt a megbetegítő és bűnbe rántó fájdalmasan gőgös önhittséget és öntelt arroganciát szabadabban, hatékonyabban és meglepőbben tudta elemezni, ráadásul a Romlott oktatást túlságosan is meghatározó, annak értelmezését kellemetlenül leszűkítő moralizálás nélkül.



Kapcsolódó

A szerző véleménye nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.